Miért szemét minden pasi?

 
Megcsalt, lelépett, kihasznált, csak arra kellettem neki…
 
Minden pasi szemét lenne? Kétlem. Ez tényleg egy olyan általánosítás, ami nem felel meg a valóságnak. Legtöbbször a csalódott nők szájából halljuk ezt. Mégis van valami alapja. Igazából a férfiakat ilyen szempontból szerintem két csoportra lehetne osztani.
 
„Lelketlen nőcsábász”
Ő az a fajta aki nőről nőre mászik. Egyik csaj után a másik, nem áll messze tőle a félrelépés sem. Ide tartozik az az emlegetett rosszfiú típus is. Hosszú távú kapcsolata maximum a szeretőjével van. Érzelmektől függetlenül képes ágyba vinni a nőket. Valami oknál fogva az vezérli, hogy minél több csajt tudjon magáénak, minél több strigulát tudjon behúzni a megdugottak listáján. Előfordul, hogy néha szerelembe esik, bár ilyenkor ez az érzés gyorsan el is száll és már a legújabb prédája meghódításán töri a fejét. Általában idővel ez elmúlik náluk, viszont az érzelmi kötődés, esetleg házasság gondolata az őrületbe tudja őket kergetni. Miért van ez? Azt mondják, hogy evolúciós okai vannak. Egész egyszerűen a pasik nem annyira monogámok, mint a nők. Lehet, hogy ez náluk valamiféle bizonyítás kényszer.
Sok nőnek mégis vonzó ez a lelketlenség, kihívást okoz ezeknek a pasiknak a megtartása, megváltoztatása. Panaszkodnak, hogy milyen szemét, kihasznált stb., miközben nagyon jól tudják, hogy mibe másztak bele. Miért csodálkoznak?
 
„Rendes srác”
Képes érzelmeket produkálni egyes nőszemélyek iránt. Hosszú távú kapcsolatok híve. A megcsalás nála bűn és eszébe sem jutna soha. Őszintén képes érzelmeiről beszélni. A nők szerint ritka, mint a fehér holló. Ez szerintem egyáltalán nem így van.
 
(Persze ez most nem azt jelenti, hogy kifejezetten két típus létezik. Ez csupán a két véglet. Simán lehet árnyalgatni, bár szerintem nem érdemes.) Nem lehet azt mondani, hogy a sokkal több a szemét pasi, mint a rendes, „normális”. Azt vettem észre, hogy azok a csajok, akik ezt mondják, egyszerűen ezeket a lelketlen csajozógépeket vonzzák magukhoz, még ha nem is tudatosan. Érdekes dolog, hogy ez fordítva is igaz. A „rendes srácok” is általában a lazább, könnyűvérű csajokkal akadnak össze. Ezért halljuk, folyton, hogy a pasik, milyen szemétládák, a nők meg milyen ribancok. Pedig egyáltalán nem így van. Szerintem ez a dolog nemtől, kortól független.
 
Az ember valahogy úgy van kitalálva, hogy egy kapcsolat elején, mikor kezd megismerkedni valakivel, egyszerűen nem tartja vonzónak a túlzott udvarlást. Nem úgy működnek a dolgok, mint a régi időkben. Ha egy srác túlságosan kifejezi érzéseit egy lánynak, akkor az már valahogy nem is izgalmas. Márpedig a tipikus „rendes srác” ilyen. Nyíltan beszél érzéseiről, őszintén elmondja mit gondol, mit érez. Ez a legtöbbször olyan érzést vált ki a nőben, hogy ezt a fiút bizony megkapta. Hiába kedves, rendes, aranyos, szinte tökéletes. Szeretné szeretni, de az a bizonyos hang belül azt súgja, hogy hiányzik belőle valami. Egyszerűen unalmas. Nincs kihívás, nincs izgalom. Ekkor jön a pasi, aki lazábban veszi a dolgokat, kicsit látni rajta, hogy nehéz lesz megszerezni. Csajózós figurának néz ki, bár ezzel mit se törődve a csaj belemászik a dologba és kis idő múlva pedig már érzelmei is lesznek iránta. A csávó ideig-óráig elvan vele, aztán tovább áll. Ekkor jön a „rohadt szemét” bla bla bla… meg a „Miért ilyen minden férfi?” Stb. stb.
Kedves hölgyeim, önök döntenek.

 

F.Lackó 11 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr341677023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Genovéva 2010.01.16. 18:53:45

Tetszik a cikk, főként, hogy említed az evolúciót. Ehhez kapcsolódóan szeretném megosztani amit olvastam.
A lényeg hogy alapvetően tényleg van a viselkedésünkben, mind nőkben, mind férfiakban evolúciós meghatározó, de nyilván erre még rájön a gondolkodás, a társadalmi elvárások...stb
Szóval vannak a menő csávók, mint az veréz hímek a csordában...aki a legerősebb, az d.ghatja a csajokat.... a cél hogy az ő génállománya terjedjen el a következő generációban, mivel valszeg az ővé a legjobb, a legegészségesebb.
A csajok kettősök. Innen a megcsalás indoklása is. Nekik kétféle céljuk van. Kell egy tökéletes génállomány, hogy egészséges legyen az útód....ehhez kell ugye a vezér hím / menő csávó. Ő lesz a szerető...akivel csalják a férjet....Viszont kell valaki úgymond lúzer vagy rendes srác, aki bár gyengébb, mint a vezér hím, viszont kitart a csaj mellett, és segít a gyereknevelésben. Ő lesz a férj...

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.16. 22:21:57

@Genovéva: Érdekes. Egyébként erről én is hallottam, bár nem tudom mennyire tudhatók be a dolgok az evolúciónak, ahogy te is írtad, ez is csak egy tényező, ami meghatározhatja viselkedésünk. ( Hozzáteszem, én ebben nem nagyon hiszek:)

kicsilány088 2010.01.17. 09:01:44

van benne némi igazság...de feltűnik, hogy az esetek túlnyomó részében egy szemszögbőll írsz...ez a szemszög pedig nem más h a nő a hülye.
Mint például ebben az esetben is. Nem a férfi a hibás azért mert a faszát nem tudja a gatyájában tartani, hanem a nő aki beleakad egy -egy ilyen pasiba. Nem gondolnám, hogy egy férfi hibájért állandóan a nő felelős. bár ez csak egy személyes vélemény.:)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.17. 10:31:58

@kicsilány088: Igen, a nő, ha tisztában van vele, hogy az a férfi olyan. Ne érts félre. Az tény, hogy vannak szemét pasik, legalább mint amennyi szemét nő. Miért azzal foglalkozzunk, hogy ők szemetek? Szerintem inkább az a lényeg, hogy ne kövessünk el hibát és ismerjük fel időben.
Mikor egy csaj meséli nekem, hogy milyen köcsög a hapsija, mert megcsalta és utána mondja, hogy hát remélte, hogy nem fogja, de ő ilyen. Ezen csak röhögni tudok....
Most jutott eszembe ez a hasonlat: Ne azzal törődj, hogy miért esik, meg ne azt mondogasd, hogy rohadt eső. Inkább vigyél magaddal esernyőt! :D Remélem tudtam érzékeltetni:)

Nomikito · http://www.facebook.com/pages/Nem-vagyok-%C3%A9n-lusta-csak-energiatakar%C3%A9kos/185878421432789 2010.01.17. 10:55:21

@kicsilány088: Én viszont teljesen egyetértek veled!! Az eddigi cikkekben mindig a nők a hülyék,hogy az ilyen pasikra buknak,a pasik viszont nem tehetnek soha semmiről,ugye?

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.01.17. 11:12:02

@nomikito: Ha a bejegyzés címe az lett volna, hogy "Miért szemét minden csaj?", akkor arról írtam volna, hogy a pasik tudják, hogy ilyen, mégis vele vannak, akkor ne lepődjenek meg. Itt most nem arról van szó, hogy a nők hülyék... Persze, van olyan, mikor marha meglepő módon, csalódunk a párunkban. Erről ugye nem tehetünk. Se férfi, se nő. Nem teszek különbséget a két nem között ilyen szempontból.

Kutyanyúl 2010.01.17. 11:57:17

Nem attól szemét egy csaj vagy egy pasi hogy megcsalja a másikat, eccer vagy néhányszor lefekszik mással is! Az semmi. A házasságok 80%-ban simán előfordul!
(Csajok nincs olyan hogy hűséges típus, meg nagy Ő)
Én azt mondom ez csak egy női érzelmekből fakadó hit!!!! semmi több.
Hiszen jó hinni valamiben! Én azt mondom hogy egy kapcsolatban 10-20 év múlva úgyis megtörténik, ha meg nem az ritka példa! Nah látjátok ott a fehér holló!!!!

A patkányság ott kezdődik amikor lehúznak pénzzel, kocsival, házzal, vagyonnal.
Amikor tévhitbe élsz hosszú éveki ugyanis nem te vagy a barinő/pasi csak a tartalék.
Amikor azt hazudja valaki hogy együtt vagytok, hazudja hogy szerelmes, és olyan intenzítással teszi, hogy ezzel kialakít benned egy lelki sérülést, és akkor már bizalmatlanná válsz a másik nemmel szemben.

Itt kezdődik a féregség, nem egy félredugásnál. Az kimondottan apróság!

Genovéva 2010.01.17. 12:49:45

Erről ismét eszembe jutott a Szerelem és egyéb katasztrófák c. film egyik párbeszéde:

-Gondoltál már arra, hogy ez az "igaz szerelem" dolog akár összeesküvés is lehet?
-Összeesküvés?
-Aha, egy kapitalista összeesküvés. A film, könyv, és lemezkiadók által kiagyalt hazugság. Erről papolnak folyton, közben pedig nem is létezik.
-Nem létezik igaz szerelelm?
-Hát gondold végig. A dalokon és filmeken kívül hol létezik még? Úgy értem ki tud ilyet őszintén kimondani: "I will always love you"?
-Whitney Houston?
-Na ja...amikor belőtte magát... Az a lényeg, hogy mindenki boldogtalan, mert egy nem létező "dolgot" keres, vagy azért boldogtalan mert úgy véli megállapodhat enélkül.
-Én nem vagyok boldogtalan. És hiszek az igaz szerelemben.
-Aha, nyílván ezért dugsz az exeddel...

Na valami ilyesmi volt benne... :D

dinako 2010.01.25. 00:24:46

@Kutyanyúl: Az egy-két megcsalás is szemét játék, mert ott sem tiszta lapokkal játszanak!
Mert az már seb, az már fáj, ott akit megcsalnak,azt elárulják, az nem elég vonzó, nem elég bevállalós,NEM ELÉG!
Aki meg 10-20 év után megy szét a párjával, ott meg lehet nézni hogy eredetileg is mi tartotta össze öket, az altestüknél és/vagy a pénztárcájuknál összenőve... vagy a gyerek!
Egy kapcsolat attól tartós, hogy raknak bele, nem csak kiveszi mindenki ami és ameddig neki jó!

És bocs kedves kutyanyúl, de máskor biggyeszd hozzá, hogy "Csajok nincs olyan hogy hűséges típus, meg nagy Ő-szerintem", mert vacak lehet ennyie kiábrándultan élni (vagy lehetséges hogy még soha nem voltál igazán szerelmes....?:) )!
Elhiszem hogy nem vagy se nem nagy Ő tipus se nem hűséges, de ettől más még az!Sőt!

Kutyanyúl 2010.01.25. 12:22:41

@dinako: Ahogy mondod! természetesen elfelejtettem oda írni hogy csajok nincs olyan hogy nagy Ő meg hűséges típus szerintem!

A férfiaknak a szétválást elősegíti a 2 kapuzárási pánik is ami 40 ill. 60 éves kor körül jön elő.
Ez a vadászösztön felélesztéséről szól, nem vagyok még öreg vadász, tudok fiatal vadat ejteni. :)))))

Manapság már a 10 éves kapcsolat is hosszúnak mondható, a 20 éves meg egyenesen ritkának. Emléxem rá volt egy csajom, és azt mondta azért volt 6 évig házasságba, csak azért nem vált el, mert szégyen lett volna rá nézve a család szempontjából. Szóval az ő elmondása szerint a szülei soha nem bocsátották volna meg neki hogy új pasija lesz. Gondolom titokban ribancnak titulálták volna. Ez is eléggé régies gondolkodásra vall!!!!

Vanessa 2011.03.15. 12:41:43

Kutyából nem lesz szalonna :) És igen, mi nők vagyunk a buták, hogy belemegyünk a férfiak kicsinyes játékába, hiszen ha több visszajelzés van afelől, hogy a srác bunkó és megcsalta a barátnőit, miért akarunk mi is beállni a sorba? Kell nekünk a "kihívás" azt hiszem ezt írtad, legalábbis ezzel a szóval fejezted ki, a számomra feltett kérdés "miért"-jét. Az egész életünk kihívás, és egy jó fiú is lehet kihívás igaz nem a megszerzése lesz, hanem a megtartása. Hiszen lehet a kapcsolaton belül nem csal meg, de a férj jelölt pasikra sok nő vadászik...Mi a garancia rá, hogy nem lép le? :DD
Szóval szerintem a két pasi típus között nincsen olyan hatalmas nagy ellentét ... :DD Egyik kutya másik eb ... :D