Mitől lesz valaki jó nő?

 
Szép arc, jó test, csini ruha. Sokan azt hiszik, hogy ez már elég ahhoz, hogy valaki jó nő legyen. Megfordulnak utána a férfiak, mindig van állandó és/vagy alkalmi partnere, külsőre 10/10. Boldog? Nem. Akkor ez csak a felszín, csak el akarja hitetni velünk, hogy jó nő, de attól még nem lesz az…
 
A kisugárzás a fontos. Amikor a nő szeméből sugárzik az öröm, a magabiztosság, a nőiesség, a szexualitás. Szóval öröm é bódottá, viszont ahhoz, hogy egy ember kiegyensúlyozott legyen két dolog szükséges. A testi és a lelki béke. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb nő nagyon ritkán van jóban magával. Nem szeretik, szégyellik saját testüket. Emiatt aztán stresszelnek, görcsölnek. Nem csak saját maguknak rossz ez, párjuk is ugyanúgy szenved miatta, ha egyáltalán van, aki ezt el tudja viselni.. Mert érdekes dolog úgy boldoggá tenni valakit, hogy ő maga nem az. Az állandó görcsölés, önsanyargatás kihat a nő kisugárzására. Éppenséggel nem lesz valami sugárzó.. Hiába is fekszik le minden héten más pasassal, hiába is vesz fel magas sarkút és dicséri mindenki a lábát, akkor is azt fogja gondolni, hogy öreg / dagadt / sovány / ronda. Az egy dolog, hogy ezt csak ő látja így, meg az is, hogy minden második csávó meghúzná, amíg nincs kibékülve magával, addig csupán a „jó nő” ki tudja hányadik ócska szerepét fogja eljátszani. A nagyközönségnek lehet színészkedni, de otthon a tükör előtt nem lesz kinek játszani…
 
Szokták mondani, hogy a szépség belülről fakad. Ez teljesen igaz. Mennyire máshogy néz ki ugyanaz a nő, szakítás után, mint boldog párkapcsolatban? Depisen, vagy boldogan? Megváltozik még a külseje is, kivirul. Na, ez a fontos. Egyébként az, hogy valaki elfogadja-e magát, az nem csak a külsőre vonatkozik. Hiszen, ha lelkileg nincs a topon, akkor az egész nem ér semmit. Nem akarom ezt részletezni, ezer olyan dolog van, ami miatt az ember rosszul érzi magát, és amitől kifelé nem mutat semmi vonzót. Amíg ezek a dolgok nincsenek rendesen helyrerakva, lezárva, addig NŐ-ről még nem beszélhetünk. Sokan abban a tévhitben élnek, hogyha van mellettük egy társ, egy férfi, akivel biztonságban érzik magukat, akkor mellettük lehetnek igazán nők. Aztán egy idő után csak rájönnek, hogy a két dolognak semmi köze egymáshoz. Egy igazi nő, férfi nélkül is nő, illetve, ha van párja, akkor sem miatta érzi magát nőnek.
 
Nem akarok képmutatónak tűnni, a férfiak nagy részét nem érdekli, hogy a nő igazából nő-e. Azokról beszélek, akiknek nem céljuk a komoly párkapcsolat. Ha a csajnak szép a melle, jó a segge, akkor már baszható. Ilyenkor senkit nem érdekel, hogy jóban van-e magával, csillog-e a szeme az örömtől. Ahhoz, hogy szexpartnert találjon valaki, nem kell sok minden, nincsenek túl nagy elvárások sem. Az már egy más kérdés, hogy meddig működik a férfiról férfira dolog, meddig ad pluszt. Egyébként is, teljesen mindegy, hogy a férfiak mit hisznek, lényegtelen. Ahogy a nőiességben a férfiaknak nincs szerepük, úgy nem is miattuk kell, hogy valaki NŐ-nek érezze magát. Biztos vagyok abban, hogy egy teljesen átlagos külsejű, de kiegyensúlyozott nő, akinek olyan a kisugárzása, hogy az ember nem tudja le venni róla szemét, előbb fog boldog párkapcsolatban élni, mint a bombázó színésznő, aki úgy érzi, hogy mindig csak kihasználják őt…
Természetesen a férfiakat könnyebben le lehet venni a lábukról, ha valaki igazán jó nő, de nem hiszem, hogy ez lenne a leginkább motiváló tényező.. Az már egy más kérdés, hogyha ügyesen palástolja belső nyűglődését, akkor tényleg elhisszük neki, de ettől még nem lesz boldog, és addig, amíg nem boldog, csak eljátssza a nagybetűs NŐ szerepét…

 

F.Lackó 136 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr81830815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plumper 2010.03.11. 18:07:29

@Hirmondo Helen: nem igazán. hanem hogy úgy kell jófejkedni, hogy legyen keksz. ha jó a kedve, lesz is, miután felkészültünk rá (mifasznak?!), pedig szereti a faszt. meg mintha ő tenne nekem szívességet. volt ilyen már nálam, de többet nem.:-P

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.11. 18:10:37

@Plumper: Értem. Mert nálam a szeánsz szex az, amit leírtam.

Yoe. (ahogyavilagotlatom.blog.hu) 2010.03.11. 18:45:53

Szerintem én jó nő vagyok; minden fenti kritériumnak bőven megfelelek.
Duckó = mellek + fenék :) imádok - a párom társaságában főleg! - finomakat enni...
Szex?...

Yoe. (ahogyavilagotlatom.blog.hu) 2010.03.11. 18:47:00

@Plumper: nem húz a farkadra gumit? nem nőttél még fel...

Plumper 2010.03.11. 18:48:39

@Yoe.: akkor te kefélj gumiban! én kihagyom.

Yoe. (ahogyavilagotlatom.blog.hu) 2010.03.11. 18:51:48

@Plumper: tehát aki eü okok miatt nem szedhet gyogyit és más lehetőség nincs, az ne szexeljen?

2010.03.11. 19:07:35

@Joe69: nem kell megideológizálni, hogy neked csak a kövért nők jutottak....

Kúrcsány Ferenc 2010.03.11. 19:27:50

Sugározhat mint Csernobil '86-ban, ha a feje olyan mint a Gobbi Hildának... Vesztett ügy.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 19:28:36

@Kúrcsány Ferenc: Hát az nem olyan biztos, max. neked neked nem jön be. :)

odamondó 2010.03.11. 19:32:09

Gratulálok, őszintén teljes mértékben egyetértek. Mondjuk kicsit rövidre fogtad de a lényeg benne van. Sok minden pluszt tudnék hozzáfűzni. Pl. azt hogy a nők azért nincsenek képben önmagukkal mert nem is jut magukra idő. Értem ezalatt hogy a nők 90%a 14éves korától nincs párkapcsolaton kívül max 1 napot. Így minden ránk van nyomva hogy a mi hibánk. Különben egy szép nő mellett lenni aki állandóan szidja magát borzalmasan irritáló tud lenni. Aztán még hozzátehetném azt is hogy a legtöbb kimondottan "bombanő" az belefut a fiatal korban valami nagyképű fasz átvágásába. Ezt később sok sok éven keresztül tudja visszaadni sok sok férfinak.
Najo ennyi és gratulálok mégegyszer a cikkhez.

(önkritikát is meg kell fogalmazni nekünk is sok bajunk van nem vagyunk tisztában önmagunkkal túlzottan bizonyítani akarunk stbstbstb)

Yoe. (ahogyavilagotlatom.blog.hu) 2010.03.11. 19:37:07

@odamondó: "a nők 90%a 14éves korától nincs párkapcsolaton kívül max 1 napot" ez komoly? így elszaladt a világ mellettem? pedig még csak 30 leszek... és a maradék 10%-ba tartozom: hosszútávon szingli ugyan nem lennék, de az egyedüllétnek is jó adag előnye van; azért családban az igazi... persze olyan családban, ahol az ember nem cseléd, ez mindenkinek a legjobb: a gyerek gyerek marad, a nő NŐ, a férfi meg FÉRFI

I-brahi 2010.03.11. 19:44:19

Szerintem a legfontosabb, amitől egy nő jó nő, az, hogy nem viselkedik kurvaként. Értsd: Azok a nők , akik úgy viselkednek, amire úgy reagálok, hogy demegdugnám, más szempontból nem is jönnek számításba. Nekem van egy gyönyörű, aranyos, jófej, ugyanakkor, szerény és visszahúzódó barátnőm. Pontosan a fentiekben leírtak miatt vagyok Vele. Mert nem azt a bizonyos testrészt láttam meg benne először, hanem az említett kisugárzást.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 19:47:01

@odamondó: Köszi! Hát igen, lehet egy kissé tömör lett. :)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.03.11. 20:02:24

A magabiztosság engem minden embernél taszít. Főleg azért mert általában üresség van mögötte.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 20:06:02

@endike: Hát a bizonytalanság mögött mi van? :)

sushi7 2010.03.11. 20:06:24

Egy jó nő igenis viselkedjen kurvásan, ha a párja igényli. Mert egy jó nő akkor marad jó nő, ha boldoggá tudja tenni azt a pasit, akit kinéz magának. Szerintem nem ragadható ki néhány tulajdonság, ami jó nővé teszi a nőt.. a nő akkor jó nő, ha egyensúlyban van azzal, amiben él. Egyedüllétben, párban, akármiben. Ha megtalálja azt-azokat az embert-embereket, aki-k értékelik a személyiségét, s azt, amit adni tud. Mert minden nő máshogy tudja őszintén adni önmagát.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 20:08:29

@sushi7: Tehát kiegyensúlyozott, és jóban van magával.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.03.11. 20:19:06

Lehet, hogy te ismersz több pasit, aki csak futókalandot keres, de azért azzal vitatkoznék, hogy abban az esetben nem számít a kisugárzás. Igen, olyankor elég egy-egy szép dolog is, nem kell a tökéletes. Ami kurva sokat nyom a latban ilyenkor is az pontosan a kisugárzás. Azzal lehet megbűvölni valakit akár annak ellenére is, hogy alapból nem tetszik. És a fapicsa viselkedéssel lehet letörni a hangulatot akkor is, ha csak kalandot keres az ember. Pontosan akkor nem fogok energiát fektetni abba, hogy a másikat megnyissam, sugárzóvá - vagyis a magam számára vonzóvá - tegyem, ha csak meg akarom dugni (párszor). Nem kérdés, hogy egy szórakozóhelyen a gyönyörű fapina helyett a viruló, de külsőre átlagos lányt választja az ember (hadd általánosítsak én is :D ) rövidtávra.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 20:25:05

@huvosvadasz: Jó, egyértelmű, hogy a fapina megy a levesbe. Arra gondoltam, hogy nagy ívben le van szarva, hogy az éppen aktuális meghúzásra kiszemelt csaj mennyire tartja magát NŐ-nek, mennyire stresszel, vagy mennyire utálja, hogy nagy a segge. A buliban úgy is elengedi magát, ha meg dugni akar valakivel, akkor sok érzelmet nem fog belevinni a dologba. Tehát nem kell, hogy nagybetűs NŐ legyen, csak legyen szexi, dögös, laza, meg jó az alakja. Nem igaz?:)

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.11. 20:28:24

@I-brahi: Nem kedvelem a szerény és visszahúzódó csajokat. Sosem valósítják meg az álmaikat, és azt az embert is lehúzzák maguk mellett, aki törekszik az álma megvalósítására. A férfiak csak és kizárólag azért kedvelik az ilyen csajok társaságát, hogy saját bárgyúságukat jobb színben tüntessék fel. Egy egészséges pasi igenis imádja az élettel teli, szókimondó, céltudatos csajokat. Konkrétan az ilyen nők mellett viszik vmire a férfiak.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.11. 20:30:39

@sushi7: Teljesen egyetértek Veled. Az olaszok is megmondták rég, hogy kurvákból lesznek a legjobb feleségek.

StavrosMenace 2010.03.11. 21:02:43

feed the horse! segg mell arc

standup 2010.03.11. 21:03:53

Egy másik aspektusból is hadd világítsak rá a dologra. Többször rám szóltak ismerősök, hogy az utcán úgy közlekedem, mint a szemellenzős ló, leszegett fej, pókerarc és gyors, kapkodó lépések. Szóval nem vagyok valami sugárzó látvány. De azt is megjegyezték, hogy szűkebb körben mintha kicseréltek volna.
Elgondolkoztam rajta, aztán leesett. Igen, jól esik az embernek, ha megnézik. De amikor minden kevésbé jó modorú - finom leszek - tapintatlanul bámul, cicceg, "demegbasználakkisanyám" stílusban odaszól... na akkor nagyon nem vágyik rá az ember lánya, hogy észrevegyék.
Oké, figyelemfelkeltő hajszínem van (égő vörös), az annak a szemét is vonzza, aki amúgy nem nézne meg.
Itthon megkapom, hogy miért nem öltözködöm kihívóbban. Hát mert így is kétnaponta face to face ajánlatok jönnek a kollégáktól. Oké, kedvesek, viccelődnek, de bizonyos szint felett zavaró, hogy jönnek ezek a megjegyzések. Szólni nem szólhatok, mert egy bizonyos határt nem lépnek át. Ha szólnék, én "nem érteném a viccet".

Ha férfi társaságában vagyok, akkor más a helyzet, mivel nem lehet tudni, ki sétál mellettem, nem mernek a bátrak beszólni az utcán.

Nem, nem sminkelem magam erősen, nem öltözködök kihívóan. Sima farmer-kabát kombóban is jönnek ezek.
Ilyenkor mi van a kisugárzás kérdésével?

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 21:05:03

@StavrosMenace: Az avatarod véletlenül nem a Heroes 3-ból való? :)

killermoney 2010.03.11. 21:06:13

@Hirmondo Helen: Én pl kifejezetten nem szeretem a nem élettel teli csajokat mert télleg csak lehúznak, igaz van olyan akiben van potenciál csak mondjuk éppen vmiért olyan na az még külön kihívás is. :D Épp most is egy ilyen csajszival küzdök, nem egyszerű, de élvezem :D
Én biztos nem tudnám elviselni h elmegyünk bulizni ő meg fapofával ül ott mint egy darab sz*r igenis pörögjön velem együtt és éljen :)

I-brahi 2010.03.11. 21:06:32

@Hirmondo Helen: Az, hogy szerény és visszahúzódó, nem jelenti azt, hogy szürke kisegér lenne, vagy nem lenne elég életrevaló, szókimondó vagy céltudatos. Sőt, a párom nagyon is határozott, és tudja, hogy mit akar, csak nem az a harsány, kihaénnem és mindenkinek csorogjon utánam a nyála típus. Ilyenekben is volt részem. Élveztem is mindegyikkel a kapcsolatot. Kb. három hónapig, aztán belefáradtam, vagy szétrobbantunk...

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 21:08:55

@standup: Valószínűleg nagyon jól nézel ki. :)

standup 2010.03.11. 21:10:36

@F.Lackó: Nem vagyok bányarém, de nem is vagyok kiemelkedő szépség. Úgyhogy nem jutottunk előrébb :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 21:13:57

@standup: Nézd, ha állítólag nincs kisugárzásod, legalábbis nem vagy túl sugárzó látvány, ahogy te fogalmaztál, akkor 3 lehetőség marad.

1. Van kisugárzásod, csak azt írod, hogy nincs. :D
2. Igenis baromi jól nézel ki.
3. Nem vagy kiemelkedő szépség, de a tested, mint egy modellé.

Egyéb okok is lehetnek, amiért minden pasi megnéz, de nem hinném, hogy azokról lenne itt szó. :)

vörös öröm 2010.03.11. 21:26:07

Hát...hát...
Mindenkinek igaza van, azt hiszem!

2010.03.11. 21:26:45

@F.Lackó: a kisugárzás egy elég béna női szöveg (mantrázás), szimplán csak egy szabályos férfiarc látványára mondják azt, amitől beindul a hüvelyfalnedvesedés... de ennek semmi köze a lélekhez, semmi köze misztikus, láthatatlan „drótnélküli” levegőben terjedő dologhoz.

amiről te beszélsz, az a kedélyállapot...

2010.03.11. 21:27:43

@killermoney: amiről meg te beszélsz, az az érzelemsivárság.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 21:30:36

@Bölcs Ész: Ha azt írom, de nagyon is van, akkor meg leszel győzve? :D

2010.03.11. 21:37:10

@F.Lackó: „Nézd, ha állítólag nincs kisugárzásod, legalábbis nem vagy túl sugárzó látvány,”

nem vetted észre, hogy általában csak azoknak a fickóknek van kisugárzása, akik jóképűek, helyesek...? ennek meg semmi köze a személyiséghez, nem tanulható, ugyanis genetika. vagy szépnek csinálják a szüleid a pofádat, vagy nem... ha nem, akkor megszívtad, „szarpasi” vagy. persze, most majd jönnek a nők ide okoskodni, meg hazudozni, hogy a kisugárzás az más, az vmi sokkal misztikusabb... egyszerűen csak buták, azt egyik a másiktól lesi el ezt a béna töltelékszót/metaszót... nekem is feláll a faszom natalie portman bájos kis pofikájára, de mégsem azt mondom, hogy natalie-nak kisugárzása van... pedig neki aztán van bőven. ; )

ha meg valóban kisugárzás lenne, akkor a nők háttal állva is képesek lennének megérezni... érdekes, de ez mégis csak látás és látvány utján történik... pl. Brad Pitt kisugárzását is megérzik a képernyőn, mozivásznon keresztül... : PPP ha ez a látvány meg digitálisan van kódolva, akkor az 1-esek és a 0-ák tartalmazzák a kisugárzást.

ilyen elcsépelt, béna, hülye szó még a „bizsergés”... ezt is vmi misztikus és lelki dolognak írják le nők, de fingjuk sincsen róla míről van szó... most a „bizsergés”, „elöntötte a forróság a testemet” azt jelenti, hogy szukásodik (a pofázmányodra), magyarul az altestnél és a méhnél vérbőség keletkezett, a vérkeringés felgyorsult. magyarul a magyarnősténymajom felkészült a párzásra-baszásra.

szóval azonnal elfelejteni a hülye női szövegeket az érzelmekről...

2010.03.11. 21:38:27

@F.Lackó: már írtam róla bővebben is, de te a kedélyállapotról beszélsz... felőlem hívhatod „kisugárzásnak” is, de minek kell lesüllyedni a magyar átlagnő szintjére?!?! : )

2010.03.11. 21:43:05

@Bölcs Ész: ja igen, a „bizsergést” a „szikra” előzi meg, azt meg a „kisugárzás” okozza.

: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 21:45:15

@Bölcs Ész: Voltam ma egy étteremben kajálni, anyum meg pár munkatársa. Az egyik nő olyan 40 körüli, kifejezetten nem mondanám szép arcú egyednek. Viszont olyan szépen csillogott haja, és folyton mosolygott. Ő egyébként mindig mosolyog, pozitív, kedves, aranyos. Na, szóval eltudod képzelni. :) Ez már nem kedélyállapot szerintem. Szépnek viszont nem mondanám. Ahogy ma így elnéztem, elképzeltem, hogy nézne ki, ha folyton olyan semmilyen lenne, olyan tök átlagos szürke egér. Nem lenne vonzó, abszolút, de így.. Így nagyon is csinos kis 40esnek mondanám, akiért azt hiszem odavannak a korabeli férfiak.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 21:48:16

@Bölcs Ész: Na jó, ez már tényleg vicces :DD
Ki fogok hirdetni egy versenyt a nők között. Aki a leginkább meggyőzi a férfiakat, hogy mi az a bizsergés és a szikra, illetve, hogy léteznek-e egyáltalán, az kap egy best of komment jegyzettömböt, és egy Pislogós Józsi megzenésített hangoskönyvet ajándékba. :D

2010.03.11. 21:53:19

@F.Lackó: nem kedélyállapot, ha vki mosolyog – esetleg mert épp boldog?!??!! hanem akkor mi?!?!? : ) akkor színészkedik?!?!?! : DDD a szépen csillogó (= ápolt) hajra mondják részben azt, hogy „csinos”... jé! további leírásod meg egy jó természetű némberről szólnak. tehát akkor nákad most:

jó kedélyű és természetű csinos nő = „van kisugárzása”.

azért figyeld meg, hogy ronda, de jó kedélyű fickóra nem, míg jóképű de búvalbaszott fickóra azt mondják, hogy „van kisugárzása”.

ébresztő!!! ez a legelcsépeltebb ezoterikus-nőimagazinos töltelékszó, ami a csapból is folyik. nem kellene felvenni mert idétlen és így férfiatlan.

2010.03.11. 21:57:49

@F.Lackó: „áh, te férfi létedre sohasem fogod megérti, a kisugárzás az nem a külső, az vmi más, vmi nagyon különleges érzés, nagyon más, szinte leírhatatlan blablabla...”

(és ilyenkor nedvesednek a női szemek és hüvelyfalak, miközben ezt mesélik. : DDD)

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.11. 21:58:24

@standup: Pedig pont a "demegbasználokkisanyám" típus az, aki legalább megmondja a frankót, és már akkor eldöntheted, hogy te is akarod, vagy sem. Ennél sokkal rosszabb a "jajjdecsecsevagymeghívhatlakmoziba", aki 2 hónapig játsza neked a donhuant, aztán mikor teljesen leszívta az agyadat, jól megdug és ott hagy a érzelmeid közepette. Én kimondottan kedvelem a "demegbasználak" típusokat. Ugyanis az a kapcsolat a szexből még fejlődhet valahová, míg ez utóbbi nem éppen.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.03.11. 21:59:30

@Bölcs Ész: Nem értek egyet :D Az, ha valaki pillanatnyilag jó kedvű, akkor örül, jó kedve van. Az más, ha valaki boldog. Akkor sugárzik belőle. Nem fogunk megegyezni szerintem :D Nem baj, ez így jó. :) Báár, nem mondom, hogy nem lehet igazad, engem meg lehet győzn. :)
Férfiatlan? Akkor majd úgy fogom írni, hogy: A jó pasinak van kisugárzása? Bosszantó kis cím. :D

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.11. 22:00:59

@killermoney: Ugye, ugye! Már én is téptem le pasim ingjét egy közösen átmulatott táncos éjszaka után.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.11. 22:03:20

Tudjátok minek van a legjobb kisugárzása? A mikrohullámú sütőnek.;-) Persze ez nem azt jelenti, hogy a mikróba bedugnám a melleimet.;-)

bagolybagoly 2010.03.11. 22:05:53

Klassz ez bolog. Mindig különféle címe van a bejegyzéseknek, de kb. 50 kommenten belül kiforrja magát, hogy "engem legalább egyszer visszautasított egy vékony/kövér/csinos, műkörmös/ természetes, szőke/barna, jogász/bölcsész, ezért minden, de minden nő hülye kurva elkényeztetett/válogatós/varánusz/beképzelt/királylány".

2010.03.11. 22:08:26

@F.Lackó: te a kedélyállapot és az esztétikus látvány találkozásáról beszélsz. azt elnevezted a mitikus „kisugárzás” szóval. : )

rougon 2010.03.11. 22:10:35

@Bölcs Ész:

kisugárzása pedig tényleg van a nők egy részének:)
és mielőtt azt mondod h ez a jó külső+ a mosoly akkor tévedsz
2 ilyen csajt is ismerek, ha be kellene sorolni akkor a közepes/talán kicsit alatti kinézetük van

killermoney 2010.03.11. 22:24:05

@Hirmondo Helen: rólam már rángatták közben is :P bár van egy tippem h te is csináltál már ilyet :D

különvélemény 2010.03.11. 22:33:11

"Amikor a nő szeméből sugárzik az öröm..."
Most kapott egy drága rucit a barátjától, aki egy papucs.

"...a magabiztosság..."
Mindig is királykisasszonynak képzelte magát.

"...a nőiesség..."
Azt hiszi, hogy a legújabb divatcuccok magára pakolásától nőies lesz.

...a szexualitás"
Megdughatsz, ha van elég pénzed.

Nos ennyit erről a blogbejegyzésről.
Számomra egy nőből a nyugodtság/kiegyensúlyozottság, büszkeség, elegancia, értelem sugározzon.

2010.03.11. 22:37:14

@rougon: azért mert lesüllyedtél arra a szintre, hogy a nők nagyrészét, ami igen retek fajta és megbasznád, csak lyuk legyen rajta, az még nem kisugárzás, hanem te igénytelen vagy és ostoba...

killermoney 2010.03.11. 22:38:20

@különvélemény: amit írtál az első három ugyanaz csak szinonima a 4-ik meg fontos de azt külsőre nem fogod látni h mennyire értelmes. Persze vannak árulkodó jelek de azért alapvetően nem tudod.

különvélemény 2010.03.11. 22:46:39

@killermoney:
Lc hagy ne vezessem le a különbségeket!
De legyen itt egy példa, magabiztosság vs. büszkeség:
magabiztosság = én vagyok a király = szoláriumkurva
büszkeség = elértem valamit és erre büszke vagyok = irodavezető (csak hogy ne menjünk feljebb)

rougon 2010.03.11. 22:50:07

@Bölcs Ész:
látom sötét vagy mint az éjszaka világítás nélkül, de nem baj, magad égeted:)

killermoney 2010.03.11. 22:55:09

@különvélemény: magabiztosság= én vagyok a király? hát azért az h vki nem egy szardarabnak érzi magát a világban és úgy gondolja képes elérni vmit az ne legyen már nagyképűség. Sőt mondhatnám ha vki nem magabiztos akkor soha nem lesz büszke sem mert nem mer belevágni semmibe

különvélemény 2010.03.11. 22:55:12

@különvélemény:
Pontosítanék, az irodavezető alatt, itt a titkárnő < titkárság vezetőre gondoltam, ha valaki nem értené.

rougon 2010.03.11. 22:59:26

@különvélemény:
ez itt mind igaz, de ez nem az a kisugárzás amire mi gondolunk:D

különvélemény 2010.03.11. 23:00:14

@killermoney:
Jajj, hagyjuk az amcsi maszlagot, mert attól falra mászok.
Magabiztos csak háttérrel lehetsz.
Tudom, hogy az összes amcsiba beleverik a magabiztosságot, de ez közelítőleg sem hasonlít a büszkeségre. Két perc beszélgetés alatt porba tiprom az ilyeneket.
Aki viszont a saját tudásából akár egy lépcsőfokkal is tovább fejlesztette magát, azt kurvára nem tudod kizökkenteni a "magabiztosságából", mivel ő ezt ténylegesen elérte.

különvélemény 2010.03.11. 23:00:56

@rougon:
Hanem melyik, a csernobili? :D

killermoney 2010.03.11. 23:04:57

@különvélemény: amcsi maszlag???? én esküszöm nem értelek.... És akinek jó háttere van az dögöljön meg vagy mi? miért nem lehet vki magabiztos nagyképűség nélkül és miért ne lehetne vki büszke és ugyanakkor nagyképű is?!

rougon 2010.03.11. 23:05:07

@különvélemény:
:D
sajna nem igazán tudom jól megfogalmazni, ezt egyszerűen csak kiérződik egyes nőkből
árasztja magából a békét, nyugalmat, kedvességet, önbizalmat (nem a beképzeltséget)....
majd ha találkozol egy ilyen csajszival te is megérted h mire gondolok:)

különvélemény 2010.03.11. 23:11:28

@killermoney:
Bárki, aki nagyképű, az sajnos a negyedik szabálynak nem felel meg, tehát nem túl értelmes.

különvélemény 2010.03.11. 23:18:06

@rougon:
Ez így igaz, de ezt csak az tudja azon a szinten felfogni, ahogy te is, aki értelem szerűen azon a szinten van.
Viszont ez az együttállás igen ritka.
Nos ez a 22-es csapdája. Ezért nem érvényes a darwinizmus az emberekre.

különvélemény 2010.03.11. 23:26:21

@killermoney:
Csak, hogy értsed a lényegét:
Az amcsi, ha megjelenik egy üzleti tárgyalásra, felrakja az asztalra a lábát, és whiskyt kér.
Az orosz, vagy ázsiai, az azzal kezdi, hogy kipakolja az otthonról hozott sütiket, piákat, hogy megvendégeljen, mielőtt tárgyalnál.
Nos ez a különbség a magabiztosság/büszkeség és a nagyképűség között.

Joe69 2010.03.11. 23:33:19

Hajrá, Kölönvélemény ! A többiek meg laposodnak:))

Joe69 2010.03.11. 23:41:25

test (mármint próba)

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.03.11. 23:45:37

@F.Lackó: "Arra gondoltam, hogy nagy ívben le van szarva, hogy az éppen aktuális meghúzásra kiszemelt csaj mennyire tartja magát NŐ-nek, mennyire stresszel, vagy mennyire utálja, hogy nagy a segge. A buliban úgy is elengedi magát, ha meg dugni akar valakivel, akkor sok érzelmet nem fog belevinni a dologba. Tehát nem kell, hogy nagybetűs NŐ legyen, csak legyen szexi, dögös, laza, meg jó az alakja. Nem igaz?:)"

Hát nem ezt mondtad. Azt mondtad, hogy egy nő akkor jó nő, ha csillog a szeme, rendben van a kisugárzása, az meg akkor van rendben, ha rendben van magával. Utána meg azt, hogy aki nem (csak) dugni akar, azt nem érdekli, hogy ez a nő igazából jó nő-e, vagyis, hogy jó-e a kisgárzása. Az, hogy mindenki elengedi a buliban magat egyreszt nem igaz, másrészt akkor szerinted ott mindenkinek jó a kisugárzása? :) Ha azt válaszolnád, hogy igen, akkor szólok, hogy tévedsz. Sőt, magadon is kurvára meg lehet figyelni (ahogy az utcán is) hogy rosszabb napokon "kevésbé látszol". Ez persze gyakorlással korrigálható.

Ja, és az utsó kérdésedre abszolút nem a válasz. Legyen benne valami, ami megfog. Igen, nem kell tökéletesnek lennie. Ez a nagybetűs NŐ kicsit olyan affektálós, meg hát mindenkinek más az. De legyen nő, mert arról szól a játék, hogy ő az, én meg pasi. Ez fontosabb, mint beledugni egy lukba. Legalábbis nekem. Ahogy mondtam inkább legyen jó kisugárzása (bár ez ugye része a szexiségnek), mint jó alakja vagy szép arca.

És a nőknek is. Nem úgy mennek le általában, hogy akkor ők mos dugnak egyet, mert nem pasi agyuk van. A legtöbb nő a futókalandban pontosan azt keresi, hogy őt nőként kezeljék, hogy hódítson. Lásd félrelépések - amiről szó volt a kiélés témánál.

killermoney 2010.03.11. 23:45:45

@különvélemény: ezek a prekoncepciók nagyon szépek de nem igazak az a baj. De ha már itt tartunk mondhatjuk hogy jön a magyar aki meg teletömi a zsebét sütivel és hazaviszi :D. Te is így tennél? nem? na hát akkor már nem igaz.

De azt még mindig nem tudom mit csináljon az aki még "nem tett le semmit az asztalra" mert mondjuk fiatal és még nem volt lehetősége rá. Az ilyen ember nem is lehet magabiztos? Vagy hogy a te példádnál maradjak az orosz, ázsiai lehet azért rakja ki a sütiket mert magabiztos abból a szempontból h a többieknek ez tetszeni fog ami jó pont lehet egy tárgyalásnál. Az amcsi meg abban bízik h maga majd megoldja. Aztán majd kiderül melyiknek volt igaza....

ergerberger 2010.03.12. 01:23:43

"Mitől lesz valaki jó nő?"

Hát pöcse az ne nagyon legyen...

Fehérszakál 2010.03.12. 04:41:29

@Sadist: hülye nyelvész zsaru. Játszod itt az eszed.

különvélemény 2010.03.12. 07:49:43

@killermoney:
Prekoncepció nélkül kihalt volna az emberiség. Nehogy becumizd azt a baromságot, hogy nem lehetsz előítéletes, mert mindenki az, és ez nagyban segít a túlélésben.
És a példa is igaz, ezzel a neveltetési, kulturális különbségekre akartam rávilágítani.

"mert mondjuk fiatal és még nem volt lehetősége rá"
Mondjuk 100 más dologra, amit nem írtam, tanulás, sport, művészet, hobbi...
Én egy példát írtam, ne kezdjük el ezt a csiki-csuki kommentelgetést, nem fogom 200 példával alátámasztani, csak hogy ne tudj belekötni. Vagy megérted, hogy mit írtam, vagy nem.

"Az amcsi meg abban bízik h maga majd megoldja."
Nem, az amcsi abban bízik, amit beleneveltek, hogy bármit el tudsz érni, csak akarni kell.
Nos ez egy nagy kalap xar, ezzel etetnek , hogy befogd a szád.
Ha ez igaz lenne, az összes "porszívóügynök" milliárdos lenne, mivel az ügynök típusú emberek tényleg sokat dolgoznak, lelkesek, ambiciózusak, stb.

"Aztán majd kiderül melyiknek volt igaza."
Már kiderült, hogy a kínaiaknak.
De ne térjünk el a tárgytól.

standup 2010.03.12. 09:11:37

Szerintem a kisugárzás nem annyira misztikus dolog. Inkább metakommunikáció. A testtartás, az arckifejezés (illetve mozdulatok, mimika) sokkal több információt közöl, mint a szavak.
Nemtől függetlenül, ha valakit látunk az utcán/étteremben/buszmegállóban/bárhol, ránézésre ki tudunk alakítani egy véleményt róla. Persze, félrevezető lehet, mert egy egyébként jó fej, jó természetű embert is el lehet kapni olyan pillanatban, amikor felidegesítették vagy rossz hírt kapott és citromba harapott feje van.

hex.kelly 2010.03.12. 09:16:06

@F.Lackó: Benevezhetek a "versenyre"? 31 éves elvált anya vagyok, 5 férfival dolgozom egy csapatban.
1. 26 éves fiatalember, együtt él a barátnőjével jó 4 éve. Ő a legfiatalabb közöttünk, valahol kicsit mind az öcskösnek tartjuk. Ha férfiként nézem, egy félkészre csiszolt gyémántnak látom, mert bár olyan, mint egy 2 m-esre nőtt kiskamasz, a szemeiben látszik az a szunnyadó erő, amiből azt gondolom, hogy bár nincs babaarca, mégis simán belefér a jó pasi kategóriába.
2. 32 éves nős férfi, egy kisgyermekkel. Kifejezetten jóképű és csinos férfi, helyes, temperamentumos feleséggel. Megakad rajta a női szem, de annyira árad belőle, hogy boldog házasságban él, hogy szerintem nem tud bizsergést kiváltani a feleségén kívül senkiből.
3. 36 éves nős férfi, egy kisgyermekkel. Külsőre ő a legkevésbé vonzó az öt közül, valamint a legalacsonyabb is. Természetéből fakadóan negatív és kritikus. Kisugárzása emiatt olyan, hogy bár első blikkre szimpatikus lehetne, pár mondat után már azon jár az agyam, vajon 10 perc múlva rólam mit fog mondani? Minden tiszteletem és értetlenségem a feleségéé, remélem benne azért tud még bizsergést kiváltani.
4. 32 éves egyedülálló férfi. Nincs babaarca, nem helyes, inkább sármos. Közel két méter magas, szép, kidolgozott formákkal, egyenes testtartással. És olyan a szeme, hogy ihaj. Olyan a szeme, hogy még azt is megbocsájtja neki az ember lánya, hogy olyan tökéletesnek látszik a teste ( a tévhitekkel ellentétben a nők zömét zavarja a tökéletes férfitest, nyilván saját tökéletlenség-képünk miatt). És a tekintetétől olyan a kisugárzása, hogy ha az utcán megyek vele, minden nő engem irigyel (pedig nem vagyunk együtt), megfordulnak utána, és a legzordabb arcú plázapincérnő vagy banki ügyintézőnő is pirulva vigyorgó kis bakfissá válik, ha rápillant. Roppantmód szórakoztató látvány. Én Mágus-nak gondolom őt magamban, félelmetes hatalma van. Meg igazán mély lelke, és a szomorúsága is olykor, hogy nem talál olyan nőt, aki ne verné át. (Szerintem azért verik át a nők, mert előre menekülnek, nem hiszik el, hogy hosszú távon meg tudnak tartani egy ilyen férfit. Már megint a női önbizalomhiány.)
5. 41 éves férfi feleséggel, egy kamaszgyermekkel és egy kisiskolással. 5-6 évet letagadhatna, egészséges tornászalkata van, és fekete szemei. Izzik a tekintete, van valami kisfiús bája, de biztos vagyok benne, hogy a felesége tudja, milyen egy tornádó az ágyban. Amikor legelőször találkoztam vele, egyik szeme sírt, a másik meg nevetett, mert örültem az állásnak, és szomorú voltam, hogy nős, és a főnököm lesz. '69-ben született, és az egy jó évjárat (pardon).
1., 4., 5. Nekik van olyan kisugárzása, ami igenis bizsergető. Most, hogy így belegondolok, olyan ez nekem, mint egy diabáteszesnek cukrászdában dolgozni....

standup 2010.03.12. 09:19:32

@Hirmondo Helen: Ezen a téren szerintem más prioritások szerint gondolkodunk. Nem mondom azt, hogy nincs igazad, inkább a szemléletmódban van különbség. Mondjuk most nem vagyok kereső üzemmódban, mert kapcsolatban élek, de amikor olyan élethelyzetben voltam, akkor is kizáró tényező volt ez a viselkedés. Nekem ennek az az üzenete, hogy az illetőnek nem volt gyerekszobája vagy simán csak bunkó. Nálam ez a kizáró kategória, még akkor is, ha csak egyéjszakás kalandot keresnék.
Némi diplomáciai érzék szoruljon egy felnőtt emberbe és legyen képes megfelelő csomagolásban átadni az információt.

Amúgy egyszer felhúztam magam egy munkáscsapaton, akik a munkahelyem előtt építették az utat és akárhányszor bementem, meg kellett kerülni őket. Jöttek az "ajánlatok" dögivel, minden alkalommal, de az említett tirpák stílusban. Egyik nap eldurrant az agyam, megfordultam, odamentem és mosolyt erőltetve magamra megkérdeztem, hogy miben segíthetek? Pislogtak, mint hal a zacsiban. Utána még feltettem pár kérdést az építkezésről (mikor végeznek, mikor várható, hogy nem kell kerülgetni az építőanyagokat, stb). Tétovázva, de aránylag udvariasan válaszolgattak. Cserébe utána a napszaknak megfelelő köszönésen kívül nem kaptam más beszólást.

hex.kelly 2010.03.12. 09:20:42

@hex.kelly: Jaj, egy betű lemaradt, mielőtt szétszednek a nyelvtanmániások: egyik szemeM sírt, a másik meg....

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.12. 09:42:21

@standup: Igen, alapvetően másképpen gondolkodunk erről, ami persze nem baj, ettől vagyunk sokfélék.
Konkrétan nem munkáscsapatra értettem a "demegbasználakot", hanem buliban előforduló pasikra. Erről tudnék mesélni, de Lackó moderálna.;-)

standup 2010.03.12. 09:48:03

@Hirmondo Helen: Hát, bulikba nem járok :) Igen, én is arra gondoltam, hogy erről eltérően gondolkozunk, de a gazdaság is összeomlana, ha mindenkinek azonos igényei lennének az élet minden területén.
Ja, meg néhány hajszín/szemszín/testalkat is eltűnne a bolygóról. :)

hex.kelly 2010.03.12. 09:55:54

@Zsit (nyújtózós macs; révülettündér): Nem, az sajnos külön tudomány... De boszorkány, az vagyok, meg is kapom rendszeresen 4. és 5. kollégáktól :-)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.03.12. 10:03:42

@hex.kelly:
jó, akkor rendelek egy .... hmmm .... na, rád bízom - de úgy legyen ám! :)))

különvélemény 2010.03.12. 10:18:28

@Hirmondo Helen:
Hagy ne minősítsem azt, aki egyetlen mondattal reagál a kommentemre és az is személyeskedés.
Az ilyen ember rögtön saját magát minősíti.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.03.12. 10:24:06

@különvélemény: Egyetlen mondat többet mond a végtelen fecsegésnél.

Minden6o 2010.03.12. 10:28:57

Közhelyekkel indítanék, olyan pasi aki 30 felett egyedülálló az vagy lúzer vagy baszógép. Biztos akad kevés kivétel. A lgtöbb férfi ismeri azt a kategóriát, amikor függetlenül attól, hogy boldog kapcsolatban él vagy sem pár pillanatra-percre szerelembe esünk egy egy bájos női idom láttán. Tipikus "holdudvar" hatás, hiszen olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel az illetőt ami nem látszik, csak hisszük hogy látszik. Ezt nevezhetjük kisugárzásnak. Ember legyen a talpán aki egy mosolygós arc mögé belátva valódi kedély állapotot tud felmérni. Példaként hoznám az amerikai mosolyt. Az hogy egy nő, mégha nem is felel meg az ACS vizsgán (Arc - Cickók - Segg - by Alfie) valamiért vonzónak tűnik, rögtön magyarázni kezdjük magunknak, ez a kisugárzás. A képzőművészeti alkotások bebizonyították, hogy a női szépség egyik része mindenképp leírható geometriával és mindenképpen korszakokhoz köthető ideálokban testesül meg. De egy szép nő valóban "jó nő"? Most kizárnám azokat a néven nem nevezendő firfitársaimat, akiknek elég a "tudjon szopni, hogy szürcsögjön a köldököm is" meg a "jó nagy melle van" etc etc . Egy nő attól jó nő, mert társ amiben kell. Legyen szó szexualitásról, életről, munkáról, szellemiségről etc. A szépség relatív, kinek ez, kinek az tetszik, de azért kevéstől eltekintve azt tartjuk a legjobbnak és a legszebbnek, ha valaki magát adja, külsőben és belsőben. A színdarab sok embert megtéveszt, van akinek igénye van rá, de annak is magába kell nézni. Státuszszimbólum pasi státuszszimbólum nővel jár. Van aki szépnek látja a hirtelenszőkére savazott, barnára sült képű, közelről szottyosbőrű, gyerekkihordásra alkalmatlan nagyságú csípővel rendelkező nőket, nagy felfújt cicikkel. Van akinek tetszenek a nagy, porokkal duzzasztott izomzatú, vastag bicepsszel és nagy kocsival kompenzáló férfiak. Egészségükre. Másnak meg más tetszik. Van aki szereti, hogy a nő mellette kurvás, fel lehet vele vágni. Részemről azokat a nőket tartom szépnek, akik ha meztelenül állnak elöttem, akkor a legvonzzóbbak. A mezítlenséget nem csak a ruhák teljes mellőzésére értem. Ez persze nem jön veled szembe az utcán, nem látod meg egy "kisugárzásban", ez komoly felderítő munka eredménye, kellő mennyiségű bizalom és idő. Rengeteg olyan nőt ismerek aki besorolható az LSE (low self-esteem) kategóriába. A legtöbbjük első blikkre csinos, többek számára a demegbasznám kategória, később kiderül hogy valamilyen szintű pánikbetegség tulajdonosai, "tásaságban nem, savban jól oldódó" kategória, zárkózott, boldogtalanságra és szexuális kielégületlenségre hajlamos. Itt nem kívánok kitérni, hogy mi volt elöbb a tyúk vagy a tojás, minden esetre a média, a férfiak egy része és a rossz önértékelés sok nőt hajszol bele ebbe a státuszba. Merjünk hinni abban, hogy van olyan ember ezen a világon, aki számunkra is vonzó és kielégítő és azzal vonzzuk magunkhoz, hogy magunk vagyunk. Ne csodálkozzon senki, hogyha nem magát adja, akkor csalódik a másikban aki szintén csak egy szerepben tetszeleg.

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.12. 11:18:02

@Minden6o:

"Ne csodálkozzon senki, hogyha nem magát adja, akkor csalódik a másikban aki szintén csak egy szerepben tetszeleg. "

Ez a lényeg. Egy mondatban, röviden, tömören.

SeaSzilaHawk 2010.03.12. 11:28:28

Uhhh...túl sok komment...nem rágom magam át rajtuk, inkább megosztom a véleményem és bocs, ha valakit ismétlek.
Szóval nekem attól nő egy nő, ha magabiztos. És sajnos ebből van a legkevesebb. Én mindezt a társadalmunkra fogom. Azért nincsenek magabiztos nők, mert a csapból is az folyik, h mit használjanak, hogyan viselkedjenek, hogyan táplálkozzanak és hogy milyen problémáik lehetnek ha nem az előírt módon élnek.
A média...utálatos, hogy mindenhol azt nyomják a nőkbe, hogy nem felelnek meg, és hogy hogyan kell Angelinásan vagy épp Jenniferesen kinézni, hogy ők is megkaphassák Bradet. Hölgyeim, fogadjátok el magatokat, olyannak amilyenek vagytok, és meglátjátok, hogy minden jobb lesz utána, az élet minden területén.

Minden6o 2010.03.12. 12:08:18

@ÁkiBáki:

Erre igyekeztem kihegyezni, a többi csak a művészi szószaporítás :D

Plumper 2010.03.12. 14:54:03

@Yoe.: ha egyik félnek sincsen nemi betegsége, megszakítással lehet szexelni + ondóölő zselé, vagy ilyesmi, miért is ne.

2010.03.12. 16:11:00

@rougon: aki leégette magát az pont te vagy, mert te még az odvas fát is, te szerencsétlen... és te is a kedélyállapotról beszélsz.

rougon 2010.03.12. 16:42:22

@Bölcs Ész:
nem baj, nagy az Isten állatkertje...én pedig amúgy is állatbarát vagyok:D

Faxni 2010.03.12. 22:22:41

Hali
nem olvastam az összes kommentet, úgyhogy talán már lerágott csont, de nem baj. Rém egyszerű és egyben roppant nehéz is a dolog, mégpedig függetlenül attól, hogy valaki férfi vagy nő. Nemtől függetlenül egy ember akkor vonzó, ha tisztában van önmagával és szereti önmagát, a hibáival és jó tulajdonságaival együtt. (Ne a túlzott egoizmusra, önteltségre gondoljunk.) Kábé ahogy írtad. Amikor eljut oda, hogy "vagyok aki vagyok". Na akkor van az, hogy még csapzottan is vonzónak találtatik.

Roppant egyszerűnek tűnik, de nem az, a nagy átlagnak kellenek hozzá tapasztalatok, történések, szóval az élet, nem lehet könyvekből megtanulni. Különben talán ez magyarázza például a 30as, 40es női hölgyek népszerűségét is ifjabb urak körében. Addigra már átélt az ember x olyan dolgot, amitől önismeretre tett szert és nagy ívben tojik látszatdolgokra, egyszerűen értékeli (helyén értékeli) önmagát. És ez vonzó. A "vagyok, aki vagyok". (Ezen belül, hogy kinek milyen típus jön be, más tészta.)

Ki is lehet zökkenteni ebből valakit, frankón tönkre lehet tenni egy párkapcsolatban az ilyen pozitív értelemben vett magabiztosságot (ez is jó téma különben, ahogy porba döngöljük a másik önbecsülését, hogy abban a hitben éljen, hogy nélkülünk egy senki, aztán eldobjuk mert már nem olyan vonzó, de lehet, hogy már volt).

Persze van, akinek ez már korábban megadatik, ismerek igen duci huszonéves hölgyet, aki olyan bájos, üde és elbűvölően kerek személyiség, hogy ha férfi lennék azonnal megkértem volna a kezét mikor először találkoztam vele.

Megjegyzem pasasok közt is van, aki valóban vonzó és van, aki született "dugjunk egyet aztán szevasz" mert olyan szinten nincs tisztában önmagával, hogy csak kezdő terézanyák állnak le vele komolyabban.

Még valami: az a nő, akinek soha nem volt egy igazán jó szexuális élménye, a feje tetejére állhat, akkor sem lesz NŐ. Egy igazán jó szex csodákra képes és ti férfiak ezt pontosan tudjátok. Aki meg nem, az nem férfi. Ez csak egy dolog, de elengedhetetlenül szükséges, szerintem.

SassyGurl 2010.03.15. 14:39:21

volt pár tömör bejegyzés a "jó nő" kapcsán, íme az én tömör leírásom a jó pasiról:
humor, mosolygó szempár, ész, jó segg (kerek:)), focista alkat!:))
na ez nem mindig jön össze egyetlen férfiben, nem is feltétlenül kell...!

tuskó (törölt) 2010.04.09. 10:56:15

@SassyGurl: sztem ezt túlbonyolítod.:
agy és f@sz. (vagy fordítva,kívánság szerint)