Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Milyen a jó szex férfiszemmel?

 
Sok nő úgy gondolja, hogy nekünk annyi a lényeg, hogy durr bele minél hamarabb, mint a nyulak, aztán köszi puszi csókolom. Ki kell, hogy ábrándítsam az effajta tévhitben élő hölgyeket…
 
Tény, hogy néhanapján kedvünk szottyan a gyors menetekhez, miután már jó ideje nélkülöznünk kellett az ilyesféle élvezeteket. No, de ember legyen a talpán, aki ilyenkor vissza tudja fogni magát, és nekiáll romantikázni. Azt kell mondjam, igazából ez a „rózsaszirmok, illatos gyertya, halk szerelmes zene a háttérben” nem igazán a mi műfajunk. Bár néha előfordul, mikor nagyon meg akarunk kapni valakit, és jól tudjuk, hogy ez a hozzá legközelebb vezető út. Ne legyünk képmutatóak, ez nagyon nem mindennapos dolog nálunk. A jó szexhez mindenek előtt kell egy jó partner. Egyéjszakás kaland, barátnő, szerető vagy feleség, kinek hogy. Nem kifejezetten fontosak az érzelmek, persze más az, ha egy olyan nővel vagyunk, akit szeretünk. A lényeg, hogy kívánjuk a nőt. (Bár az sem hátrány, ha eléggé tapasztalt, és tudja mi kell a férfinak.) Legyen egy olyan kisugárzása, ami előhozza belőlünk a férfiállatot. Amikor azt mondjuk magunkban, hogy: „Még 2 perc, és tökön szúrom magam, ha nem esünk egymásnak!” Így indul a folyamat. Aztán, ha túl vagyunk az előkészületeken, jöhet a huncutabb része a dolognak. Előjáték… Ha azt mondanám, fontos, hogy hosszas legyen, hazudnék… Teljesen helyzetfüggő, hogy mennyi ideig tartson, ha egy mód van rá, azért ne 1 órás folyamat legyen. Szeretjük a kényeztetést, viszont mi is szeretünk adni. Felváltva, vagy egyszerre, ezt embere válogatja. Az orális szex szép, az orális szex jó, az orális szex kell. Ha azt ügyesen csinálja a nő, akkor az már megalapozza a jó szexet. Nem fontos egyből max. fokozatra kapcsolni. Sokkal jobb, ha először csak szép lájtosan indít, aztán fokozatosan keményít be. Túlzásba sem illik vinni, ha azt szeretné, hogy kiadós légyott legyen a folytatás. Fontos, hogy odaadóan csinálja, beleéléssel, hogy szeresse csinálni, élvezze ő is. Ha úgy áll hozzá, hogy: „Na most ezt jól bekapom, meg kicsit húzogatom, hadd élvezze, azt úgy is szeretik.” akkor az már bukott biznisz. Ha alapból nem szereti csinálni, akkor inkább hagyja ki (na jó, azért azt ne.), de annál kiábrándítóbb nincsen, mikor egy nő nagy semleges fapofával, nulla beleéléssel cuppog lent, mintha kötelező feladatot teljesítene kényszerből. Nem várunk mi órákon át tartó orális kényeztetést (általában), jó esetben úgy is pár percen belül, már bugyiletépő üzemmódba kapcsolunk, és megmutatjuk milyen is a nyelvjátékunk, vagy amit csak akar.
 
Előjáték megvolt, jöhet a többi. Azt, hogy ki szeret irányítani, az már tényleg egyéni dolog, viszont abban biztos vagyok, hogy minden férfi el tudja viselni, ha a nő aktívan kiveszi a részét a dolgokból, és nem csak fekszik, mint egy darab fa. Legyen vadmacska, tépjen, karmoljon, sikítson, akármi, csak csinálja, és élvezze. Legyenek pózváltások, húzzon magára, vagy lökjön el, és másszon ránk. Mozogjon, lihegjen, szorítson, legyen ott agyban, szeresse a dolgot, engedje el magát, és ne féljen kimutatni, hogy rohadtul jó, amit művelünk. Az sem baj, ha hangos, sőt, az még inkább feltüzel minket. Viszont, ha valaki megjátsza magát, az egyből lejön, és nagyon nem pozitív. Fontos még az is, hogy lássunk is, ne csak érezzünk. Egy töksötét szobában szexelni olyan, mint rádióban hallgatni egy focimeccset. Nekünk fontos a látvány. Kell az, hogy a különböző pózok közben tudjunk gyönyörködni a szép női testben. A popsi, a mellek ide-oda mozgása, a csípő ringatózása, a combok, a lábak, vagy mikor az arcán látjuk, hogy élvezi a helyzetet, szóval minden, ami csak szem-szájnak ingere. Odavagyunk azokért a pózokért, amik elénk tárják a szép látványt. Aztán ezt csak fokozza, mikor fennmarad egy harisnya, szemüveg, bugyi, magas sarkú, esetleg valami szexi jelmez, vagy bármi, amire csak csoroghat a nyálunk. Adjon bele mindent, akarja, hogy élvezzük, törjön be, akármi, csak csinálja, szexin, intenzíven, dögösen. Minél jobban élvezi, annál jobban húz fel minket is. A hatás garantáltan nem marad el, ő is megkapja amit akar. Ha minden jól megy, akkor nagyon kiadós fless lesz a vége, viszont ott még nem tartunk. Hiányzik még a befejezés. Tényleg változó, ki hogy szereti. Én azt mondom felteszi az i-re a pontot, ha egy ügyes kéz-száj kombóval búcsúztatja a lepedőakrobatikát. Azt meg, hogy ki hova megy el, vagy kinek hová szabad, tényleg már egyéni dolog. Egy biztos, még itt is megdöglünk a látványért, szóval minél inkább látványos a dolog, annál jobb. Ennél a pontnál már bele lehet adni mindent, ami a csövön kifér. (Azért arra figyelni, hogy a hímtag, nem fémből van.) Minél inkább húzza a nő, annál nagyobb lesz az élvezet. Az igazán figyelmes csajok, nem sajnálják ilyenkor az időt, és az energiát. Ha ügyesen csinálja, úgysem bírjuk sokáig. Fontos, hogy ne kapkodja el, csak szépen okosan, és szintén élvezettel. Sokaknak ez koronázza meg az egész folyamatot, szóval a nagymamis sztájlt ilyenkor még tegyétek félre egy kicsit. A különböző speciális helyzeteket most nem részletezném, mindenki máshogy szereti, szóval képzeljétek ide magatoknak... Optimális esetben a végén eldőlünk, mint egy liszteszsák, és annyi erőnk sem marad, hogy megmozduljunk...
 
Ennyi lenne igazából a dolog lényege. Úgy érzem, ha minden a leírtak szerint alakul, abból csak jó sülhet ki. Ha valamit kihagytam volna, nyugodtan írjátok le.

 

Share |

F.Lackó 154 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

http://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr61818732

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az élmény másik oldala 2010.08.11. 11:35:20

Megírta.Harcedzett, sok (öröm)lányt látott vadász jórészt őszinte szavai, helyenként talán színezve, vagy épp férfimódra távolságtartóan, fantázia és érzések együttmozgása, társ a játékban, akinek van még mit megélni...Bántó? Bókoló? Rendhagyó?Olvassát...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

pavor nocturnus 2010.03.08. 15:54:10

@norahO: Azé' ez a jó ember is kizárólag az elméjén keresztül, és kizárólag önmagát elégíthette ki, tekintve, hogy élete nagy részét börtönben töltötte... Úgyhogy onanizált szegény a sanyarú magányában, oszt nem volt problémája azzal, hogy találjon a magáéhoz hasonló elmét, aki kielégítésre szorult volna... már ha érted mire gondolok...

rozsomák 2010.03.08. 15:57:41

Ez a poszt egy huszonéves kiscsávó elmerengése, aki majd egyszer dugni is fog tán..de addig elképzeli, hogy azt majd hogyan fogja megoldani. már előre tanul és reszket..
Hogy a nőket nem ismeri, az tuti..

norahO 2010.03.08. 16:03:18

@pavor nocturnus: élete nagyrészét igen, de attól még nem igen volt hamvas szűzfiú. Nála szerintem az elme és a valóság különben is potato-patato viszony.

szép & okos 2010.03.08. 16:03:57

Hogyan kell jól szopni?

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.03.08. 16:04:11

@rozsomák: Lehet hogy nem, de olvasd el a poszt címét újra és lehet, hogy megvilágosodsz :)
Bár nőnap van, de ez most nem róluk szólt :)

norahO 2010.03.08. 16:07:29

@szép & okos: "szép és okos"? tényleg? téééényleg? eufemizálunk, he?

SassyGurl 2010.03.08. 16:07:38

@szép & okos: szopogass el egy calippo-t és megtudod.

Caddy 2010.03.08. 16:08:11

@rozsomák: hát ki vele akkor ha olyan jól tudod! Mi kell a nőknek?

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 16:10:27

@szép & okos: Gyere anyához és ő majd elmondja neked, hogyan kell megtanulni szopni.

SassyGurl 2010.03.08. 16:11:58

@Caddy: :))
Caddy gondolom rozsomák ezt a leírást túl "kisfiúsnak" tartotta, a nőt úgy meg kell fűrészelni, hogy 2 napig ne tudjon lábra állni, ill. a nő egy igazi járólap, ha jól fekteted egy életen át járhatsz rajta etc.
vagy nem? :))

Ré busz (törölt) 2010.03.08. 16:12:14

@Hirmondo Helen: Élvezted már úgy a szopizmust hogy magad is élveztél ? hogy mikor föl emelt magához már elmentél ?Na!! Az az igazi!!

Caddy 2010.03.08. 16:17:39

@SassyGurl: bolond! De valami hasonló elméset várok tőle, ezen kommentje alapján. :)

pavor nocturnus 2010.03.08. 16:18:14

@norahO: Részemről akár tomato-tamato is lehet viszonyulása a valósághoz, már ha ez alatt azt érted, hogy meglehetősen elmosódott határok választották el esetében e két dimenziót, s az átjárás sem igényelt hivatalos vízumot...

Ré busz (törölt) 2010.03.08. 16:25:26

@SassyGurl: Merre vagy ,nékem már duzzad a mellem és lenn is ,na mentem.

rozsomák 2010.03.08. 16:26:59

@Caddy:
Olyan nincs, hogy mi kell a nőknek.. Nincsen olyan, hogy "Nők"

Az egyik már a kocsiban szopni akar, a másik meg még az ágyban is arra vár, hogy még akkor is legyél egy kicsit kedvesebb még, még, mert attól élvez el.. és mire hozzányúlsz, már elélvezett..

Aki általánosítani akar, mint ez a szerencsétlen posztíró, az könyvből, netről olvasta..

Egyébként nagyon egoista a lelkem, ha észrevetted - ha egyáltalán olvastad a posztot - azzal tisztában van, hogy a farkának mi kell, de írt olyat, hogy ő hogyan nyal ? mi kell a nőnek, hogyan nyalják ?
Nem írt erről semmit.

Hehe, hiába, no, kisfijuké az internetes blog műfaj..
A lényeg : Nagyokat mondani, aztán a kommentekből tanulni.
:-)))

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 16:31:34

@Ré busz: Élvezem a farokkal való játékokat, amibe a szopás is beletartozik.

szopizmus.blog.hu/2010/02/21/igy_tanultam_szopni

killermoney 2010.03.08. 16:33:08

@rozsomák: Te azt ugye érted mit jelent az hogy " Férfi szemmel" vagyis itt lényegtelen hogy hogy nyal. Sztem neked nagyon nem jött át a lényeg de hát van ilyen...

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 16:45:10

@killermoney: Köszi, hogy leírtad, ugyanezt írtam volna én is :)

szép & okos 2010.03.08. 16:47:56

Ez egy teljesen őszinte kérdés volt. Jó lenne ha már valaki elmagyarázná. "szeretek, de nem tudok..." jeligére várom a válaszokat

rozsomák 2010.03.08. 16:48:25

@killermoney:
hát persze, lényegtelen.
De lehet, hogy a nőnek meg lényegtelen a posztíró, akinek lényegtelen a nő.
Erről szól, nem ? :-))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 16:50:47

@rozsomák: Ez a poszt a férfiakról szólt. Milyen következtetés az, hogy nekem lényegtelen, hogy a nőnek mi jó? Hát nem értem. :)

SassyGurl 2010.03.08. 17:11:59

@Ré busz: élvezetes játszadozást!

SassyGurl 2010.03.08. 17:13:00

@rozsomák: mondjuk a nyelvtechnikátokra (férfi szemmel) kíváncsi lennék!:)
van olyan, ami minden nőnél tuti siker?

Plumper 2010.03.08. 17:13:21

jó szex: a nő nem AIDS-es, nincs nemi betegsége, tablettát szed, nem húz rám gumit, nem önző az ágyban, nem könyvből és nőmagazinokból tanulja a kekszet.

Plumper 2010.03.08. 17:18:16

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: csak olyankor ne a többi ember fülébe nyáladzzanak nyitott szájjal, nyelvvel csókolgatva, cuppogó hangon, mert arra machetét ragadok, és levágom mindkettőjük fejét.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.03.08. 17:18:55

Tudatos kommunikációs stratégia a kommentek számának növelésére, sima provokáció vagy csak szeretsz így fogalmazni, hogy "mi pasik"? :) Spec a gyertya szerintem teljesen rednben van, és nem csak romantikaügyileg, de funkcionálisan is nagyon hasznos. "Mi pasik" (ez viszont kutatási eredmény...) szeretjük látni amivel dolgozunk. A csillár meg az olvasólámpa viszont túl világos. A zene is jó, nem kell nagyon romantikus vagy nyálas szar, szerintem jobb az, ami érzelmileg hat az emberre (ez mindenkinél más lesz, de zenét ezért is hallgatunk amúgyis). Kfejezetten segíti meglódítani az érzékeket. Amit a hosszról írtál az elején azt frankón felülbíráltad a végén :).

Ly  2010.03.08. 17:21:24

Még lehet, hogy férfilétemre egyet is értenék a cikk szerzőjével, de olyan sablonosan írt le mindent, hogy elment a kedvem mindentől, pedig kedvesem mindjárt hazaér...

Elgondolkodtam, hogy ilyen képességű emberek miért írnak blog-bejegyzést, ráadásul erősen témába illőt, és EZ MÁR BAJ...!!!

Ha ezt a cikket egy lány elolvassa, és panaszkodik a férfiakra, ne csodálkozzunk!

Mondanivalóm lényege: ezt a cikket olyan mélyre kellene elsüllyeszteni, hogy többet senki ne találjon rá...
(Persze, sok ilyen cikk van amúgy is, messze nem ez a legrosszabb szerintem.)

Jurij Kakarin 2010.03.08. 17:24:04

Ide Namíbiába küldjetek már nekem egy hölgyet! Éhezem!

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 17:27:42

@huvosvadasz: Nem tudom miért idegesít mindenkit ez a "pasi" dolog. Megszoktam kapni, hogy buzi vagyok, amiért ezt írom:D Lényeg, az, hogy van különbség a pasi, fiú, hímnemű, férfi, szavak jelentése között. Legalábbis szerintem. Hogy nézne az ki, hogy: "Igen, ez az a FÉRFI, aki veri feleségét." ? Tény, hogy a nők többször használják a "pasi" szót ránk. Én viszont éppen azért használom, mert nem árt egy kicsit más szemszögből is vizsgálni a dolgokat.. :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 17:30:13

@Ly : Érdekes amit írsz. Sablonosan? Most tényleg nem vitázni akarok, de kíváncsi lennék, hogyan tetszett volna jobban az írás.

Plumper 2010.03.08. 17:45:41

@huvosvadasz: én pl. nem szeretem a zenét keksz közben, mert elvonja a figyelmemet (szintén zenész vagyok). maximum egy jó kis house/techno jöhet, mert akkor olyan érzésem van, mintha a disco hátuljában raknám a nőmet.:-D a félhomály jó, a teljes sötétség suxx.

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 17:52:37

@F.Lackó: Csak a szexről Lackó, csak a szexről írj! Holnap jöhetnél egy olyan poszttal, hogy Te kit, hogyan dugtál meg.:-)

Plumper 2010.03.08. 17:59:53

@Hirmondo Helen: az biztos, zene füleimnek!:-) kivagyok, amikor meg se mukkan egy nő. pont attól is áll a dákó, hogy milyen a körítés. nem a vaginába tolni akkora állatság (kivéve, amikor kicsit már kihűlt a makkom, és vissza a forró, csúszós barlangba:-D), hanem ami körülötte van.

Ly  2010.03.08. 18:06:33

"Előjáték… Ha azt mondanám, fontos, hogy hosszas legyen, hazudnék… Teljesen helyzetfüggő, hogy mennyi ideig tartson, ha egy mód van rá, azért ne 1 órás folyamat legyen. Szeretjük a kényeztetést, viszont mi is szeretünk adni. Felváltva, vagy egyszerre, ezt embere válogatja. Az orális szex szép, az orális szex jó, az orális szex kell. Ha azt ügyesen csinálja a nő, akkor az már megalapozza a jó szexet."

A fenti mondatokból lerí, hogy
1) elvárásokkal teli férfi írta (szíve joga hozzá, ha ad is...)
2) jó az orális szex, ha a nő csinálja a férfinek (mintha az járna neki), de fordítva?

Én úgy szoktam hozzáállni, hogy „Még 2 perc, és tökön szúrom magam, ha nem esünk egymásnak!”, csak hogy ezt el kell érni: fel kell tüzelni a nőt. :-) Ebben is van ám élvezet: tegnap pl. azt mondta a kedves , hogy megy aludni, nélkülem is, ha kell, én mégis úgy felébresztettem, hogy megköszönte, hogy nem hagytam aludni. :-) Tudom, hogy más is képes erre, de a cikk nem ezt tükrözi, hanem ezt a lehetőséget mintha elvetné.

Tovább olvasva a cikket még inkább lelohasztónak tartom, ha nem muszáj, nem elemzem, hogy mennyire tipikus "buta férfi" szemszögből szemléli a dolgokat.

Tudom, hogy a posztoló sem ennyire "eccerű", csak azt kérném, hogy szebben fogalmazzon, és jobban gondoljon bele a következményekbe. Abban amúgy igaza van, hogy érdemes a témáról beszélni. Mindenkinek.

Én azt mondom, hogy az intim dolgokról csak nagyon szépen szabad beszélni...
Különben a dolog elveszti a lényegét.

kikakl 2010.03.08. 18:14:37

NA MOSTAZTÁN LÁTSZI HOGY MI A FONTOS ÚGY ISTEN IGAZÁBOL/ A VÁLASZTÁSOK??RÖHÖGNÖM KELL / A BEJEGYZÉSEK TÖMEGE BIZONYITJA HOGY A JO SZEX A VILÁGON MINDENNÉL FONTOSABB. NAGYSZERUEN IRTA MEG A SZERZŐ AZ AKTUS LEFOLYÁSÁT SAJNOS ILYEN CSAK ITT MEG A MESÉBEN VAN. NAGYON NAGYRA ÉRTÉKELEM A SZERZŐ MUNKÁJÁT IGYKÉNE EZT CSINÁLNI AHOGY LEVAN IRVA ÉS ÁLITOM AKKOR SOK HÁZASSÁG NEM MENNE CSŐDBE, .GRATULÁLOK A CIKK IRÓJÁNAK CSODA JÓ!!!!!!

rajen 2010.03.08. 18:14:53

Mindig elgondolkodtat, mi értelme az ilyen posztoknak, valaki innen merít ihletet? Ha már a baszást is tanítani kell, megérdemli, hogy kipusztuljon az emberiség. :)

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 18:18:23

@Plumper: erre szoktam azt mondani, hogy mi azt hallgatjuk, ahogy a szomszéd veri a szöget a falba, ők meg azt hallgatják, mi hogyan kefélünk;-)

raszt@ · http://stoppolas.blog.hu/ 2010.03.08. 18:19:57

Basszameg...tegnap szakitottunk a barátnőmmel és ez az egész ahogy leirtad....pont ilyen volt vele. Minden tökéletes volt szex közben, szinte mindegyik tökéletes volt....

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 18:22:13

@rajen: Elárulom Neked, tényleg van olyan pasi, aki nem tud baszni. Én már találkoztam ilyennel. Jobban mondva feküdt már ilyen rajtam. Nekem kellett mondanom, mit és hogyan csinálja, pedig előttem már volt nővel. Bár, lehet, hogy csak hazudta. Mondjuk az is igaz, hogy az a pasi, aki egy "ágyban gyatra nővel" csinálja először és hosszú időn át, háát, az biztos nem tanul meg baszni...

Karnamantra · http://jolvagyok.blog.hu 2010.03.08. 18:23:37

Te most olyasmikről írtál, ami inkább nélkülözi a szerelmet. Ha így írsz a szeretett nőről, társadról, gyerekeid anyjáról, hát, nem kritizállak, de az "adni" részét jól kihagytad. Szóval hímsoviniszta-önző-öntelt szaga van. Nem feltűnően, de épp eléggé, hogy kommentben megjegyezzem.

Azt áruld már el, hogy ha a nő nem játsza meg magát, és történetesen nem élvezi, akkor kihúzod, felöltözteted, és hazaküldöd? Vagy néhány kérdést megérne? Esetleg mindez eddig fel sem merült, mert elvárandó, hogy a nő készen essen az ágyadba, teljes forgatókönyvvel, mikor, hol, mi a jó? (És az ilyen nők vajon hány partnerrel gyakorolták ki értékes tudásukat?)

Na mindegy, nem sikerült megfogalmaznom, de a téma ősrégi, és abban is tévhitben élsz, hogy a színlelést észre lehet venni. A nő akkor okos, ha butának tetteti magát. Ha másképp nem megy, színlel, és azt te nem fogod megtudni. Vagy pedig gratulálok a jó sokszor kipróbált nőidhez, akik viszont nem fognak sokat gondolkodi, ha már más partnerre fáj a foguk.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 18:24:17

@Ly : Értem mire gondolsz, és hidd el, hogy csak azért tűnik "buta férfi" írásnak, mert csak és kizárólag arról szerettem volna a posztban rávilágítani, hogy nekünk, férfiaknak, milyen a jó szex. Teljesen férfiszemszögből, mondhatni önzően írtan. Jól fogalmaztad meg, teli elvárásokkal. Ez most rólunk szólt. (Hozzá kell tennem, hogy kb. 80 posztból, ha ez a 3. ilyen :) Direkt nem tértem ki a női vonalra, hogy nekik mi, mit nyújtunk, és mit kellene adnunk. Az már egy másik történet, ami szintén megér egy bejegyzést. :)

Viktor H 2010.03.08. 18:26:55

Ehhez a poszthoz ez a zene passzol :

www.youtube.com/watch?v=03dGJwles44

Amúgy korrekt irás !!

Viktor H 2010.03.08. 18:32:29

@Karnamantra:

Bocs ,de egy tapasztalt Férfi az tudja ,hogy ha a kéjes sóhaly mellé nem társul altesti pulzálás akkor az kamu :D
Amúgy imádom a feminista fröcsögést , de nem értem miért kell egyböl ezt levenni ebböl a posztból

Plumper 2010.03.08. 18:40:13

@kikakl: ha pedig a kettőt összekapcsolom, akkor kimegyek az ellentábor tüntijeire, felszedek vmi jó kis luvnyát, és dühből megkefélem!:-D

Ly  2010.03.08. 18:56:49

@F.Lackó:

Lehet, hogy teljesen más emberek vagyunk, de én már azt is pozitívan értékelem, hogy értelmes párbeszédet folytattunk a blog-odon.

Azért azt csak kívánom neked, hogy legközelebb választékosabban fogalmazd meg a lényeget, azaz hogy mit csinálnánk legszívesebben azonnal egy jó nővel (aki felé persze erőst vonzódunk valamilyen okból). :-)

Viktor H 2010.03.08. 19:10:50

@Ly :

Akármilyen szépen fogalmazunk egy Nő azt akarja - akármilyen erkölcsös kis ártatlan lánykának és tüneménynek állitja is be magát - ,hogy egy Férfi csatakosra nyalja a pináját és úgy dugja meg ,hogy kelepeljen tőle a szeméremajka ! Vad kefélés közben sem válogatja meg az ember a szavait , csak jön ami eszébe jut : Bassszá nyaljá szopjál , kurjál, mennyé mosogatni !!

Elég legyen most már a prüdériából kérem !!

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 19:12:43

@Ly : Hát igen, az a helyzet, hogy elég ritka. Általában, ha negatív kritikát kapok az csak annyiból áll, hogy: Szar a cikk. Szar a blog. Ilyenre nem tudok és nem is akarok reagálni.. Köszi, és remélem, hogy a következő jobban fog tetszeni. :) Ja, és el ne felejtsd a kedvesed meglepni, azóta biztos hazaért. 8)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 19:13:39

@Viktor H: "Bassszá nyaljá szopjál , kurjál, mennyé mosogatni !!" :DD

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 20:01:50

@Viktor H: Nagyon tetszik nekem, ahogy fogalmazol. Még,még,még!

Ly  2010.03.08. 20:07:22

@Viktor H:

~99% igazad van, csak a stílust gondoltam olyanná formálni, hogy egy nő is jó érzéssel olvassa el ezt a cikket. Prűdériáról szó sincs, bár úgy látom neked mindegy, mit mondok...

Számomra az a művészet, hogy odáig jussak szép szavakkal, vagy visszafogott eszközökkel, ahol a nőnek már nem kell mondani, hogy "Bassszá nyaljá szopjál , kurjál, mennyé mosogatni".

Az út maga a lényeg. - mondták régen indiában majd aztán ámerikában.

Az út maga is lényeges, de a cél is. - mondom én. :-)

(Egyébként szerintem totál egyetértünk, csak a stílus a különbség. :-))

Amúgy is Nők napja van, vivát Nők!!!
Köszöntsétek Őket valami széppel!
(Az én kedvesem sajnos még nem ért haza. :-()

Viktor H 2010.03.08. 20:16:20

@Hirmondo Helen:

Ez számomra örvendetes ;-)

Viktor H 2010.03.08. 20:19:34

@Ly :

A lényeg ,hogy egyetértünk :-)
Ahogy az angol mondás tartja : " The chase is better than the catch "

Plumper 2010.03.08. 20:26:56

@Ly : a vége mindegyik esetnek ugyanaz, csak más az út. ha rögtön a tárgyra térsz, elhajt a faszba, pedig ugyanoda mész, ha 2 hónapig billegsz körülötte.

Ly  2010.03.08. 20:27:38

@Viktor H:

Mondjuk ezért már megint felesleges volt angolul idézni... Magyarok vagyunk.
De ha már itt tartunk:

Yes:
FEVER!!!

Viktor H 2010.03.08. 20:31:45

@Ly :

Azért irtam angolul ,mert angolul jobban hangzik , de ha már Magyarok vagyunk akkor " A hajsza jobb mint a zsákmány" :D:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.03.08. 20:35:03

"Bassszá nyaljá szopjál , kurjál, mennyé mosogatni !!"

XD Lackó, asszem új szállóigével bővült a blogod impresszuma, Pislogós Józsi mellett.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 20:37:24

@neccharisnyás útonálló: Ezeket felírjuk és, ha elég összegyűlt csinálunk belőle egy zenés videót, amit majd a legtöbbet elsőző visszatérők között sorsolok ki. :D

Ly  2010.03.08. 20:37:34

Van-e olyan filmes élményetek, ami arról szól, amiről beszélünk, és nem annyira direkt mint egy pornó-film?

Valami olyasmi, amit meg lehet nézni a kedvessel?

Viszont kegyetlenül beindít, s persze utána nagyon gyorsan haza kell menni, no nem filmet nézni...

Szóval van-e ilyen film?

Viktor H 2010.03.08. 20:41:38

@Ly :

Nehéz kérdés ,mert moziban ilyen film ugy tudom nem megy ,de ha meg már otthon nézitek DVd-n akkor viszont nem kell utána hazamenni :-D

Ly  2010.03.08. 20:44:38

@Viktor H:

Van ilyen film több is, már hogy ne lenne... :-)

Csak a ti véleményetekre vagyok kíváncsi. (pl. roncsfilm:.))

Viktor H 2010.03.08. 20:45:28

@Ly :

Akkor nézd meg a Ken Park c. filmet :D

Ly  2010.03.08. 20:48:43

@Viktor H:

Nem erre gondoltam, inkább valami bonyolultabb, kifinomultabb filmre. Mondjuk spanyol rendezőtől. :-)

Viktor H 2010.03.08. 20:49:09

@Viktor H:

Na jó valljuk be egy film sem jut eszembe , ha rávagyok gerjedve a páromra akkor bármilyen film mehet leteperem :D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 20:49:18

@Viktor H: Abban csak a pícsiszes meg a szőke anyucis rész jó. A többi kicsit amortizál szerintem. :D

Viktor H 2010.03.08. 20:50:31

@Ly :

Tudom mire célzol :D :D Csak nem ugrik be a cime :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.03.08. 20:51:39

@F.Lackó: Engedd, hogy én énekeljem fel. A győztes garantáltan a falat fogja kaparni! ;D

Viktor H 2010.03.08. 20:51:42

@F.Lackó:

A szőke MILF rész az elég király :D Kissé irigyeltem benne a srácot :D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 20:56:14

@neccharisnyás útonálló: Jól van, meg vagyok győzve :D

Most gondolkozok valami filmen, de semmi nem ugrik be...

Viktor H 2010.03.08. 20:58:21

@F.Lackó:

Brokeback Mountain ? :D:D:D:D Azután tuti letépném a csajom bugyiját :D

Ly  2010.03.08. 21:01:27

@Viktor H:

Segítek :-):

"Lucía"

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 21:02:12

@Viktor H: LOL Egyébként nem láttam a filmet. Valaki esetleg? :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.03.08. 21:04:54

@Viktor H: Ááááááá! Na MOST kezdek hinni annak a maszopos nyanyának, hogy a buzizmus ragályos, mint a himlő. Valaki ráragasztotta Lackóra, ő meg fertőzi tovább a többi kant. :DDDDD

Viktor H 2010.03.08. 21:08:59

@neccharisnyás útonálló:

Ugyankérlek :D "Távol álljon tőlem ,hogy más faszával játsszak"

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 21:10:20

@Ly : Veszedelmes viszonyok. A John Malkovich féle. Még Michelle Pfeiffernek is benyaltam volna a végén.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.03.08. 21:13:01

@Hirmondo Helen: Fú, abban decsúnya Szörnyelladefrász! :S
@Viktor H: Hát, ha te vagy az alfahím akkor elvileg a tiéddel játszanak... bár szivárványos körökben nem vagyok annyira jártas. :D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 21:16:15

@neccharisnyás útonálló: Na helyben vagyunk. Úgy látszik te akarod ránk húzni a meleg sablont. :D

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 21:20:04

@neccharisnyás útonálló: Na, neki éppen nem nyaltam volna be, de Michelle mellett még Uma Thurman is nyalható volt.

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 21:35:15

@F.Lackó: Ezt már itt nálad párszor elmondtam. Rossz fiú vagy, nem figyelsz. Anyától dádát kapsz.;-)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.08. 21:49:06

@Hirmondo Helen: Jól van értem én, csak olyan furcsa:D Most akkor hogy van így férjed? Ezt már azelőtt is tudta, hogy elvett, vagy meglepi volt? 2 csaj egy férj felállás is van? Anya, világosíts fel! :D

Hirmondo Helen · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.08. 22:22:59

@F.Lackó: Erre akkor jöttünk rá, amikor én is megfordultam azok után a csajok után, akik után ő is megfordult. Illetve akkor, amikor lecsesztem, ha nem vett észre az utcán egy jó csajt. Azóta együtt sasoljuk a lányokat.

WhiteTrash 2010.03.09. 01:06:56

@Ly : igen, ha spanyol film, akkor Lucia y el sexo :D (sztem mindjárt meg is nézem azt a részt)

nem rossz szintén (bár nem olyan vidám és játékos mint a Lucia, sőt) a Lust: Caution

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.03.09. 08:46:36

@norahO: nyilván nagyon fiatal vagy még.
A nő alapvetően úgy van megtervezve, hogy gondoskodjon, beletörődjön helyzetekbe, stb.
Ha szereted a párod, de fáradt vagy, bizony színleled az orgazmust, hogy a "kedvében járj" a párodnak, hiszen a pasi személyes támadásnak veszi, ha nincs kedved VELE szexelni. Az nem érdekli, hogy esetleg magához a SZEXhez nincs kedved...
És ha ő azt hiszi, hogy Te elégedett vagy az ő teljesítményével, az őt inspirálja. És végeredményben a kapcsolatot sokkal jobban szolgálja egy önmagával elégedett pasas, mint egy - mindig a nő a hibás! :-D - a szexuális teljesítmény miatt frusztrált férfi...

És ha kezdő a férfi, jól esik neki a hangos biztatás, még akkor is, ha a nő nem érzi úgy.... Ez nem minden esetben hazugság. Vagy ha igen, akkor néha kegyes hazugság.

A lényeg: sosem veszik észre. Talán azért, mert a színlelés okaival azért valahol ők is nagyon tisztában vannak...

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.03.11. 00:00:56

@F.Lackó: Félreértettél "pasi" ügyben. Engem egyáltalán nem zavar, sőt én is elég gyakran így fasználom ha ilyen témákról beszélek. Pont azért, amiért te is, mert a nők ezt használják ránk. Nyilván te is tőlük szedted fel. Én nem a szóhasználatot, hanem a megfogalmazást emlegettem fel, hogy mindig ilyen deklaratívan, kijelentően, első szám többesben fogalmazol olyan kérdésekben is, amik pedig elég megosztóak lehetnek. Mi pasik szeretünk dugni - ez OK. De, hogy mi pasik a gyors szexet szeretjük, mert az a jó, ez már azért nem annyira általános érvényű szerintem. Na csak ennyi lettem volna.

SeaSzilaHawk 2010.03.12. 11:42:34

Az a jó szex a férfinak, amikor úgy megdolgoz egy nő, hogy utána reszketve szívod a cigit...

nicknikinikiiinév 2010.03.18. 22:26:21

romantikus dolog a gyertya, énis dugtam már fel

homohominilupusest 2011.01.08. 16:59:46

jól sikerült írás.... már megint :) semmi konkrétum amihez lehetne igazodni, mert hát mindenki másképp csinálja, de mégis sokat mondó...

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.09. 16:12:52

@homohominilupusest: Nem tudom eldönteni, hogy ez most ironikus, vagy tényleg tetszik a poszt. :)

homohominilupusest 2011.01.15. 12:36:30

@F.Lackó: Nincs ebben semmi irónia, tényleg jó a cikk!

ordoglany 2011.01.25. 20:23:31

@kekecke: te nagyon el vagy tajolodva.
Megrekedtel a mult szazadban talan.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2011.01.25. 20:28:35

@ordoglany: közel egy év után elárulnád, hogy miről beszélsz? Mondjuk indoklás, ilyesmi...

MARKED ONE 2011.01.25. 20:31:57

Jó ez ahogy van... bár ha a nő beszél/ösztönöz az még rátesz!