Azért, mert szeretem a szexet, már ribanc vagyok?

 
Milyen tulajdonságok tesznek egy nőt ribanccá a pasik szerint? Egyáltalán mit kell ahhoz elkövetni valakinek, hogy könnyűvérűnek minősítsék.
 
Egy ismerősömmel beszélgettem valamelyik nap s ő tette fel nekem a címben szereplő kérdést. (Természetesen jelen esetben a ribancot nem a szó szoros értelmében kell vegyük.) A válasz egyértelműen nem. Igen esetében valószínű, minden épp és egészséges embert kurvának titulálhatnánk. Tovább beszélgettünk és kezdtek kibontakozni a dolgok…
Mondjuk, hogy a neve Juci. Szóval Juci mindig is kereste azt a pasit, akivel boldog lehetne, eddig valahogy kevés sikerrel. Talán mondhatjuk, elég korán el is vesztette szüzességét (16). Mivel most éppen 22 éves, volt rá pár éve, hogy kipróbálja a gyönyör különböző forrásait. Igen, mondhatjuk nem vetette meg a szexet. Egyszer volt szerelmes, akkor is csalódnia kellett. Lényeg a lényeg, kb 15 fiúval feküdt le eddigi 6 aktív éve alatt. Volt abban 1 éves kapcsolat, 1 hónapos, 1 hetes s jó pár egy éjszakás, sőt többéjszakás kaland is. Jelen pillanatban pedig egy nálánál 5 évvel idősebb pasival van együtt, már lassan 1 éve. Ugye tipikus eset, Juci mindent elmesélt barátjának (az ő kérésére) előző kapcsolatairól. A srác reakciója pedig, szinte, hogy ki nem mondta, bár arckifejezésén látszott: Egy ribanccal vagyok együtt? Juci már ugye vén rókának mondható a pasizás terén, egyből látta mi a helyzet. Mindenek előtt kérdőre vonta a fiút, majd kikérte magának ezt a nézést… s mégis, elgondolkozott… (A sztori folytatása a téma szempontjából nem érdekes, aki kíváncsi, annak külön elmesélem. :)
A legtöbb pasi gondolkodása szerint, nem kell túl nagy dolgokat tenni, ahhoz, hogy valaki kurvává váljon. Elég, ha például megcsalja a barátját, vagy esetleg egy este jól érzi magát valakivel, akit egész addig nem ismert. Nem szeretnék belefolyni a jól ismert sztereotípiába, miszerint, ha a férfi szexszel fűvel fával, az menő, ha ugyanezt a nő csinálja, az már elitélendő. Azt hiszem ezen sem én, sem más egyelőre nem tudunk változtatni, bármennyire is szeretnénk. Viszont nem értem a logikát, miszerint, azt a nőt akinek nincs állandó partnere és néha-néha „jól érzi magát”, kötöttségek nélkül, illetve olyan szándékkal ismerkedik meg egy pasival, hogy elképzelhetőnek tartja vele a komoly kapcsolatot, viszont még is úgy alakul, hogy csak a szexig jutnak, miért kell, vagyis mi alapján bélyegzik meg ribancnak. Persze, ezen vitatkozhatnánk, hogy kire, mikor, miért, mit mondhatunk. Szögezzük már le és értsék meg az emberek, nem csak a férfiak szeretik a szexet. Akármennyire furcsa is.
 
Bár, nem szándékoztam, még is leírom a félreértések elkerülése végett… Nem azt mondom, hogy a nőknek is meg a pasiknak is diszkóba kell ismerkedni, majd utána mindenkinek mindenkivel összebújni egy éjszakára, aztán másnap meg csere, és ez mind nem jelent semmit, ez így a normális. Egyértelmű, hogy nem ez a helyes. Az én meglátásom szerint legalábbis nem. Azt gondolom, mindenkiben kell lennie tartásnak. Férfiakban, nőkben egyaránt. Miért kellene bárkivel összefeküdnünk, akiknek tetszünk? Legyen meg a közös vonzalom, az sem hátrány, ha előtte azért megtudják egymás nevét, esetleg még többet a másikról. (Manapság már ez is nagy szó) Attól, hogy valakivel összekacsintasz egy diszkóban, nem fontos egyből lefektetni, majd legközelebb elmenni egymás mellett. Lehetséges, hogy a konzervatívabb gondolkozású fiatalok közé tartozom, és nem tartom helyén valónak, mégsem ítélem el ezt a fajta hozzáállást sem.
 
Valaki így szereti, valaki úgy. Egyesek a hosszú távú kapcsolatok hívei, mások szinglik, némelyek próbálkoznak a komoly kapcsolattal (kevés sikerrel), vannak nyitott kapcsolatban élők, sokan forróvérűek, még többen konzervatívak. Léteznek bevállalósak, kurvák, szüzek, agglegények és vénlányok is. Sorolhatnám még nagyon sokáig, de kicsit olyan lenne, mint a Coke reklám cenzúrázatlan változata. Egy biztos, a szex természetes és fontos része az életünknek. Néha helyezzük kicsit háttérbe a társadalmi elvárásokat és minden ember magában döntse el, hogy neki mi a fontos, mit szeretne, és mit tud tolerálni.

 

F.Lackó 11 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

http://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr981651092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dominó 2010.01.06. 18:10:18

Látom, senki nem mer hozzászólni. Akkot nézzük más aspektusból a dolgot:
adott egy lány, aki csak akkor létesít szexuális kapcsolatot, ha értelmi és érzelmi szinten megfelel neki az adott fiú, közben eltelik pár hónap, amikor már függnek egymástól érzelmileg, de kiderül, hogy a szexuális életük nem megfelelő az egyik fél számára -adott esetben a lánynak (kevesli a havi 2x10 percet; ki nem keveselné?). Próbálja a lány vele megbeszélni, de a fiú bezár, és nem képes a fejlődésre, sőt! a lányt vádolja, hogy túl sokat vár tőle, és ezért a fiúnak megfelelési problémái lesznek.
Akkor most melyik a jobb? A fenti lány, aki válogat, és hamar kiderül számára, hogy ki a megfelelő, vagy a konzervatív lány, aki szenved és azon gondolkozik, hogy kidobott jó pár hónapot az életéből és érzelmileg meg fog bántani egy fiút, ha szakít vele?

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.06. 18:31:01

@Dominó: igazából ebben az esetben a srác vessen magára. Nem képes a változásra, akkor nem érdemli meg, hogy a lánnyal legyen. Ez a cudar valóság. A szex fontos egy kapcsolatban és mindig meg kell beszélni, a gondjainkat, vágyainkat. A lány teljesen korrekt.
Nem tudnám és nem is akarom megmondani melyik a jobb. Ez a lány egyszerűen ilyen, hogy neki érzelem kell, hogy megtörténjen a dolog. (bár pszichológusok barátom szerint ez baromság). Ezen vagy alapból nem tud változtatni, vagy épp ez miatt fog teljesen megváltozni.
Ahogy azt írtam, mindenki saját maga döntse el mi a jó neki. :)

Dominó 2010.01.06. 22:40:23

"Milyen tulajdonságok tesznek egy nőt ribanccá a pasik szerint? Egyáltalán mit kell ahhoz elkövetni valakinek, hogy könnyűvérűnek minősítsék."
Megmondom, mit szoktak mondani a pasik: ha egy nő lefekszik a férfival, akkor k*va, ha nem fekszik le vele, akkor büdös k*va. Szomorú, de sok férfi így is gondolja. :\
Jucinak pedig nem kellett volna elmondania a kapcsolatai számát -a múltat lezárta. Senkinek semmi köze hozzá -a jelennel kell foglalkozni, és a jövőt tervezgetni. Nem véletlenül szokták azt mondani az idősebb, tapasztaltabb nők, hogy: "Egy kezemen meg tudom mondani, hány kapcsolatom volt." (mert mindig elölről számolják azon az egyen :D )
Nőknek sem illdomos belekérdezni a férfiak múltjába, 1-1 konkrét esetet leszámítva.

@F.Lackó: a konzervatív példával kapcsolatban, azt írod, akkor járna jól, ha ezek után megváltozna, és Jucihoz hasonlóan válogatna? :O Lehetséges. Akkor viszont a férfiaknak megint ugyanaz lenne a véleményük, amit fentebb írtam.
Szerintem a mai világban a nőknek ugyanúgy lehet keresni az Igazit és válogatni, mint a férfiaknak.
Remélem, vitaindítónak ennyi elég. XD

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.06. 22:59:06

@Dominó: "Szerintem a mai világban a nőknek ugyanúgy lehet keresni az Igazit és válogatni, mint a férfiaknak." Ebben teljesen igazad van. Nem mondtam, hogy akkor járna jól. "Ezen vagy alapból nem tud változtatni, vagy épp ez miatt fog teljesen megváltozni. " Tehát, ha ő egyszer ilyen típus, akkor nincs mit tenni ellene, viszont lehet, hogy pont ezek a csalódások váltják ki belőle a változást. Nem mondom, hogy ez a jobb. Pont azt írtam, hogy mindenki maga döntse el mi a jó neki. Bár tény, hogy könnyebben boldogulnak, akik lazábban veszik az ismerkedést.
Egyébként meg a sok tudatlan bunkó pasi véleményére nem kell adni. Legalább megkönnyítik az igényes nők dolgát a párválasztásban. Ennyivel kevesebb lesz a kalapban:)
(Vitákban teljes mértékben partner vagyok:)

Egyébként te vagy az egyetlen aki mert írni kommentet, vagy ennyire érdektelen a téma? :-)

Dominó 2010.01.07. 00:08:14

@F.Lackó: Egyáltalán nem érdektelen. Gyáva nyuszik, akik nem merik leírni a véleményüket. :P (Pedig látogatják az oldalt folyamatosan.)

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.01.07. 08:58:23

A nagy egyenlősdiben azt a hibát követik el az emberek, hogy megpróbálnak azonosan hozzáállni egy nőhöz vagy egy férfihoz, márpedig minden fejtegetés innentől eleve vakvágányon halad. Vannak ugyanis olyan nemekre jellemző tulajdonságok, melyek meghatározzák az emberi kapcsolatokhoz való viszonyunkat, ezek pedig a biológiában gyökereznek.
Míg egy férfiak a szexet inkább fogják fel fizikai aktusként, mint érzelmi egybeolvadásként, addig a nőknél ez pont fordítva van. Valahol a háttérben mindig érzelemből teszik az egy éjszakás kalandnál is, vagy legalábbis valamit kompenzálni akarnak vele. Azok a nők, akik fűvel-fával kefélnek általában valójában boldogtalanok és érzelmileg instabil korszakukat élik. Nem találják a helyüket, s ez egy állandó keresésben ölt testet - folyton új partnerek - amely valójában soha nem elégíti ki érzelmileg, így a kör bezárul.
Egy szónak is száz a vége; a nő inkább monogámiára van programozva,a férfi pedig nem. Ezt elég egyszerű belátni. Igaz nem vagyunk már állatok, de nem véletlenül alakultak így a nemi szerepek is társadalmunkban: magyarán a nőnél nagyobb érték/elvárás, hogy ne csapongjon ilyen téren. Ha mindez másként történik, ott általában valami egyéb gond húzódik a háttérben.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.01.07. 16:05:56

Leesett az állam, hogy ezt a bejegyzés egy pasi írta. Ha egy pasi megcsalja a nőjét az ugyanolyan elítélendő, és nem vagyok sokkal jobb véleménnyel egyik nemről se, ha csak a folyamatos kúrásokat keresi. Az ilyen embereknek csak gratulálni tudok. Csak azért a nők azt se várják el, hogy rommá keféltetik magukat mindenféle állattal, akkor azt mondják rá az emberek, hogy "oké nincs ezzel probléma". Már hogy ne lenne? Keressen egy normális embert és vele jó lesz a szex...

@Krajcs: Ott a kibebaszott nagy pont!:D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.07. 16:26:49

@zéka: Miért is volt furcsa, hogy pasi írta? :-)

Egyébként jól beszél kend:D A te általad megfogalmazott példában (bár elég szélsőséges, én nem erről írtam) teljesen igazad van:)

zsuzzscsi 2010.03.31. 18:54:18

Szerintem nem kell elítélni a könnyűvérű lánykákat,viszont igazán jót élvezni és kefélni csak egy tartós kapcsolatban lehet megtanulni;-))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.01. 15:27:43

@zsuzzscsi: Na ebben igazad van. Gyakorlat teszi a mestert ugye. :D

hobbigyuros · http://testepitoedzesnaplo.blog.hu 2010.04.07. 18:15:26

" Mindenek előtt kérdőre vonta a fiút, majd kikérte magának ezt a nézést… "

Annál nincs kiábrándítóbb,mikor odavagy egy nőért,minden passzol és egyik ismerősödtől ezt hallod vissza:
- Jó az ágyban a csaj? Mert velem egy vadállat volt...meg a X-el és az Y-nal is durvákat művelt...

Bármennyire jól működik egy kapcsolat,egy férfit elég durván kiábrándít egy hasonló "felvilágosítás",tehát lányok,van egy határ,ha nem akarjátok hogy a "hercegetek" a múl miatt fordítsa vissza a lovat és menjen máshoz...