Költözzünk össze?

 

 
A „Lakva ismerszik meg az ember”, és az ehhez hasonló sablonszövegeket ebben a posztban inkább kihagynám. Ha valaki még olvasott volna ezekről eleget, kattintson valamelyik női magazin oldalára. Én a nők, és a férfiak szemszögéből fogom megvizsgálni ezt a dolgot.
 
Nők
 
A házasság, együttélés gondolata egészen fiatal koruk óta ott motoszkál a fejükben. Kislány korukban babáznak, és papás-mamást játszanak (nem abban az értelemben) a kis barbijaikkal, aztán később kezdenek rájönni, hogy ez nem is annyira egyszerű. Mégis bármennyire független, önálló, karrierista nőnek tartják magukat, legbelül azért mindig ott szunnyad bennük a család, férj, összeköltözés vágya. Szerencsére nem a régmúltban élünk, ahol nem volt sok lehetőség ebből a szempontból. Ha eljött az idő, a szülők kiválasztották a férjjelöltet, és, ha megfelelő volt nekik, összeadatták a szerencséseket. (Érdekes, hogy szinte ismeretlenül házasodtak össze a felek, mégsem volt annyi válás, mint manapság.) A mai kor gyermekei már biztosra mennek, és a nagy ceremónia előtt kipróbálják magukat, mégis hogy szuperálnak együtt. A nőknél ez a gondolatmenet általában olyan 20 éves koruk körül jelenik meg először. Bár a mai lányok egyre inkább a szingli lét felé tendálnak, azzal a hozzáállással, hogy legalább 30 éves korukig se gyerek, se élettárs, azért ha feltűnik a színen egy jóravaló férfiember, csak-csak eljátszanak a gondolattal. ( A megrögzött szingliket, és az apácatanoncokat most zárjuk ki. ) Két - három év, vagy még kevesebb együtt járás után, automatikusan bekapcsol náluk a vészvillogó – „Hohó idő van, ennyi ideje együtt vagyunk már, és még mindig külön?! Én nem 2 évre tervezem ám veled, lépjünk egy szintet és költözzünk össze. Ugye te is akarod?!”  Magában pedig: „Végre közös otthon. Együtt főzünk, takarítunk, majd mindig kicsit újítgatjuk a lakást. Aztán később akár jöhet a gyerek is. Igen egy kisfiú! Annyira jó lesz!” Talán kicsit sarkítottan, de a lényeg benne van. Nekünk, férfiaknak sok választásunk igazából nincs. Ha vacilálunk, akkor nem szeretjük. Ha végiggondoljuk a dolgokat, gyerekek vagyunk. Ha egyszerűen nem megyünk bele, mert korainak tartjuk, akkor nem tervezünk vele, ezért hát komolyabb társ után kell néznie. Lényeg a lényeg, gyorsan kell cselekedünk. Szerető párként természetesen örömmel vesszük az ötletet, és már rakjuk is a közös fészket. Sok lehetőség nincs. Saját kecó, ő lakása, anyósék, anyámék, közös albérlet. Anyagiakat és egyéb más tényezőket figyelembe véve hozzuk meg a legjobb döntést.
 
Megtörtént a költözés, mindenki boldog. Persze kis idő után kezdenek megjelenni a szokásos gondok. Nincs elég nagy rend, tele a mosogató, morzsás az asztal, koszos a szőnyeg. ( Arról a verzióról nem is beszélve, amikor van nem közös gyerek is. ) Aztán a még nagyobb gondok. Csámcsogsz, fingasz, böfögsz, szipogsz, döglesz, nem ezt akarom nézni, hanem a másik filmet, ennyire se lehet megkérni stb. Ez a rész, amikor kezdenek szembesülni azzal, hogy igazából mekkora egy állattal vannak együtt. Szerintem meg alapból minden férfi ekkora állat, csak van, aki akar alkalmazkodni, kompromisszumot kötni, és van, aki meg nem. Hölgyeim, az effajta viták, és bosszankodások elkerülése érdekében, ha már sokszor nem is hagynak nekünk választási lehetőséget, jobb az elején lefektetni a főbb szabályokat. Az alapvető elvárásokat, tennivalókat megbeszélni, és a későbbiekben ahhoz tartani magát mindkét félnek. Aztán meg nem is mindig a rendetlenség az igazi fő gond. Sokszor csak egy kiadós szex, vagy éppen egy kis külön lét hiányzik. Aztán később, higgadtan, már mindjárt könnyebb szót érteni egymással.
 
Azt kell mondjam, a legtöbbet arról hallok, hogy a pasi ilyen rendetlen, olyan hanyag, semmit nem csinál, miközben párja estig dolgozik, utána meg az ő mocskát takarítja. Bizony tényleg sokszor vagyunk ilyen helyzetben, viszont a nőknek meg van egy olyan rossz szokása, hogy a kapcsolat elején kiszolgálják a férfit, megtesznek neki mindent, főznek, mosnak, takarítanak, hozzászoktatják a jóhoz, aztán egy idő után meg betelik a pohár, és elvárják, hogy megcsináljunk mindent, mert, hogy nekik milyen nehéz. Értem én, hogy jót akarnak, de ez hosszútávon nem visz semmi jóra. A legtöbben megszokják ezt a kényelmet, és kínkeservek árán fognak majd csak változtatni, a jól megszokott, kényelmes kis életükön. Fél évig minden szép, sültcsirke meg sör az ágyba, következő nap meg ordibálás, mert nem csinálunk semmit. Hát hogy van ez? Ha azt várják, hogy magunktól ébredjünk rá, hogy nekünk mennyire aranyos, kedves kisfeleségünk van, és cserébe mit is megteszünk majd mindent, hát csalódást kell okoznom. Ez természetessé fog válni, és csak nekünk lesznek nagyobb elvárásaink. Én azt mondom, hogy kedveskedjenek párjuknak, szolgálják ki néha-néha. Amikor olyan kedvük van, amikor megérdemeljük, de ehhez szoktatni a friss élettársat, hát hogy is mondjam, nem tűnik túl praktikus ötletnek.
 
Férfiak
 
Mi kiskorunkban autózunk, és videójátékokkal játszunk. 20-22 éves korunki alatt az összeköltözés szóra, az ’új albi a haverokkal’ ugrik be. Mondhatni elég ritka az, amikor egy férfiú vágya a családalapítás, együttélés, 30-as évei előtt. Elbulizgatunk, elbohóckodunk, felszedjük a csajokat, aztán újabb csajokat szedünk fel. Néhányan azt hiszik közülük, hogy komolyan gondoljuk, de bármilyen szintlépés dumára, futunk amerre látunk. Aztán később megjelenik Ő… Minden passzol, aminek passzolnia kell, rekordot döntünk a kapcsolatok hosszúságát illetően, és nem szedünk fel új csajokat. Telik múlik az idő, és egyszer csak jön kedvesünktől az ötlet, hogy igen, eljött az idő, cuccoljunk össze. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Persze, neki könnyű, már végigolvasta az összes újságcikket az erről szól sztorikról, nagyjából tisztában van vele mik a rizikók stb., na de velünk mi lesz? „Nem rég még csajról csajra másztunk, a buli volt a legfontosabb, most meg összeköltözés? Mi van? Mindjárt aztán 2 gyerek, meg családi ház, kutya, macska, meg hitel? Mi van, ha nem Ő az igazi? Sőt, mi van, ha tudom, hogy nem ő az igazi, és ez az egész így jó nekem? Akkor ennyi volt a szabad élet, mostantól takarítás, főzés, mosás, közös kassza, házfelújítás a program? Na nee… Nem vagyok én hülye!” Természetesen a „Na nee…” helyett néha a „Jajj de jó” kerül, bár tény, hogy sokkal ritkábban. ( Viszont az is előfordul, hogy a nőkben szó szerint ezek a gondolatok bújnak meg. ) Szóval általában mi ilyen visszafogottabban örülünk az összeköltözésnek, sokszor annyira megijedünk az elköteleződéstől, hogy, ha nem tudunk időt nyerni, inkább továbbállunk. Érzéseink egyszerűen felborulnak, ahogy a házassággal kapcsolatos dolgok felmerülnek. (Hát igen, ez a férfilogika. Erről lehetne egy különálló cikket is írni, de inkább folytatom az eddigieket. ) Szóval hosszas agyalás, vagy éppen nagy örömök közepette ráállunk az összecuccolás akcióra. Ezer meg ezer gondolat cikázik agyunkban folyamatosan, reális érvek és ellenérvek…
 
Beköltöztünk. Valószínűleg párunk nagyon boldog, és egyelőre nekünk sincs okunk panaszra. Az idő múlásával kezd a dolognak egy kicsit otthon szaga lenni, a megszokásról nem is beszélve. Veszekedések egyre gyakoribbak, egyre kisebb dolgokon. „Nem porszívóztam fel, nem mosogattam el, nem főztem meg, morzsásan hagytam az asztalt. Ezek miatt miért kell kiabálni, csapkodni? Annyira nagy dolog a morzsa, vagy mosogatás? Hát észre sem vettem, hogy koszos az asztal. Na nem baj, ha neki ennyire fontos, legközelebb jobban figyelek majd. Kis idő után már az sem tetszik neki, hogy horkolok, meg böfögök, azér is ideges, ha néha fingok egyet. Nagy ügy, nem tudom miért kell mindenből ekkora gondot csinálni. Aztán ha megkívánok egy sört, nem hogy baj, ha lenézek a kocsmába a haverokkal, azt se nézi jó szemmel, ha otthon iszom meg foci közben. Pedig az elején milyen szép is volt, még ő hozta be nekem. Ennyit a nagy összeköltözésről, szar az egész. Amíg külön éltünk minden jobb volt.” Valami ilyesmi játszódhat le az átlag férfiban, ha felkészületlenül éri a fészekrakó projekt. Természetesen nem mindenki így gondolkozik, csupán érzékeltetni akartam a lényeget ennél a résznél is. Mi ritkán vagyunk alapból annyira háziasak, rendszeretők. Nem magától értetődő, hogy ebéd után el kell mosogatni, hiszen ráér este is. Fingunk, ha kell és böfögünk. A sört is szeretjük. Viszont az igazi gond akkor van, nem tudunk alkalmazkodni, és nincs meg a kölcsönös tisztelet. Legtöbbször automatikusan félelmekkel vágunk bele a közös jövőnek. Át kell állítani az agyunkat az Én-ről, a Mi-re, ami sokszor nagyon nehéz. A kiabálás, veszekedés nem sok mindent old meg. Többre mennek nálunk a kedves kéréssel, vagy a logikus érvekkel. Ha szeretünk egy nőt, nem ragaszkodunk annyira a kemény férfi elvekhez. Takarítunk, főzünk, vagy bevásárolunk, ha kell. Viszont a parancsolgatást, kényszert mi sem szeretjük. A férfi kollégáknak azt ajánlom, hogy ilyen helyzetben ahelyett, hogy a félelmeikkel foglalkoznak, próbálják ezeket az energiákat a párkapcsolatukba fektetni. Bizonyos dolgokat a másik szempontjából is megvizsgálni, végiggondolni. Önfejűséget félredobva alkalmazkodni. Másképpen a dolog valóban úgy fog alakulni, mint amitől az elején tartottunk.
 
Összegzés
 
A fentebb leírtakban kissé általánosítva próbáltam tükröt tartani mindkét nem elé. Ezek a dolgok persze nem ennyire egyszerűek. Összeköltözni kedvesünkkel egy igazán komoly lépés. Nem csak arról van szó, hogy tényleg meg akarjuk őt ismerni, vele lenni, hanem valóban össze akarjuk kötni az életünket. Minél többet időt vele tölteni, vele kelni, feküdni, szomorkodni, örülni. Két ember csak úgy tud igazán összecsiszolódni, ha együtt élnek. Úgy tudnak eljutni arra a bizonyosabb magasabb szintre, ahová másképp, nem lehetséges. Így tud igazán kibontakozni egy kapcsolat, és az Én-ből Mi lenni. Az, hogy ez így alakul, vagy szakítás a vége egy idő után úgy is kiderül. Viszont nem lehet úgy belevágni, hogy: „Na lesz ami lesz, vagy jók vagyunk együtt, vagy nem. Majd meglátjuk.” Ezzel a hozzáállással nem lehet a dolognak pozitív kimenetele. Ez kevés. Egy kapcsolatért tenni kell. Tisztelni kell a másikat. Időt, energiát nem kímélve dolgozni kell azon, hogy a tőlünk telhető legtöbbet kihozzuk kettőnkből. Mindent meg kell beszélni, hiszen a legapróbb rossz dologból is indulhat ki egy későbbi nagy veszekedés. Alkalmazkodni kell a másikhoz, bármennyire is nehezünkre esik, és tudnunk kell egyességet kötni. Amikor két ember együtt él, fontos, hogy ne menjünk egymás agyára. Mivel nem vagyunk tökéletesek, ennek legjobb módja, ha hagyunk teret a másiknak. Csináljunk rendszeresen külön programokat is, amikor érezhetjük, hogy igen, én egy szabad ember vagyok, van saját életem. Csajos buli, kanbuli, haverokkal mozi, csajokkal sopping stb. A túl sok, folyamatos együttlét hosszútávon nincs jó hatással az emberekre. Kell hagyni kedvesünket levegőzni, kell valamikor egy kis idő, amikor ténylegesen tudunk neki hiányozni, tud nekünk örülni, ha meglát, és nem a mindig csak a szürke hétköznapok vannak porondon. A távkapcsolatok is azért működnek olyan jól. Egy héten mondjuk együtt vannak 2 napot, de az a két nap még 3 év után is olyan, mint amikor először voltak együtt. Nem unják meg egymást, nem alszik ki a tűz, nem mennek egymás idegeire, a szex is mindig csak jobb. Van egy saját kis életük és amellett van a párjuk, akit imádnak. Az együttélés egy sokkal nehezebb dolog. Minden szempontból elég érettnek kell lenni ahhoz, hogy a kapcsolat ne menjen tönkre ez miatt. Sokszor igazából joggal félünk attól, hogy a nagy szerelmet pontosan az összeköltözés fogja megölni, viszont  úgy gondolom ezt mindenkinek magának kell tudni eldöntenie, hogy miről, és miért mond le.

 

kép: www.nana.hu

Még több hasonló cikk itt! Csatlakozz a közösségbe és játssz velünk!

F.Lackó 9 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

http://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr462581036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

TBal 2011.01.13. 15:26:20

<< Sőt, mi van, ha tudom, hogy nem ő az igazi, és ez az egész így jó nekem? Akkor ennyi volt a szabad élet, mostantól takarítás, főzés, mosás, közös kassza, házfelújítás a program? Na nee… Nem vagyok én hülye!” >>

Ezt a férfimentalitást én nem szeretem, ezt a "nekem jó így" dolgot. Szerintem már az elején meg kéne beszélni a távlati dolgokat, hogy ki mennyire nyitott, meg türelmes... mert azért nem annyira egyszerű, nem pár nap megtalálni valakit, kitapasztalni, hogy megfelelő, összeköltözni stb.
Ha a két fél a távlati terveket félhomályban hagyja, nem beszél róla, akkor az egyikük valszeg koppanni fog, mert lehet, hogy nem ugyanaz az elképzelés.

A gondom ezzel, hogy így éveket vehet el az ember a másik féltől, hogy megtalálja azt, akivel együtt akar majd. élni. Egy lány barátom szívott így egyet, két-két és fél év együttjárás után, pedig ő már szeretne gyereket, ha rajta múlt volna, már anyuka lenne...

Szerintem célszerű, akármelyik nemhez is tartozik az ember, viszonylag hamar tisztázni ezt a témát.

____..___ 2011.01.13. 20:47:12

A blog előző bejegyzései nagyon tetszettek, 99 százalékban egyetértettem. De most tudatosítottad bennem, hogy egy 27 éves nő vagyok (eddig azt hittem férfi, és a barátnőm is ezt hitte). Gáz. Baszki 2 év együttjárás után össze szeretnék költözni a csajommal, közös főzést akarok (amúgy szeretek főzni, lehet ez is gáz), és 30 alatt gyereket meg házasságot. Pfff. Nekem annyi.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.13. 20:55:07

@World_traveller: Na, azért nem kell kiélezni a posztot egy mondatra. Egyébként is azt írtam, hogy ez elég ritka, nem azt, ha ilyen vagy, akkor nő vagy. :)

Ja, és én is szeretek főzni. ;)

Szelid sunmalac 2011.01.14. 05:18:11

Most mar ertem mit piszmogtal ennyit ezen a poszton. Kedves Lacko baratom, bizony latszik: elotted meg az elet!
Abban igazat adok, hogy a fobb szabalyokat le kell fektetni, ez pedig a kovetkezo: EN vagyok a ferfi a haznal, asszonynak csend a neve! Mar a kapcsolat elejen e legjobb egy par kiados pofon (persze udvariassagbol elkiserhetjuk utana a fogszatra, de megvarni nem kell, a cechet meg semmikepp ne mi alljuk, hiszen be kell latnia, hogy o tehet rola!). Igy elkerulhetjuk a tovabbi konfliktusokat es akkor is boldogan fog mosolyogni, ha eppen tarsasagban fingunk!
Na szoval ez ilyen egyszeru.

Szelid sunmalac 2011.01.14. 05:40:35

De most komolyan. Hamarabb eljon az ido, amikor majd te akarod tovabbadni a genjeid minel elobb, semmint gondolnad! Az osszekoltozes is ugy mukodik, mint a torulkozo meg a wc-csesze. Minel tobbet teszel bele, annal tobbet kapsz vissza. Persze ahhoz tuni kell mi a masinak az ertek. Mert nem az szamit minek orulsz te, hanem az, hogy minek orul a masik. A mosogatas meg a morzsa valoban kurvara nem fontos, csak neki. Neked viszont semmiseg. Ot perc alatt elmosogatok, o viszont ugyanugy orul a felszabadult plusz ot percnek, amiben sminkelhet, olvashat vagy barmi, mint te az ot percnek amikor videojatekozhatsz. Es maris van egy adu a kezedben, hiszen te adtal ot percet, te is kapni fogsz. Raadasul ugy fogsz kapni, hogy o halabol adja, hiszen te adtad eloszor. Mint azt tudod, nalunk nem kozos gyerek van (egyelore). En nevelem, az en gondolkodasomat, tudasomat es ertekrendemet adja vissza. Az anyja boldog, a gyerek boldog es megintcsak jon a halaaradat ket oldalrol. Okosan kell csinalni. Te hivod fel a figylemet, hogy gyere dragam, elmegyunk bevasarolni, hogy legyen mit enni holnap, es ha mar ott vagyunk veszunk neked egy uj nadaragot is. Persze ha mar ott vagyunk, goyrsan beugrunk megnezzuk a laptopokat is, addig te gyonyorkodhetsz a nadragban. No meg csirket veszunk ugye, mert TE azt szeretnel a hetvegen enni, meg egy kis nasit is. Sorbol egybol kettot veszel, mert ha o is iszik veled egyet, orul a kozos programnak, hogy gondoltal ra, hogy nem hagyod ki es maris nem vagy szemet diszno, pedig ugyanugy sorozol, mint annakelotte. O sem tud proszivozni sorozes kozben (bar az enyem vasal :/), tehat nyugodtan doglodhetsz a tv elott. A noknel a takaritas - jobb esetben - osztonos dolog. Ha te kiveszed a reszed, akarcsak a konnyebbik vegebol a tobbit megcsinalja magatol es meg boldog is lesz, hogy segitettel. Oszinten! Te nem szerettel legozni? Osszerakod az uj IKEA-s szekrenyt es meglatod milyen buszke lesz rad! Te meg kozben jol szorakoztal. Karomkodhatsz ha raversz az ujjadra, megintcsak sorozhetsz, nyugodtan mergelodhetsz, nem zavar senki es kozben jo moka az egesz. Addig o megfoz ratok es este nyafoghatsz, hogy mekkora melo volt mar es radferne egy kis kenyeztetes. Nalunk a parom ha almomban a takaro ala fingok, siman kiszellozteti magatol! Vitak persze mindenhol vannak, de ha ugyesen kezeled, akkor egy ido utan mar azt sem tudod ki jart jobban, hiszen o tok boldog, neked viszonylag kevesbe kerult es te ugy erzed te kaptal tobbet, o meg ugy, hogy o. Ez egy spiral, csak ugyesen kell csinalni.
A hisztiket es makacssagot mi pl. ugy kezeltuk, hogy altalaban o kezdte. En ritkan poccenek be, de akkor nagyon. Ha mar sokaig csinalta, akkor engem is elontott a voros kod, viszont skorpiohoz huen napokig a legfajobb pontjara tapintottam. Hosszabb ideig mint o. Ez a lenyeg. Azota megtanulta, hogy nem erdemes tulzasba vinni a dolgokat.
A szabadido: ezzel kezdtem. En pl. ot kuldom el neha, hogy menjen a baratnoivel, hiszen olyan regen latta oket, marpedig a kapcsolatokat apolni kell, meg amugy is olyan sokat dolgozott a munkahelyen es itthon is, rafer egy kis lazitas. Menjen nyugodtan, te addig lefekteted a gyereket, megagyazol es kivasalod az inged holnapra. Ezek a tevekenysegek osszesen kerulnek majd masfel oraba. O elvan harom oran at, tehat van masfel orad arra, amire csak akarod. Hiszen ezert (is) kuldted el. Ebbe belefer egy kokemeny 90-es evekbeli akciofilm, egy uj palya a Need for speedben, vagy barmi mas. Es itt meg nem ert veget! Hazaer, boldog es felszabadult, olyna szexet kapsz amit maskor csak ritkan, majd hetvegen megemlited, hogy a sracok mennek bulizni es persze majd o fog teged kuldeni. Es nem is harom orara. Addig maradsz ameddig akarsz, hiszen o ugyis alszik, viszont rohadtul orul ha hazaersz es reggel hagy aludni.

Nagyjabol ennyi. Persze irhatnek meg ezer dolgot, de a veleje az volt, hogy csinlad ugy hogy neki jo legyen, a tobbi jon magatol.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.14. 09:34:31

Ez amúgy tényleg így van, okosan kell csinálni, Sün te már öreg róka vagy ebben úgy látszik. :) Bár szerintem ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia és rutinból csinálni. Én pl. ilyenben hiába adok tanácsot, sosem tartják be. Akkor jön rá az ember, amikor benne van a dologban ténylegesen, de ajánlom Sün kommentjét mindenkinek, aki összeköltözős helyzetben van, fogadjátok meg a leírtakat! ;)

homohominilupusest 2011.01.15. 13:04:41

Néha kicsit ijesztő hogy mennyire bele tudsz látni a női gondolatmenetbe. Nálam legalábbis nagyon eltaláltad az első bekezdést, mi szerint a nőknél a 20-as éveikben elkezd villogni a lámpa. Pont ebben a szituban voltam tavaly. A lány néhány hónappal a szülinapja előtt iszonyatosan rákattant a témára hogy család, gyerek, külön lakás meg minden. Ezzel csak az volt a gond hogy én akkor csupán még egy hónapja melóztam és nem tudtam volna mindkettőnket fenntartani úgy hogy ő még suliba jár. Természetesen nem értette meg az észérveket. Meg hát be kell vallanom hogy azért 21 éves fejjel nem igazán szerettem volna családot alapítani. Bepánikoltam és amikor csak egy kis rossz fát rakott a tűzre én kiborultam és elküldtem melegebb éghajlatra. Így utólag hiba volt. Mert több mint három év után amikor átéltünk jó és rosszat én egy abszolute hülyeség miatt küldtem el. Legközelebb megvárom a cikkeidet, elolvasom és utána mérlegelek. Eddig sokat segítettek... és szerintem ez után is fognak :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.16. 10:37:49

@homohominilupusest: Megtisztelő! Örülök, hogy tudok segíteni. :) Egyébként, ha van valami téma, amiről szívesen olvasnál, írd meg az OFF topikba, vagy küldd el mélbe. ;)

díva naíva 2011.01.19. 15:01:37

Hát szeptember óta én is átéltem egy összeköltözősdi-összecsiszolósdit... nem egyszerű, sem nőnek, sem férfinak...

Nálunk a legjobb gyógyír a bajainkra pár nap külön töltött idő, hogy újra tudjuk értékelni, hogy együtt vagyunk :)