Kell már végre egy nő!

 
Csajozási tippek, tanácsok, trükkök, okosságok. A csapból is ez folyik. Miért akarnak a férfiak kényszeredetten barátnőt találni? Persze mindenkinek kell egy társ, azzal nincs is probléma. Viszont ez a hozzáállás, hogy „Foggal-körömmel, még, ha beledöglök is, de nekem kell egy csaj”, hát ez nem nyerő. Bontsuk ezt a dolgot két részre.
 
Csak szex
Nem újdonság, hogy minden férfi szereti a szexet. Baromság, hogy nem arra gondolunk egész nap, dehogyisnem. Akik már belekóstoltak, nem tudnak nélküle élni, akik még nem, minden vágyuk, hogy végre kipróbálják. Sőt, addig nem is érzi magát férfinak egy pasi, amíg nem fektetett meg egy csajt. Aztán utána meg attól lesz férfiasabb, minél több csajt döngetett meg. Szóval a dolgok adottak, már csak egy lányt kell találni. Akiknek nem megy a csajozós dolog, vagy elkezdenek már tapasztaltabb kanoktól leckéket venni, vagy befizetnek egy kurvára. De miért? Miért kell foggal-körömmel keresni a szexet? Sokan csodálkoznak, ha próbálnak meghívni egy lányt egy italra és ő egyből csak a hátsó szándékot látja a gesztusban. Biztos le akarja őt itatni, aztán jól meghúzni. És nem így van? A nők meg teszik a fejüket, hogy milyen szemét a csávó, csak dugni akar. A nő is akar, csak még a csávó ezt pár lépésből megoldja, a nő tesz 3 kört (feleslegesen?). Nincs ezzel gond, emberek vagyunk, nemtől függetlenül szeretjük a szexet. Viszont mikor már valakin látni, hogy erőltetetten meg akar dugni valakit, aki tökmindegy, hogy ki, csak nő legyen, akkor az már kicsit ellenszenves. Nem mellékesen megalázkodnak a nők előtt, mindenféle szánalmas technikát bevetve az egyetlen fő cél érdekében, ami nem más, mint szimplán megkefélni valakit, aki hagyja magát. Mi ez, valami kényszercselekvés? Állítom, ha egy férfi nem akarna minden egyes csajt meghúzni, (legalábbis ezt nem mutatná…) sokkal több esélye lenne befűzni valakit egy éjszakára. Ez az átlátszó, folyamatos, csajozási kényszer valami eszméletlen kiábrándító tud lenni.
 
Barátnőt akarok!
Ahogy megvannak a trükkök becserkészni a nőt egy éjszakára, ugyanúgy kitalálták már a sokat tapasztalat férfiak a barátnő szerzés technikáját is. Ez nekem több részben is hibádzik. Először is. Miért akar valaki minden áron barátnőt találni magának? Több indokot szoktak ilyenkor mondani: „Egyedül vagyok, unatkozok”, „Mindenkinek van, csak nekem nincs”, „Nem jó ez így, egy barátnő segítene”. Ez már régen rossz… Az igazság az, hogy az ember ilyenkor rohadtul egyedül van, nem tud mit kezdeni magával, és egy társtól várja a segítséget. Mégis hogy tud az ember létezni egy párkapcsolatban, ha még saját magával sincs kibékülve? Ez már eleve egy bukott terv. Sőt, sokkal szarabb lesz neki a szakítás után és még inkább maga alatt lesz. Persze sokkal egyszerűbb mástól várni a segítséget, vagy arra fogni, hogy azért van ez, meg az, mert nincs barátnőm. Viszont ez így nem működik. Tudni kell egyedül (is) teljes értékű életet élni. Mégis mit gondol az ilyen pasi? Nem látja rajta a nő, hogy abszolút nem kiegyensúlyozott? Kinek kellene egy ilyen fickó? Senki nem akarja eljátszani a megmentő, vagy a lelki szemetesláda szerepét. A nők egy határozott, boldog, kiegyensúlyozott férfire vágynak.
Nem kell erőltetni ezt a barátnő szerzés dolgot, még akkor sem, ha az okos, tapasztalt, sokat megért alfahímek ontják magukból a jobbnál jobb csajozási tanácsokat. Csak szépen, lazán. Nem kell sietni sehova, főleg nem kell görcsösen kutatni a megfelelő partnert. A legelső az, hogy az ember tudja egyedül is megoldani a problémáit, fogadja el magát, és ne egy pótanyucira váró kisfiú legyen, aki a gyengébbik nemtől várja a megváltást.

 

Share |
F.Lackó 159 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr471754526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nótbuk 2010.02.13. 19:42:37

@huvosvadasz: most miért próbálod itt eljátszani a messziről jött csodálkozót??? te is egy hivatásos nagyotmondó vagy akárcsak akit kritizálsz.

Kutyanyúl 2010.02.13. 19:46:48

@nótbuk: te aztán elvont csávó lehetsz! alig várom hogy kivel szűröd össze itt a levet! Azért még valami tudományos dumált nyomjál majd be! Amúgy amit kitettél jövőképes cuccot mindenképp elolvasom ám! Ki nem hagyom! :))))))))))))))))))

Kutyanyúl 2010.02.13. 19:49:41

Amúgy Hűvösvadász is egy blogíró, akinek hasonló a blogja, mondjuk más a megközelítés!
hmmmmmmmmmm... csajozni jó, végülis...de mindenkinek szüksége van társra is...Mert gondoljatok bele öregkorodba mi lesz? hú de jó volt sokat csajoztam, megkúrtam 200 nőt, vagy mire fogtok gondolni, majd ha egyedül lesztek mint a remete. Szar élet lenne az. Ez a poszt nagyon üt. Még sok ilyet írjál Lackó!

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.02.13. 19:53:39

@nótbuk: Nem akarok eljátszani semmit, ezért a miértes kérdésedre nincs válasz. Amúgy is totál értelmetlen. Mi az, hogy messziről jött csodálkozó? Annyit mondtam csak, hogy zagyvaság amit írt. Szívesen vitázom mindig, de akkor légy konstruktív oszt' mutassál rá szépen, hogy hol tévedek.

Annyival mindenképp színvonalasabb voltam nálad, hogy nem csak lehülyéztem a csávót, mint te engem ÉS őt.

Veér Farkas 2010.02.13. 19:55:01

Hogyhogy miért?

Mert élni jó, baszni jó,
Éljen a Szovjetunió!

Ilyen hülye kérdést, baszd meg...

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.02.13. 19:56:56

@Kutyanyúl: > de mindenkinek szüksége van társra is...Mert gondoljatok bele öregkorodba mi lesz?

Majdnem mindenkinek, de alapvetően igazad van. Én nem tartom magam kivételnek, most ez van, most ez jó. Volt más, lesz más.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 19:57:42

@huvosvadasz: Látom nagyon leragadtál a csajozási trükköknél, miközben tök nem ez volt a lényege a cikknek. Katyvaszról és értelmetlen mondatokról írsz nekem, miközben te nem látod át azt amit írtam. díva naíva 2010.02.13. 13:46:07 kommentje elég jól kiemeli a lényeget.
"Tehát.... ha valaki utána olvas a dolognak, akkor nem, hogy elkeseredetten fog kaparni, hanem azt fogja látni, hogy ezt igazából csak lazán, izzadságszag mentesen lehet." Szerintem meg nem lehet megtanulni csajozni lazán, izzadságszag mentesen egy olyan embernek aki alapból marhára nem ilyen. Ha meg meg egyáltalán ezt be kell tanulni, kérdés, hogy mennyire "laza" dolog. Az meg biztos hülyeség, ha valaki ilyen csajozós órákat vesz, akkor foggal-körömmel akar csajozni. . . Persze az igaz, hogy tényleg tud segíteni pár tanács stílusban, öltözködésben stb., de aki alapvető személyiségváltozást vár az ilyen "csajozós iskoláktól" az csalódni fog valószínűleg, de ez már egy más téma, ami nem ide tartozik.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 20:01:15

@nótbuk: Nagyotmondó? Te tényleg átolvastál sok blogot és erre mondod, hogy nagyotmondó? A szó jelentésével nem vagy tisztában, vagy egyszerűen nem olvas blogot? Kapásból 5 híres blogot mondok aminek az írója "nagyotmondó". Itt csupán véleménynyilvánítás folyik kérem :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 20:02:56

@Veér Farkas: Nem az a kérdés, hogy: Miért csajoznak a férfiak? Arra tényleg elég lenne ez a "baszni jó" duma. Ennél azért kicsit összetettebb dologról írtam.

kzolika 2010.02.13. 20:03:23

@Kutyanyúl: Mi lenne? Semmi se lesz másképp, csak lelassul az ember, több idő kell mindenhez. Miért érezném magam inkább egyedül 40 év múlva, mint most? Legfeljebb majd elkezdek írni valami okos blogot...

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.13. 20:04:02

A férfiak fiatalabb korukban lyukakat keresnek kizárólag,amiben le tudják hűteni vágyaikat.Amikor már megvénülnek és nem áll fel nekik,akkor keresnek társakat,de addig csak pinát!

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.13. 20:06:37

20 évesen a hormonális túlfűtöttség és tapasztalatszerzés miatt,30 évesen a mindenféle pervezrzióik miatt, 40 évesen az öregségtől való félelem miatt 50 évesen a bizonyítási kényszer miatt hogy még képesek becsajozni.

Kutyanyúl 2010.02.13. 20:13:07

@IárifIári: a faszt, poénnak jó amit írtál. Egyébként szerinted boldog lehet egy ember társ nélkül. Éld le úgy az életed. Szenvednél csak. Még a legvagányabb, legmenőbb csávóknak is szükségük van mindenre! Ismerek egy-két különcöt akiknek sosincs nőjük, titokba elég szarul érzik magukat, de mindenkinek csak az ellenkezőjét bizonygatják!

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.02.13. 20:13:23

@F.Lackó: Vicces amit írsz. Tudod a kommunikáció ilyen. Igen, én nem találtam értelmesnek amit írtál, nincs itt semmi miközben. Nincs abszolút mérték, amin lemérhető, hogy te ugrabugráltál összevissza, vagy én vagyok képtelen megérteni az amúgy remek írásod. Persze vannak a többiek. Meg én tudom, hogy én mennyire szoktam érteni. Mindegy - leírtam, hogy miért kusza, relatív részletesen, erre nekem nyilván nem meggyőző válasz, hogy azt írod, hogy de nem is.

A kommenteket nem olvastam végig, mert nem érdekelnek. Én neked reagáltam a te bejegyzésedre. Nem ragadtam le a csajozási trükköknél, mindkét opciónál (kúrás, kapcsolat) megemltítetted. Egyszerűen nem értem, hogy hogy jön a többihez.

"Szerintem meg nem lehet megtanulni csajozni lazán, izzadságszag mentesen egy olyan embernek aki alapból marhára nem ilyen"

Jó, OK szerinted nem lehet, szerintem meg igen. Ahogy szinte minden mást is meg lehet tanulni. Illetve mindenben lehet fejlődni. Ez egy egzisztencia tétel, nekem elvileg elég egy embert mutatni aki képes erre, és máris igazam van. Szerencsére.

Btelanulni és megtanulni valamit két különböző dolog, ne keverjük. De ne is hívjuk megtanulásnak, hívjuk fejlődésnek. Csajozós órák segíthetnek (én nem voltam ilyenen és nem is leszek), ahogy minden dologban segít ha tanít valaki. Aki szerencsés az - ahogy te is írtad - az ismerőseitől, szüleitől tanul, általában informálisan. Én pl. nem voltam az. És gyakran csak információhiányról van szó. Foggal körömmel... figyu, ha valakinek fontos valami és azért tesz, gondolkodik rajta, olvas róla, az nem foggal-körömmel. Persze zavarhatja ez azokat, akik amúgy szerencsés alkatként (vagy szerencsés környezetben felnőve) elégedettek a kapcsolatépítési képességeikkel. Igen, az ő szempontjukból zavaró lehet, hogy az a sok kis béna hülye miért akar felkapaszkodni (és megszűnni béna hülyének lenni). Nem hiszem, hogy te ide tartoznál (most olvaslak először, fogalmam sincs), csak úgy eszembejutott, mert láttam már olyan ember is fikázni ezt a témát, akinél viszont egyértelműen erről volt szó.

hemill 2010.02.13. 20:17:51

eléggé igaza van hűvösvadásznak, semmi újat nem olvastam ebben a bejegyzésben, csak azokat a sokat hangoztatott gondolatokat, amivel már rengeteg formában találkoztam és tapasztalja mindenki, Mellesleg az összes női szennylap is ezt ontja magából, amik meg tudatosan butítják a kedves női olvasósereget és az elvárársaikat meg az egekbe nyomja.

egyébként nem lenne rossz a post, csak még írhattál volna némi eredeti gondolatot is, nem csak az örök igazságot, mi szerint " a férfiak csak a szexre hajtanak " , bár nem értem, h ez miért is kelthet felháborodást, ha jó volt a szex akkor még talán azután lehet is vmi, de ha nem volt megfelelő a kiválasztott női egyed a férfinak, vagyis csak arra kellett, akkor emiatt nem őt kell hibáztatni, hanem saját magukat, h bele mentek a játékba.

Kutyanyúl 2010.02.13. 20:21:02

Ezaz Lackó legközelebb írj 100%-ig saját véleményt és olyan témát amiről még ember fia, lánya nem hallott! Mittomén valami nótbukos cuccot dobjálj be! :DDD

Eskael 2010.02.13. 20:23:53

@Kutyanyúl: Igaz jócskán elhagytam a tini kort, de társ nélkül lehet élni. Senki sem bizonygatja, hogy milyen qrva jó, de nem is elviselhetelen állapot. Tudod számomra sokkal szánalmasabb a sok lyukvadász, aki ezzel próbálja kitölteni a létét. Bár igazság szerint nem elítélem őket, de nem tartom őket sikeresebbnek magamnál. Más utat járunk.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 20:26:21

@Kutyanyúl: Persze nincs olyan téma amit ne "közhelyzehetnénk" le. :)

Kutyanyúl 2010.02.13. 20:29:31

@Eskael: Én se pinázok most. Barátnőt keresek! :))) Pedig elég csajozós típus vagyok. Jah és még arra sincs! Mert nekem egy rongy akit csak kurogatni lehet. Holnap Valentin-nap, rá egy napra lesz egy nagyon várt találkám egy nagyon hozzám illő csajjal. Most olaszba van Velencei-karneválon, de már várom hogy haza érjen! Én azt mondom mindenki annyit dugjon amennyit akar, aki szerint meg bűn...az keresse meg és találja meg élete párját, vegye el és utána dugjon amennyit csak akar... :)))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 20:32:41

@huvosvadasz: Persze, igazából ki dönti el, hogy mi a helyes, meg mi a jó? Leírjuk véleményünket és ennyi a dolog. Valaki egyetért, valaki nem. Nincs is ezzel baj. Csak tudod engem az zavar (és most nem rólad írok), hogy sokan baromságokat írnak. Átfutják a cikket, itt-ott találnak egy-két közhelyesnek mondott kifejezést, mint pl.: " a férfiak csak a szexre hajtanak ", (persze ilyet nem is írtam) holott marhára nem erről volt szó, és jönnek nekem itt a "közhely", meg a nem hallottam semmi újat szöveggel. Az meg már egy másik dolog, hogy lehet közhely az, ami valakinek a személyes véleménye?

Kutyanyúl 2010.02.13. 20:33:31

@F.Lackó: na majd én adok tippet, aki meg közhelyezik annak fogalmas sincs a szó jelentéséről, értelméről. hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zhely itt van, mindenkinek a figyelmébe ajánlom! Szóval az a közhely röviden, amikor már annyira gyakran használunk egy szót vagy szószerkezetet, hogy elveszti eredeti értelmét! jaja így van ez. Aki meg szennylapokat olvas, vagy azt a szar tv-t nézi tudom sajnálni. :) Inkább net, meg a sok-sok könyv. Ne az agymosásra legyetek kiváncsiak.

Szpájk 2010.02.13. 20:33:37

Az a baj, hogy mindenki nőt keres.
Jobb esetben.
Pedig előbb identitást kéne.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 20:36:22

@Szpájk: Csak megértette valaki a lényeget. :)

soleeroo 2010.02.13. 20:40:02

huvosvadasznak muszaly az oldalara allnom a "Szerintem meg nem lehet megtanulni csajozni lazán, izzadságszag mentesen egy olyan embernek aki alapból marhára nem ilyen" tema kapcsan.

kezdesnek a tao of steve egy szorakoztato film, ami tomoriti a taktikak lenyeget, amazon.com pedig tele van jo es kevesbe jo szakirodalommal, aminek ha egy reszet elolvassa az ember, akkor meg az izzadosak is rajonnek, hogy a punci korul igazabol egy elegge konnyen beazonosithato viselkedesmintaju eloleny van, akit relativ keves erofeszites aran be lehet cserkeszni... *HA* az ember nem akarja mindenaron es HA nehany alapveto dolgot minden korulmenyek kozt szem elott tart.

bocs, nem akartam megmondojanos lenni, akit nem erint, nyugodtan hagyja ki a hozzaszolasom, igerem nem vesztett vele semmit :-)

soleeroo 2010.02.13. 20:43:29

valami lemaradt... hogy a temahoz is hozzaszoljak: a faszik azert akarnak mindenaron not, mert hajtja oket az evolucios reproduction kenyszere, es valahol legbelul osztonlenyek vagyunk. azok, akik nem akarnak annyira not, azok annyival tobbek a tomegnel, hogy kepesek az osztoneiknek valamilyen szinten parancsolni. de azok is akarnak not. csak tudjak, hogy nem kell azt akarni, jon az anelkul is ;-)

Kutyanyúl 2010.02.13. 20:44:48

@F.Lackó: Ha mindig saját véleményt írsz, és nem ollózod ki sehonnan a cikkeket, akkor légy nyugodt és szard le aki buziskodik. Nem? Egyébként aki csajozógép az nem dicsőség, mert sok esetben a gyengeségből fakad. Ez hogy kötelezzük el magunkat, inkább a nők vágya. De volt az a Casanova nevű csávó, ott lakott a mi utcánkba....Szóval érdekes, mert ő nem egyéjszakásokat jáccott, hanem 144 szeretője volt. Tudom Off, de leszarom. :)))))))))))))))))))))

Nah mondok témába vágót is: így kezdesz:
idézőjel-Csajozási tippek, tanácsok, trükkök, okosságok. A csapból is ez folyik. Miért akarnak a férfiak kényszeredetten barátnőt találni?-idézőjel

Engem is meghívtam a csajozó akadémiába hogy üljek be egy Valentin-napi előadásra, 3-4 óra lesz, az a lényeg fizessek 2900ft-ot mert ők olyannyira megtanítanak nőzni, hogy ha tanítás utána buliba nem szedek fel valami bulát, visszaadják a pénzem. TEHÁT NAGYON MEGÉRI, MENJEK MINDENKÉPP MERT MÁR CSAK 2-3 SZABAD ÜLŐHELY MARADT!
Szóval igazad van hogy a csapból is ez folyik, mert akkor nem kaptam volna ilyen e-mailt, de hogy miért akarnak a férfiak kényszeredetten barátnőt találni mondatoddal azért vagyok tanácstalan, mert inkább egy újabb poszt lehetne. Szóval Ez már egy más tészta.
Írd le ki erőlteti annyira a csajozást. Aki sokat társkeresőzik, az szeret ismerkedni, dumálgatni, találkozgatni...vagy mire gondolsz mert ezt nem értem...

vagyok59 2010.02.13. 20:45:45

Abban különben van valami, hogy akkor "jön" a nő, amikor nem is keressük. Néha egyszerre kettő is, ha mázlink van:))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 20:59:49

@soleeroo: Jó hát akkor beszállok az off-ba, mert muszáj :) Szóval azt írtam, hogy: Tanácsokat külsőre, stílusra vonatkozósan simán kaphat az emberke, sőt még egyéb jó tippeket is, hogy bizonyos sablonhelyzetekben mi a módi stb. Viszont, ha főhősünk egy alapjáraton tutyimutyi, bizonyos nehézségekkel küzd, vagy szorong, esetleg fél a nőktől, vagy alapból kisebbrendűségi érzés gyötri, akkor az ilyen fajta "csajozási szakértőktől" ne várjon személyiség változást. Ha majd rendbe teszi magát (segítséggel mondjuk) akkor esetleg van esély arra, hogy tudja alkalmazni a tanultakat eredményesen élesben is :)

Szpájk 2010.02.13. 21:05:01

@soleeroo: Muszáj.
J.
Nem Ly.
Nem akarlak baszogatni, de az ördög a részletekben lakozik, és hátha érdekel.
Sokan keverik mostanában az áruszállító hajóval, de azt meg m nélkül írják.
Békesség.

Szpájk 2010.02.13. 21:06:09

@Szpájk: Most látom, hogy nem csak nekem szúrt szemet...:)))

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.02.13. 21:09:13

"Állítom, ha egy férfi nem akarna minden egyes csajt meghúzni, (legalábbis ezt nem mutatná…) sokkal több esélye lenne befűzni valakit egy éjszakára. Ez az átlátszó, folyamatos, csajozási kényszer valami eszméletlen kiábrándító tud lenni."

Na most akkor hazudjunk ("...mutatná") vagy ne (...átlátszó...kiábrándító)?

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 21:09:43

@Szpájk: Tudom, hogy senki nem fogja elhinni, de komolyan nem figyeltem, hogy ly-nal írta :D Alapból írtam, de így utólag jól jött ki :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 21:12:12

@peetmaster: Arra gondoltam, hogy, ha már úgy is ilyen a hozzáállás, legalább ne mutassa oly' feltűnően a célszemélynek, mert lehet visszaüt :)

2010.02.13. 21:14:11

@kzolika:
Mondjuk azért adnád fel az eddigi "csodás" életedet, mert VÁLTOZOL, és egyszer csak arra fogsz felébredni, hogy kurvára sóvárogsz a szeretet után, és hogy a szomszéd Giziért megőrülsz, ha meglátod. Ha hozzádszól, akkor meg lufik lesznek a gyomrodban, és kettőig sem tudsz számolni. Mondjuk MAJD ezért.
Vagy ha nem így lesz, akkor valamilyé' félsz a nőktől. Neadjisten megveted őket, ami még nagyobb baj lenne, mert azzal már orovoshoz kellene menni...:))

Eskael 2010.02.13. 21:18:52

@Traktorka: Márpedig hidd el akad jó pár, akik miatt meg lehetne vetni őket, vagy legalábbis elgondolkodni...

2010.02.13. 21:19:33

@soleeroo:

Érdekes, hogy itt senki nem említi az egyetlen fontos dolgot, hogy ugyan má' mijé akarnak a pasik mindenáron nőt. Mellébeszélés van, vazzeg!:))

Azért mert mindenkinek alapvető igénye, hogy szeressék és szükség legyen rá!!!!!!!!

Most nyilván nem beszélek a lelkibeteg, frusztrált, faszacsávókról, akik megideologizálják miért kell 200 csajt megdugni/este, VAGY miért vannak egyedöl 3 éve, és ez milyen jó is nekik.
Ha valakit megbántottam, sorry, biztos odanyúltam, ahol fáj.:))

Viktor H 2010.02.13. 21:19:54

Azért akar minden Férfi barátnőt találni ,mert a kurvázás drága mulatság :-)))
Legalábbis ha figyelembe vesszük ,hogy egy átlag Férfi hányszor kivánja egy nap vagy egy héten a szexet ...
Egy kiadós dugásért nem kell kapcsolatba bonyolódni ...bár azért néha nem árt :-)

2010.02.13. 21:21:16

@Eskael:
Most itten a pasikról van szó, nem az identitászavaros és magukat és a testüket egyáltalán nem tisztelő nőkről beszélek.:))
De igazad van, persze.

Szpájk 2010.02.13. 21:23:28

@F.Lackó: Ha számít vmit, én elhiszem.:))))
Meg hát ismered az összefüggést a más ember véleménye és a segglyuk közt, gondolom...:))))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 21:25:47

Jó jó, hogy mindenkinek szüksége van társra, vagy épp egy kiadós dugásra. Tiszta sor. Itt a hozzáállással van a baj. Akkor se legyünk már lelkibetegek, ha éppen nincs senkink. Aki férfinek mondja magát tudjon már megállni a saját lábán is, még ha ideiglenesen is.

@Traktorka: Igen, lehet, hogy beletrafáltál :D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 21:31:12

@Szpájk: Számít! :) Egyébként meg jót röhögtem, mikor megláttam a kommented ("nem akarlak baszogatni..."), köszi :D
Hozzátenném, -bár nem ismerem Szpájkot- szerintem nem bántásból írta azt. Tény, hogy vicces volt, bár (felteszem) mi ilyen kicsit gonoszan vicces emberkék vagyunk :)

2010.02.13. 21:31:18

@F.Lackó:
Vannak alapvető igazságok, amiket nem kell magyarázni, meg ideologizálni.

Csak mellébeszélni, meg bizonyítványt magyarázni lehet. :)) Csak felesleges, mert messzíről bűzlik.

Tökös (és az érzelmeiket vállaló) pasikat for president!:D

Eskael 2010.02.13. 21:31:42

@Traktorka: OK, legyenek a pasik..
A másik oldalról persze a nők írhatnák ugyanezt :) (mármint lenne-van megvetnivaló a pasikban)

Folyamatos a cikkezés a női újságok tartalmárol, hogy hogyan kell pasizni, miylen a jó nő, ontják a kifutó-gyári lányokat és ez mekkora frusztráltság nekik.
A pasik felé ugyanez megvan :) talán nem anynira durván és nem a külsőségekre kihegyezve, de megvan. Lásd szuper kocsi, millós óra, menő lakás. A szokásos sztereotípiák mindkét oldalon.

Alapvetően nem hiszem, hogy a pasik görcsösebbek lennének párszerzés terén, mint a nők.
Az ezzel foglakozó cikkek csak lekövetik a való életet, talán sarkosabban mint kellene,
A pasik igenis csajozni akarnak. A fű zöld, az ég kék, a pasik csajoznak. Mint fentebb említettem "állati" létünk mendent meghatároz :-)

Szpájk 2010.02.13. 21:35:04

@Traktorka: " Azért, mert mindenkinek alapvető igénye, hogy szeressék és szükség legyen rá!!!!!!!! "
Ehhez nem kell feltétlen nő.
Ezt az igényt egy közeli rokon, esetleg kutya, macska, ugróegér etc. ki tudja elégíteni.
Ezek mind szerethetnek, és szükségük van/lehet Rád.
Persze optimális esetben egy nő is ezt nyújtja, de nem csak kizárólag ő nyújthatja, tehát az érvelésed nem vezet el a kérdés megoldásához, maximum szubjektíve az egyik válasza lehet.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 21:35:42

@Traktorka: "Tökös (és az érzelmeiket vállaló) pasikat for president!:D"
Persze, azért sokat ne akarjunk :D

Szpájk 2010.02.13. 21:39:48

@F.Lackó: Én SEMMIT nem írok bántásból, jól látod.
Rangon aluli lenne.
És érdemtelen.

2010.02.13. 21:41:08

@Eskael:
"Lásd szuper kocsi, millós óra, menő lakás."

Látod? Csupa ANYAGI dologtól lesz valaki FÉRFI. Jó, nem?:))

Arról már nem is beszélek, persze, hogy mitől lesz a COSMO szerint valaki jó nő.
(Cosmo, mint "szakirodalom", érted!:))
Műmell, műköröm, műszempilla, műhaj, műbarnaság...:)) Nem is sorolom. Csupa külsőség.

2010.02.13. 21:44:38

@Szpájk:
Te már éltél boldog és tartós szerelmi kapcsolatban?
Mert azt kell hinnem, hogy a fiúkat szereted, a kommented alapján.:))
(viccelek, félig..:))

2010.02.13. 21:46:20

@F.Lackó:

Igen, vágom, hogy túl válogatós vagyok!:D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 21:47:55

@Traktorka:

"Mert azt kell hinnem, hogy a fiúkat szereted, a kommented alapján.:))" Ezt most nem értettem o.O

2010.02.13. 21:52:38

@F.Lackó

Te egyenértékűvé tudod tenni édesanyád, kutyád, macskád szeretét a csajodéval, akit őszinte szerelemmel szeretsz? Ponotsan annyira elégít ki a kettő?
Mert ez volt a kommentjének a lényege.
De hülye volt a válaszom, igazad van, mea maxima culpa.

Szpájk 2010.02.13. 21:54:22

@Traktorka: Mindenki magából indul ki, azt kell hinnem a kommented alapján...:))
Mert az írásomban semmi nem utalt buziságra.
De azt gondolsz, amit akarsz, de hogy tudd:
Régebben dendrofil voltam, és odvas fákkal szeretkeztem, de pár éve kigyógyultam, és boldog, tartós kapcsolatokat szoktam ápolni ellenkező nemű fajtársaimmal...
Ha nem tudod támadni az érvet, támadod az érvelőt?
/Viccelek? Félig.../

op tomi 2010.02.13. 21:55:32

Tényleg... minek a nő? Ha nincs gyermek, akkor bérnő+takarítónő+étteremmel jobban jársz:))
Nagy a pofám, 15 éve az asszonnyal+két gyerek, ez van és marad:))))))

2010.02.13. 21:57:34

@Szpájk:
Olvass egyel fentebb.
De valszeg nem foglak meggyőzni, hogy hülyeséget írtál. Nem is akarlak.
Úgy szép a világ, ha tele van sok szines egyéniséggel.:))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 22:03:56

@Traktorka: Én néztem el.
"Én SEMMIT nem írok bántásból, jól látod.
Rangon aluli lenne.
És érdemtelen. "
Erre a kommentre gondoltam. :) Szóval ebből azért nehéz lenne arra következtetni, hogy meleg :D Bár a másikból se könnyebb :) No, de ahogy látom már megbeszéltétek :D

Szpájk 2010.02.13. 22:04:58

@Traktorka: Olvass!
És pont.
A többi vica versa.
Ami nem egy női név.
Ha azt írtad volna, hogy mindenkinek alapvető igénye, hogy bele legyenek esve, az már nem engedne következtetni családtagra vagy háziállatra, átlagos esetben...:)))
A szeretni az a magyarban 2értelmű...
És ki a fasz olvas Kozmót?
Jó ég!...

2010.02.13. 22:09:28

@Szpájk:
Ja, hogy TE értettél félre, és akkor még én vagyok a hülye???:)))

Mit iszol, meghívlak!:D

*Cosmo: + a hasonszőrű "mai nők havilapja", v. bmilyen ehhez hasonló női trutyi behelyettesíthető

Eskael 2010.02.13. 22:09:39

@Szpájk: Ki olvas Kozmót?
Mikor jártál újságosnál utoljára? Szerinted a kiadók az ujságosbódék számára gyártanak annyiféle "női" újságból 1-1 példányt, hogy senki ne vegye meg? Ugye érted, miért volt felesleges a kérdésed...

2010.02.13. 22:10:28

@F.Lackó:
Örülök, hogy tisztáztuk!:D

F.Lackó for president!:D

Eskael 2010.02.13. 22:20:01

Bár ha jól meggondolom, akkor az itt olvasók-írok ép nem tartozhatnak a kényszeres csajozók közé, hisz szombat este itt vagyunk. Erről ennyit. :)

Szpájk 2010.02.13. 22:20:30

@Traktorka: Én nem írtam, hogy hülye vagy.
Te írtad.
:)))
Az, hogy félreérthető voltál, az a te fogalmazásbeli problémád.
Lettél volna 1értelmú.
JD-t...
Drága lesz!:DDDDDDDD
Trutyi áll.:)))
Mind szarok ezek...

Szpájk 2010.02.13. 22:24:51

@Eskael: Az "ép"-ek nem csajoznak, mert már van nekik...:)))
Az újságosbódé hosszú ú...
Sztem a kiadók hülyítésből gyártanak ennyi szar szemetet.
És nem, nem értem, miért lett volna felesleges a kérdésem.
Mert.
KI A FASZ OLVAS KOZMÓT?
Hol szocializálódott?
Akkor is, ha nem így írják...:)))
Ez a kérdés.
Mi a válasz?

2010.02.13. 22:26:25

@Eskael:
Nő létemre nehezen is volnék kényszeres csajozó.:))
Dehamár: csajozni kényszeresen csak szombat este lehet?:))

2010.02.13. 22:27:34

@Szpájk:
FELSZÍNES NŐK a válasz a kozmós kérdésre.
Kielégített?:))

Thomas Rattler 2010.02.13. 22:28:16

Egy férfi, vagy egy nő külön-külön nem tud teljesértékü életet élni, ez őnámító mesebeszéd.
Egyedül az élet bármilyen egyéb életcél, karrier mellett is csak üres nihil.
Egy férfi és egy nő ha egyesül, - szexuálisan és érzelmileg - egy sokkal magasabb szintű létállapotot realizálnak mint külön-külön. A létezés egy magasabb szférájába lépnek, ez egyedül nem megvalósítható, se karrier, se grandiózus világi célok, se vallás által.
Magányosan az élet egy sötét sírgödör.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 22:29:01

@Traktorka: Nem minden szombaton csajozó kényszeres csajozó, de minden kényszeresen csajozó szombaton biztos, hogy csajozik :D

Szpájk 2010.02.13. 22:29:20

@Traktorka: A felszínes nők?
Csak órákig.
A válasz?
Igen.
Mert helyes.

2010.02.13. 22:30:04

@Thomas Rattler:
Az utolsó mondat kivételével mélyen egyetértek.:)

Lameth 2010.02.13. 22:31:20

Elolvastam, megvilágosodtam, 1 éve egyedül vagyok, de ezek után többet nem is kell nekem csaj! Kössz!

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 22:31:33

@Thomas Rattler: Teljesen igazad van, nem is firtatta ezt a dolgot senki :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 22:32:56

@Lameth: Valami kiábrándítót írtam volna?:)

2010.02.13. 22:33:11

Uraim, köszönöm az épületes eszmecserét, sajnos le fog merülni az aksim, és villanydrót hiányában nyugovóra kényszerülök.)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.13. 22:35:23

@Traktorka: Mi köszönjük, remélem benézel máskor is. :)

Eskael 2010.02.13. 22:37:44

@Traktorka: ó, dehogy, de ha már így belecsúsztunk a sablonokba, miért ne maradtam volna benne? :)

Eskael 2010.02.13. 22:42:42

@Thomas Rattler: Nem értek egyet fennköltt álságosnak érzett mondtaiddal. Az általad leírtak ezoterikus kisugárzása máris megborzongatott. A fanatikus felhangról nem is beszélve.

Miért csak 1 nő és 1 férfi?

Többes kapcsolatok, akár azonos neműek között nem hozzák azt a "létezés egy magasabb szféráját"? :) Vagy az egyedüllét tiltólistán van? :)

Szpájk 2010.02.13. 22:45:18

@Thomas Rattler: Az utolsó mondat tök igaz.
Próbáltam.
Igaz.
De csak akkor, ha előtte volt Valakid , aki többet jelentett neked annál, mint amit magad a párkapcsolatról, vagy a mások példáján látottak alapján képzeltél.
Aki ezt nem érezte át, annak nem volt igaz társa.
Vagy volt, csak nem tudta.
Vagy későn jött rá.
Vagy rájött, de akkor is inkább maszturbált.
Vagy akármi.
Mindenki máshogy él meg mindent.
"A vita meg észérvek logikus ütköztetése, amelyet konklúzió követ."
Ezek meg már rég nem érvek, csak emóciók, meg tapasztalatok.
Persze érdekesek.
De semmi egyéb.
A más hibáiból még senki sem tanult semmit, és valszleg ez után sem fog.
De emez meg így van rendjén.
Ennyi.
Sztem.

Arcturus 2010.02.14. 10:49:35

Én csak a cikkre reagálnék:

Nagyjából egyetértek vele, de az egy nagy marhaság, hogy a fenti indokokat mondják.

Egyedül vagyok, de el tudom magam foglalni. Főzök, mosok, takarítok magamra, van rendes munkám és egy-két hobbym. Rengeteg ismerősöm, jó pár barátom is van, általában véve nincs hiány a társas tevékenységekben. Nincs szükségem lelki szemetesládára, mellesleg általában én tudok az lenni más számára. De a párt, a társat ez mind nem pótolja. Felnőtt életem nagy részét egyedül töltöttem. Most az, hogy vágyom arra, hogy társam legyen, nehogy már szánalmas indok legyen!

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.14. 11:03:49

@Arcturus: Hogy lenne már szánalmas? Ne hülyéskedj, én nem erről írtam. :) Éppen arról a típusról, amilyen te (a leírtak szerint) nem vagy, és bizony rájuk igazak eme indokok.

"Tudni kell egyedül (is) teljes értékű életet élni."
"nem tud mit kezdeni magával, és egy társtól várja a segítséget."
"még saját magával sincs kibékülve"
"A legelső az, hogy az ember tudja egyedül is megoldani a problémáit, fogadja el magát"

A kommented alapján egyáltalán nem tartozol ebbe a kategóriába.

Arcturus 2010.02.14. 15:58:03

@F.Lackó: Jó, rendben, igazad van, nem támadásnak szántam. Inkább csak azt szeretném akkor hozzá tenni a dologhoz, hogy nem mindig könnyű szétválasztani az okokat. Egyik hat a másikra, időben is módosulnak a dolgok.

De én pl. nem érzem úgy, hogy teljes értékű életet élek így. Az igaz, hogy nem a saját bajaimra, dolgaimra várok külső segítséget. Ill. csak abban, hogy a "párkapcsolati magányomat" enyhítse. Mivel más nem nagyon tudja... :) Ha szomjas vagy, hiába eszel.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.14. 17:09:02

@Arcturus: Az biztos, hogy rohadt egy érzés. Főleg, hogy az ember egy idő után egy nagy nullának érzi magát társ nélkül és mindenben csak a rosszat látja. Nehéz, de nem szabad elhagyni magunkat. Az alapból gyenge emberek rá is mehetnek erre. A te hozzáállásod példamutató, akárhogy is nézzük.

kzolika 2010.02.15. 01:03:00

@Kutyanyúl: "Most olaszba van Velencei-karneválon, de már várom hogy haza érjen!"

Ott táncol? :-)
Egyébként meg ez a szomorú, hogy nők olyanokkal ismerkednek, akik annyira igénytelenek és tuskók, hogy olyanokat írjanak, hogy "olaszba van".

kzolika 2010.02.15. 01:05:15

@Szpájk: "Az a baj, hogy mindenki nőt keres."

Szerintem inkább az, hogy vannak olyanok, akik nem büntetést kapnak azért, mert nem nőt keresnek.

kzolika 2010.02.15. 01:13:09

@Traktorka: A szomszédot Csabának hívják. Ha egyszer elkezdek utána sóvárogni, kiugrok az erkélyről, de előtte levágom a faszomat és felkarikázom, beveszek két marék altatót, egy nagy OSB lapba pedig 200-as szegeket verek, hogy ne a betonra érkezzek, esni pedig úgy próbálok, hogy a fejem beverjem minden erkélybe.
Amúgy múltkor találkoztam egy nővel. Mondtam neki, hogy úgy néz ki, mint egy teliszart búvárruha, de azért megszopatnám. Valamiért nem örült a bókoknak és a közeledésemnek. Akkor basszál egyedül, gondoltam.

kzolika 2010.02.15. 01:20:52

@Szpájk: "@Traktorka: " Azért, mert mindenkinek alapvető igénye, hogy szeressék és szükség legyen rá!!!!!!!! "
Ehhez nem kell feltétlen nő.
Ezt az igényt egy közeli rokon, esetleg kutya, macska, ugróegér etc. ki tudja elégíteni."

Kurvára nem akarok se kutyát, se macskát, se kanárit, se halat, se házigörényt, se afrikai ugróegeret, se házipatkányt, se tengerimalacot, de még cserepes virágot se. Azokról gondoskodni kell, én meg csak magamról szeretnék gondoskodni. Az épp elég. Se időm, se kedvem azon agyalni, hogy más mit akar. Mindenki intézze önállóan a szaros életét, ne azt várja, hogy majd más segít neki. Én ráadásul nem hullajtom a szőrömet a lakásban, nem kaparom a tapétát, nem kell levinni szarni, szóval komfortos ez így.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.02.15. 03:24:23

@F.Lackó: "Persze, igazából ki dönti el, hogy mi a helyes, meg mi a jó? Leírjuk véleményünket és ennyi a dolog. Valaki egyetért, valaki nem. Nincs is ezzel baj."

Ja. Ez rendben is van. De, hogy egy kicsit belerondítsak - ha megnézed, akkor pl. a mi egyet nem értésünk úgy nézett ki, hogy te tettél egy általános kijelentést, ill. többet is (pl. hogy ez a dolog nem tanulható, úgyis erőlködés lesz, ha valakineki nem megy magától, stb.) én meg kétségbe vontam ennek az _általános_ voltát. Vagyis a te véleményed alapvetően egy olyan megmondós, "én döntöm el, hogy mi a helyes" típusú megnyilatkozás volt, míg mivel én nem írtam, hogy _mindenki_ meg tud tanulni mondjuk lazán csajozni, ezért az inkább a mostani, utóbbi megnyilvánulásodra hasonlított.

Szerintem mindig vigyázni kell az általános és főleg a kizárólagos véleményekkel. Az utóbbiak az emberekre vonatkoztatva elég ritkán lesznek igazak. De amúgy igen, mindenkinek lehet véleménye, de ebbe a kommentelk is beletartoznak. Aki meg nyilvános blogot ír szabad kommentelhetőséggel, az felvállalja a negatív véleményeket és bizony azt is, hogy néha hülyék fogják alaptalanul lehúzni az írását.

2010.02.15. 08:37:17

@kzolika:
Igazi, életrevaló FÉRFI vagy, igazán büszke lehetsz magadra.
Főleg, hogy találkoztál EGY egész nővel, akit szívügyednek érezted halálba sérteni.:))
A szomszéddal kapcsolatban is jól elkaptad a lényeget.

dsfgsdfgw345qwe (törölt) 2010.02.15. 12:12:33

nagyon jó a cikk, tetszik, bár szerintem egy kicsit összetettebb a dolog. én például remekül megvagyok csaj nélkül, sőt, általában akkor, amikor szingli vagyok megy a legjobban az üzletem, vagyok a legegészségesebb, és pihenek a legtöbbet.

valamiért mégis csajra vágyom. no nem a szexre, hanem egy kapcsolatra, pedig nincs egy hónapja, hogy szakítottunk az ex-szel. és nem őt keresem egy másik ember formájában, meg nem azért gondolom így, mert hiányzik. én mindig is ilyen voltam, csak akkor voltam igazán boldog, ha kapcsolatban voltam, járhatott akármennyi idegességgel, pénzzel és idővel egy kapcsolat.

és ha számításba veszem azt, hogy hány új emberrel találkozom egy átlagos héten (0) a munkám, és munkavégzésem helyszíne miatt, akkor sajnos kell tartani kifejezetten csajozós estéket, hogy egyáltalán meg legyen az esélye annak, hogy megismerjek valakit.

ha nem érdekelne a téma, és nem foglalkoznék vele, akkor biztos, hogy nem lenne barátnőm a következő 5 évben (nem utazok buszon, nem találkozom új ügyfelekkel, egyszerűen nem ismerek meg egy új embert sem egy átlagos héten, nem hogy lányt, főleg nem olyat, akivel kölcsönösen vonzódunk egymáshoz).

2010.02.15. 12:37:41

@ChrisBorbas:
Megnyugtatlak: ha buszon utaznál is nulla lenne az esélye kb, hogy megismerkedsz valakivel. Legalábbis ha jól számolom pont 1 db fiú szólított le engem a metrón az elmúlt 17 éves BKV-s pályafutásom alatt, és persze pont kapcsolatban voltam, vagy nem tetszett, vagy valami.:))

A többivel mélyen egyetértek, jó fej vagy.:))

dsfgsdfgw345qwe (törölt) 2010.02.15. 12:55:49

@Traktorka: köszönöm, Te is :)

ami azt illeti, amíg még bkvztam (középiskolás koromban), úgy naponta legalább _láttam_ egy szimpatikus lányt, aztán 10-ből 1-et le is szólítottam (vagy balf@szságom miatt csak ennyit, vagy azért mert pasijával volt), és így lett is egy kapcsolatom, és egy nagyon jó barátom is a bkv-nak hála. tényleg nincs annál elkeserítőbb, ha belegondolok, hogy kell valamit tennem, különben nem lesz barátnőm, mert egyszerűen még csak nem is látok új embereket (de még a boltban sorban állva, vagy benzinkúton tankolásnál se), holott nincsen gondom az ismerkedéssel, de ha nincs "alany"...

a legutóbbi barátnőmet tök véletlen ismertem meg, egy névrokonomat kereste iwiw-en, aztán engem jelölt be, én nem ismertem, de visszaírtam neki, aztán így alakult ki a dolog.. :)

most ennek a real life esélyeit ne is kezdjük el számolgatni. a netes ismerkedés nem jön be (próbáltam), és arra, hogy kifejezetten csajozási szándékkal menjek bulizni, nagyon ritkán vesz rá a lélek, pedig kb nem maradt más lehetőségem.. :(

2010.02.15. 13:46:03

@ChrisBorbas:
Nagyjából hasonló cipőben járok, csak a másik oldalról.
Onnan sem könnyű, annyit mondhatok, főleg, hogy lassan semelyik porcikám sem kíván dizsiben "tuticsaj"kodni a nemes cél érdekében.
Igen, az valós hézag, mármint az egyedülálló fiúk és lányok között, hogy HOL?:)
Mert ugye már nem 70-es évek van, hogy mindenki minimum házasságban éljen a 20-as évei elejétől, akár rossz, akár nem.
Kb 5-6 évente újra kell tervezni jónéhányunknak, és bizony nincs kivel, vagy legalábbis az ismerős repertoárban.
Az tök jó, ha te a BKV-n is nyomtad!:)) Én hiába bűvölök néhány ígéretes példányt, eszükben sincs odajönni, pedig szerintem simán jó ismerkedési fórum.:)) Akinek jegesmedvébe öltözve is tetszem, azzal már nem lehet nagy baj.:))

dsfgsdfgw345qwe (törölt) 2010.02.15. 14:42:00

@Traktorka: "Én hiába bűvölök néhány ígéretes példányt, eszükben sincs odajönni"

köszönöm, a pasik nevében!! :) miért nem tud minden lány úgy viselkedni, hogyha szimpatikus neki egy srác, legyen bár buszon vagy teszkóuban, hogy valamilyen formában kinyilvánítja azt? akár egy mosoly vagy bármilyen formájában..

történt velem régen, hogy heti egyszer jártunk el haverokkal bandázni, mindig ugyanoda, és mindig ott volt egy nagyon aranyos lány (a kávézó másik végében, szintén barátokkal), akárhogyan próbáltam utalni arra, hogy küldjön már egy jelet ha szimpi vagyok neki, nem tette, így ennyibe is hagytam a dolgot. pár hétre rá úgy hozta a sors, hogy volt egy átfedés a két társaságban, egy asztalhoz ültünk, elkezdtünk beszélgetni egymással, és a többi már jött magától. kiderült, hogy én is mindvégig szimpi voltam neki, de arra a kérdésemre, hogy "akkor áruld már el, hogy miért kerülted a szemkontaktust, és nem küldtél egy vigyort sem meg semmi" azt válaszolta "úgy éreztem neked kell közeledned".

ezt miért kell így látni? miért mindig a pasiknak kell kezdeményezni? főleg, ha már az sem elég kezdeményezés, hogy mosolygok és "szemezek" az illetővel. mert az átlag pasik ennél nem képesek többre első lépésként, nem fog mindenki odamenni bármelyik lányhoz, mindenféle jelzés nélkül, és levágni valami csajozós dumát - főleg, hogy a legtöbb lány utálja az ilyet.

2010.02.15. 15:14:39

@ChrisBorbas:

Ebben maximálisan igazat adok, fifty-fifty alapon kellene működni a tetszésnyilvánításnak.:))
Valamiért mégsem jön alapból ez sokunknál (főleg lányoknál).

Nálam sem, nagyon tudatosan oda kell figyelnem magamra, hogy "mosolyogjá' má' arra a szeretcsétlenre, bakker, mert honnan tudná amúgy, hogy tetszik neked".:))
Hát ebbe is bele kell jönni, persze, mert ritkán műveljük. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!:))

De látod, hogy akiknek együtt kell lenniük, mert dolguk van egymással, előbb utóbb "véletlenül úgy adódik", hogy jól összegabalyodjanak, mint ahogy ti is. Szóval ilyen megközelítésből majdnem mindegy, hogy ki mit nyilvánít ki.:))

dsfgsdfgw345qwe (törölt) 2010.02.15. 15:38:12

@Traktorka: áá, szép és jó dolog a sors, de nem szabad szerintem mindent rábízni.. :) meg persze beállítottság kérdése, de alapból a lányok sorsnak tekintik azt, amit a fiúk véletlennek. nem azt mondom, ha nem vagyok valamiben biztos, én is inkább feldobok egy érmét, nadehát akkor is, ne gondolják már azt a lányok, hogy "én aztán nem közeledek hozzá, majd ha a sors úgy akarja, összejövünk" :) (milyen szépen megtöltjük ketten kommenttel ezt a posztot - F.Lackó: kérjük Traktorkával az ajándék hangszórót :D)

2010.02.15. 16:16:21

@ChrisBorbas:

Abban nincs vita köztünk, hogy nem kell várni a sültgalambot otthon, hogy majd a tévéből jól kiugrik az Udo Brinkmann és jól feleségül vesz.:)) (Különben sem kellene már, mert biztos csúnyán megöregedett.:D:D:D)
Csak furcsa a sok "véletlen".:)

Igen, kellemesen elbeszélgetünk, miketten.:))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.02.15. 16:20:58

@ChrisBorbas: @Traktorka: Tényleg nem szeretném megzavarni ezt privát kis ismerkedést, de lassan úgy érzem a blogom fog összehozni titeket :) Cserébe én kérem a hangszórót, az meg a minimum, hogy néha benéztek ide :)

2010.02.15. 16:30:15

@F.Lackó:

Küldünk neked fotót a lagzinkról, meg a gyerekeinkről minden évben.:D

dsfgsdfgw345qwe (törölt) 2010.02.16. 09:29:22

@Traktorka: állj. ugye nem akarsz két gyereknél többet?!?!

2010.02.16. 09:55:32

@ChrisBorbas:

Hát ha már így rákérdeztél a "terveinkre":)), drága Chris, akkor elárulom, hogy egy gyerekkel is nagyon sokáig boldog leszek.:)) Az is lehet, hogy örökre, ha úgy alakulna.

Nincsen excel táblám, amiben szépen kilistáztam a boldogságom alapfeltételeit, mint gazdag férj, nagy ház, nagy családi autó, +nekem egy kicsi, minimum két gyerek (természetesen ideális korkülönbséggel) - és ha ez nem jön össze, akkor lehúzhatom magam a vécén...:))