Itt a tavasz hejj!

 
Csajok, horgásszátok elő a miniszoknyátokat a szekrény aljáról, úgy tűnik itt a tavasz! Dobjatok fel egy laza kis sminket, lőjétek be a sérót, napszemcsit hajpántnak tűzzétek be, kivágott felsőt libbentsétek magatokra, az a tűsarok meg hadd kopjon! Ami pedig a legfontosabb: Mosolyogjatok! Egy szép női mosoly még a legkókadtabb hangulatú férfiembert is vigyorra bírja. Hát erre a látványra várunk már tavaly nyár óta kérem szépen. A szép idő is csak akkor ér valamit, ha ti is kivirultok. Azt a fránya tavaszi fogyózást meg nyugodtan takarékra vehetitek, úgy is kimarad idén is, meg amúgy is tök fölösleges. Egyetek, igyatok, bulizzatok, pasizzatok, meg ami csak jól esik. A férfiak többsége egyébként is jobban szereti a teltebb, de vidám csajokat, mint az elkeseredett sznob csontrakétákat. Az utcán lehajtott fejjel, szürke ruhákban, görnyedten, rosszkedvűen ballagó nők, mostantól vegyenek fel színes rucikat, emelt fővel, jókedvűen sétálgassanak. Dalolászás is belefér, na jó, azért nem fontos átmenni Hófehérkébe, csak a jó kedv meglegyen. Most már a rosszidőre sem lehetni fogni semmit, úgyhogy mosolygó, vidám csajokat szeretnénk látni színes, lenge cuccokban mindenfelé! A képzeletbeli erényövet felcsatolt nőknek pedig ez a legjobb időszak, hogy ledobják szexuális láncaikat. A szolikat meg tényleg felejtsétek el. Ráér az a csokicső majd télen. Inkább menjetek ki a szabadba! Parkba sétálni, szabadtéri bulikba, rétre virágot szedni, tavakhoz horgászni, sátorozni a Dunára, szalonnát sütni az udvarra, fáklyás pincepartira a telekre. Nem kell finnyáskodni, az benne a legjobb, hogy koszosak lesztek. Játszós ruhát fel, aztán mehet buláj. Kicsit legyetek engedékenyebbek a pasitokkal is. Hadd menjen kolbászt sütni a tópartra a haverokkal. Ha meg kicsit több boroskóla csúszik neki, kapjon egy puszit, és húzzátok meg ti is a demizsont. Ha meg kedvetek van, legközelebb menjetek velük, és mutassátok meg nekik, hogy tudtok tüzet rakni, bírjátok a füstszagot, és van helyetek a szőrős férfiak társaságában is. Hiába is bármekkora kanbuli, mit nem adnánk néha hajnal 3 kor, már féljózanul, kicsit fázva, álmosan bár, de még akcióra készen, füstösen, kifeküdve, hogy körbenézve, ne csak büdös, izzadt, félrészeg férfi arcokat lássunk. Egy jóízű női kacaj hatalmas erőt tud adni olyankor.
Lassan megint itt a strandszezon… Uraim, legyetek kicsit türelmesebbek. Egy évben egyszer vesz csak fürdőruhát, hadd adja meg a módját. Cicinél/popónál feszes, akkor bólogatni, a szín nem számít. Bár jól hangzik ez a sok mosoly, jókedv, buli, pasik, csajok, vííí, azért valami kell, hogy ez így működjön. Először is legyetek kicsit nyitottabbak a dolgokra. Nem kell kapásból visszautasítani pl. egy dunaparti partit csajok. Lehet, hogy tök jól sül el a dolog, sőt! Srácok, ti meg menjetek el napszemcsit válogatni az asszonkával. Benne van a pakliba, hogy unalmas programnak ígérkezik, bár ez tényleg csak rajtatok múlik. Kicsit lehet tolni a toleranciára is, bár az sosem hátrány… Ilyen jó időbe azért tényleg megjelennek a lengébben öltözött csajok. Néha egy-egy pillantást hadd vessünk rájuk legálba is.
Erre a mosoly dologra visszatérve, bármekkora közhely is, tényleg igaz, hogy akkor szépek igazán a nők, amikor nevetnek. Persze nem könnyű mindig akár csak álmosolyt erőltetni az arcra, ha alapból valami miatt rosszkedvetek van, tudjuk mi ezt jól. Csupán annyi lenne a lényeg, hogy próbáljatok meg kicsit pozitívabbak lenni úgy általánosságban. Bambán kávét szürcsölve álmodozás a szemben ülő pasiról, váltson át, egy laza vigyorrá a srácnak a címezve. Ha boltba menet odafütyül nektek pár izzadt culáger, kacsintsatok vissza bátran. Higgyétek el, hogy ti is vidámabbak lesztek utána, nekik meg aztán tuti, feldobjátok a napjukat. Ha odamegy hozzátok egy srác, hogy megkérdezze mennyi az idő, vagy tüzet kérjen tőletek, nem kell egyből arra gondolni, hogy le akarja rólatok tépni a bugyit. Lehet, hogy tényleg csak otthon hagyta a telefonját, és valóban érdekelné hányat mutat az óra. Tegyétek félre a bunkó, lerázós reakciókat, legyetek inkább kedvesek vele. Hát mennyivel jobb érzés tölt el utána titeket is, meg őt is. Legyetek bevállalósak, lazák, pozitívak! Menjetek randizgatni, nem kell agyalni, hogy „Most mi lesz?”, „Ki ez?”, „Mit szól majd a Zsuzsi?”, „De hát a Fecó”, vágjatok bele! Ha igazán nyerők akartok lenni, akkor pedig ne felejtsétek a mosolyt. Lehet rajtatok tényleg akármilyen dögös ruci, ha nem sugárzik belőletek a közvetlenség, kedvesség, akkor tényleg ne várjatok sokat tőlünk. Elmúlt ez a hülye rossz idő is végre, reméljük sokaknál a téli depi is átvált tavaszi/nyári zsongássá, vidámsággá. Szóval csajok, csak dögösen!
Kellemes tavaszt mindenkinek! ;)

 

F.Lackó 99 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr801952534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SeaSzilaHawk 2010.04.26. 13:16:32

Ömmm....Lackó...ezt nem tudom minek szántad, vagy kinek szántad, de hát mi van veled? Ez közhely baszkiiii, közheeeeely:D Csak vicc. Tényleg ez a legjobb a jó időben, hogy legeltetni lehet a szemünket a szebbnél szebb popsi, láb, cici combókon. Az a legjobb, ha barátnőd nem sértődik meg azon, hogy te is, mint minden más férfi, megnézel egy ilyen kiállítást. De azért a posztba sok lett a mosoly, nem?:D

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.04.26. 13:27:30

Éljen a tavasz és a mosoly! :))))
Azért ne feledkezzünk meg a pasikról sem, mint esztétikai élmény! ;) Ha lekerülnek a kabátok-pulcsik, egy jó összeállítás után még meg is fordulok, de legalábbis jól megnézem magamnak... Hmmmm.

Mimas 2010.04.26. 14:08:07

Idősebbek is elkezdhetik?:D Épp tegnap mondtam a húgomnak: itt a tavasz, beszólnak a férfiak.:D

Szelid sunmalac 2010.04.26. 14:34:48

En tegnap a leggagyibb ruhamban voltam. Egy sima fekete rovidnaci (szoros labak), kinyult kikopott zold polo, ami hosszabb, mint kellene, napellenzos sapi, fulhallgato meg ovtsaka. Aztan anniy csaj bamult meg, hogy egesz hazauton pirultam es nem tudtam mire velni. Otthon meg meg is neztem, hogy most mi a fasz van, biztos log a takony az orrombol, vagy hatbahugyozott valaki, de semmi ilyen.

Caddy 2010.04.26. 14:41:49

Yuppieeee!

Lackó ez igen! Azt hiszem jó a kedved. :D

SeaSzilaHawk 2010.04.26. 14:45:09

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Szerintem egyszerű, hogy miért bámultak: mert egy Adonisz vagy....:D

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.04.26. 14:52:21

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Biztos azt hitték, ez a legújabb divat, és mentek haza elmondani a faszijuknak, hogy most már csak így öltözködhötnek! Majd meglátod, innentől kezdve mennyien lesznek ilyen szerelésben! :))))
Amúgy szőrös láb bejövős, ha pasiról van szó. Főleg egy izmos vádli körül... Lehet, én is megbámultalak volna, ha látlak! ;))))

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 15:03:36

@SeaSzilaHawk: Áá most egyszerűen csak ilyen kedvem volt :) A mosoly meg tényleg fontos. Mosolyogjáá baszki, mosolyogjáá! :D

Szelid sunmalac 2010.04.26. 15:12:44

@SeaSzilaHawk: Hat persze! Mindig is az voltam...hogyne...
@Enchantée: Mar gondolkodtam rajta, hogy befonom apro copfokba.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.04.26. 15:18:14

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Adjak hozzá apró színes kis csatokat vagy gyöngyöket a copfok végére? ;) És akkor nemcsak látványnak, hanem hangzásra is jó leszel... :DDD

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 15:26:22

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: :D Ez a tipikus német turista sztájl. Látod baszki, ki gondolta volna, hogy ez jön be a csajoknak :D

@Caddy: Elkapott a hangulat ma nagyon. :)

bagolybagoly 2010.04.26. 15:29:01

@F.Lackó: Légyszi, légyszi. Csak egy kicsit! Kacsintgassál forrónadrágban füttyögő culágerekre. Csak azért szeretném, hogy lássam, ezt szívből írtad, igazán, meg ellesném tőled tényleg, hogy kell ilyen pozitívan sugározni, mint egy romba dőlt atomreaktor.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 15:33:38

@bagolybagoly: Kicsit hülyén venné ki magát, ha én kacsintgatnék nekik vissza. Bár nem hinném, hogy nekem fütyülnének.. Egyébként meg pont az ilyen hangulatban lévő emberekre férne rá, hogy komolyan vegyék ezt az írást, mint te, kedves bagoly. :) Kicsit pozitívabban kellene hozzáállni a dolgokhoz. Bár ha ilyen cinikus hangulatban vagy, akkor persze nehezebb, mint gondolnád. ;)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 15:41:14

Bár végül is igen... Írhattam volna arról is, hogy: Itt a tavasz, legyél paraszt! Jön a jó idő, még véletlenül se legyen jó kedvünk. Ha utcai munkások fütyülnek utánad, vedd ezt alapnak. Nem azt jelenti, hogy jól nézel ki, sőt! Nagyképűen, lekezelően ne is vedd figyelembe őket. Esetleg vess egy gonosz pillantást feléjük. Büdös helóták! Ne már.. :)

SeaSzilaHawk 2010.04.26. 15:41:15

@F.Lackó: @bagolybagoly: Uhhh Lackó... ezt most megkaptad:D látod, ha valaki nem akar jókedvű lenni, akkor nem is lesz, és máris milyen szánalmas lett ez a poszt:D:D:D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 15:44:11

@SeaSzilaHawk: Éljen a rossz kedv! A poszt meg közhely baszki! :D

SeaSzilaHawk 2010.04.26. 15:47:41

@F.Lackó: Ennyi baszki, eeennyyyiiii! Értsd már meg, hogy itt mindenki rosszat akar mindenkinek....még akkor is ha rámosolygnak valakire...biztosan hátsó szándékai vannak, sőt egy sötét sikátorba nappal(!!!!) ki tudja mit tennének bárkivel....és igen, ne fütyüljenek egy lány után se a paraszt idióták, mert ők túl előkelők, hogy felfogják, hogy egyfajta bók, csak más csomagolásban:D:D:D:D

bagolybagoly 2010.04.26. 15:48:28

@SeaSzilaHawk: Akkor legalább te kacsintgassál már forrónadrágban culágerekre. Én komolyan nem hiszem el, hogy ennyit nem tudtok megtenni azért, hogy jó kedvem legyen. Hát ilyen ez a mai világ!
Higgyétek el, én atom pozitív akarok lenni, csak még kezdő vagyok, és itt olvastam, hogy ez mekkora happység. Muti már tényleg!

SeaSzilaHawk 2010.04.26. 15:54:34

@bagolybagoly: Én kacsintgathatok neked semmi nélkül is, mert ha te egyszer úgy állsz valamihez, hogy az mennyire ilyen meg olyan, meg amúgy is fújj, addig jöhet bárki bármivel, mert mindig csak a negatívumot fogod kiemelni... csak annyit kellene tenni, hogy ne csak a rossz oldalát vizsgáld meg egy emberkének, egy történésnek, hanem a jó oldalát is....és máris kiegyensúlyozottabb leszel... De amúgy élőben is megtudom mutatni, és eskü meg is teszem, csak hozz egy forrónacit, és máris belebújok neked:D

Caddy 2010.04.26. 15:58:07

@F.Lackó: jól sikerült a hétvége ez csak azt jelenti. :D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 16:02:08

@Caddy: Hát az sem volt éppen rossz, de mostanában úgy alapból jó a kedvem. :) Inkább az elkövetkező pár naptól/héttől/hónaptól várok jót. Aztán persze egyszer csak beborul az ég, és megint szar kedvem lesz, de hát van ez így. Csak mondom ezt ma "papírra" is vetem. Díva és kért már végre egy pozitívabb cikket. :) De látod, van akinek ez is negatív.. :D

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.26. 16:29:37

Na végre, új poszt!
Most akkor olvasok is.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.26. 16:33:40

Lackó, ebből még szavazást is csinálhattál volna, hogy mit néznek meg először a pasik egy csajon. Nyomtam volna a popsira egy szavazatot.;-)

Joe69 2010.04.26. 19:17:33

A csajokat arra biztatni, hogy tavasszal vetkőzzenek neki, vagy csak minimálisan öltözzenek fel dögösen, kb. olyan,. mint a tengernek azt mondani , hogy hullámozzék. Ugyse miattunk, pasik miatt csinálják, hanem sajátmaguk meg egymás miatt..:))

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.26. 20:06:52

@Joe69: Én pl. kifejezetten élvezem, ha a pasik megfordulnak utánam. Egyszer sikerült kurvának öltöznöm. Na, akkor az átlagosnál is több pasi fordult meg utánam...

Caddy 2010.04.26. 20:40:14

@F.Lackó: jaja olvastam offban. Én drukkolok. :) Viszont azt nem tagadhatjuk, hogy a tavasz van ránk ilyen hatással. Nyílnak a teraszok, a női lábak. Mi kell még?

@Hirmondo Helen: szerintem a mell. Ahhoz nem kell megkerülni sem a nőt. :D:D:D:D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 20:44:39

@Caddy: Köszi! :)
Hát, ha már így rákérdeztél... Egy sör jól esne. :D

Caddy 2010.04.26. 20:46:01

@F.Lackó: én most érkeztem meg egy kiülős helyről. Királyság ez a dolog.Meló után egy ital a barátokkal,mindennel felér. Na jó azzal nem, de jobb híján. :D

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.26. 20:51:07

@Caddy: Ahogy mondod. Hát még az esti sütögetések Duna parton... Úúúú jó kis nyár lesz ez is. 8)

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.26. 20:56:08

@Caddy: Különösen ha a háta mögött haladsz.;-)

@F.Lackó: Jaja, mi is grillezünk majd a kertben. A hordó cseh sört már meg is vettük.;-)

Joe69 2010.04.26. 21:13:36

@Hirmondo Helen:

Helén, milyen az, amikor egy csaj NEM kurvának öltözik? Akkor nem fordulnak meg utána? Nem valami máson múlik ez:)))

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.26. 21:24:21

@Joe69: Vannak olyan csajok, akik után nem fordulnak meg a pasik. Viszont ebben is léteznek kategóriák. A lúzer pasik általában mindenki után megfordulnak, akin látszik, hogy nő. Az átlag pasik minden olyan nő után megfordulnak, akin kicsit rövidebb szoknya van, vagy mélyebb a dekoltázsa. A tuti pasik ellenben csak olyan nők után fordulnak meg, akik azt a ruhát viselni is tudják. Ez a különbség.

Caddy 2010.04.26. 21:54:14

@F.Lackó: nagyon remélem, hogy jó lesz. :)

@Hirmondo Helen: húú ez milyen szép gondolatsor volt. :D

agic14 2010.04.27. 00:10:58

@Caddy: miért is nem velem iszol??? Teee... :D

FGSuperman 2010.04.27. 10:07:59

itt a tavasz
dagad a phasz

:-)

díva naíva 2010.04.27. 11:28:43

Méghogy ilyen kedved volt mi, hogy elzsibbadt a kezem a csikizéstől, az már mellékes? :DD

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.27. 11:54:08

@díva naíva: Már azt hittem, hogy az elzsibbadt a kezem után más következik...;-)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.27. 11:57:54

@díva naíva: Jó, igaz... Csiki nélkül nem jött volna létre a poszt. :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.27. 13:37:07

@gájricsi dezső: Az hát, ha annak vesszük majdnem minden az. :) Lazíts egy kicsit, és élvezd a napsütést! 8)

SeaSzilaHawk 2010.04.27. 13:54:03

@F.Lackó: Hát ha lenne napsütés akkor ok, de qrvára esik az eső, és amúgy @gájricsi dezső: mosolyogj baskiiii, mosolyoooogjjjj:D

díva naíva 2010.04.27. 13:59:54

@Hirmondo Helen: csodálkoztam volna, ha nem másra következtettél volna :PP

@F.Lackó: ugye - ugye :)

@gájricsi dezső: lazíts baszki lazííííts :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.27. 14:00:15

@SeaSzilaHawk: Itt egomba süt rendesen. :) Mosolyogjáá baszkiiiii!! :D

SeaSzilaHawk 2010.04.27. 14:04:46

@F.Lackó: Ja én mosolygok baszkiii, mert mindenki más sír, hogy szar az idő, én meg örülök a szar időnek... az olyan jóóóó:D

Joe69 2010.04.27. 14:20:25

@Hirmondo Helen:
Tiszta szubjektív idealizmus: szóval az a tuti nó, aki után a tuti pasi megfordul, aki után meg mindenki, az a repedtsarkú..ércsük:))

SeaSzilaHawk 2010.04.27. 14:41:33

@Joe69: Te Joe, te írtad azt a belinkelt posztot?

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.27. 14:48:00

@F.Lackó: Szegény Gájricsi, lehet tényleg csak a napsütést élvezheti.;-)

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.27. 14:48:31

@Joe69: Jól van, látom tanulsz Anyától.;-)

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.27. 15:46:53

Füveztetek itt a kommunában?
Mariska befigyelt orrvérzésig.
A Dzsó gyerek meg magát reklámozza.
Fain .
Végetek, baszki, végetek. Már az eső is szakad, vége a jó világának!
Bemegyek májusban az országházába atillában, (jah nem kéményseprő gúnyában, alias gárdamellény) és cudar világ jön rátok!
Minden nap egy posztot kell nyomni a turulról ,mert ez lett itt a nesöneldzsiógráfik.
Értve Laci értve?
Vagy bezártok.
Demokráciában lehet választani, van alternatíva.
Na, okuljatok, baszki, okuljatok!

Joe69 2010.04.27. 17:22:11

@SeaSzilaHawk:
Hát ez az, hogy nem én írtam ! Ugye, ugye, hogy levegőben lóg a téma :)??

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.27. 21:06:14

Ez már inkább nyár, de üsse kő! Végre előkaphatom a pántnélküli / spagettipántos topot a szekrényből, szoknya, papucs, nameg a kendő a hajba-napszemcsi kombó. Egész télen azután vágyakoztam.

BTW negatívan diszkrimináltak ma. Fitness-klub szórólapot osztogattak. Most nemtom, azért nem kaptam, mert éppen valami extra kalóriás tápot toltam magamba vagy mert a vádlim CSAK SZERETNE belehízni a csizmámba, a többi porcikámról nem is beszélve. Ki érti ezt...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.27. 21:18:52

@SeaSzilaHawk: Fütyülés, mint bók? Egyszerű vagy ecsém, mint a fakarika, baszki! Mondjak neked bókot! Nyalnálak, mint a fagyit, pl. Próbáld ki, mit szólnak hozzá a csajok. 8)

@F.Lackó: Hát maga meg micsinál egomban?

@gájricsi dezső: Te meg mán megint itt sertepertélsz? Te, figyelj, lenne egy kéményem. Ki kéne pucolni. Sóderklubból megvan, mikor a tetű kapaszkodik a sugárhajtású sas tollába és gyepálja, hogy gyorsabban? Na AZ naseneldzsíó! 8)

Szinglisposztról annyit, hogy NA ezért utálom néha a nőket. Elcseszik az összes normális hapsi lelkivilágát. Aztán utána meg hónapokig mással se nyűglődök, csak hogy meggyőzzem, NEM, nem minden nőci repedtsarkú, k.cs.g ribanc.

SeaSzilaHawk 2010.04.28. 09:24:36

@neccharisnyás útonálló: Ehehhe hehehehe hehhe....érted "bók" a fütyülés, csak egy "kicsit" vulgáris... na de ez a nyalnálak, mint a fagyit:D:D:D:D Csak én nem feltételes módban mondom az ilyen dumákat, hanem (itt is vulgárisabb leszek) Kinyallak, mint a fagyit:D

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.28. 10:39:17

@Joe69: Pedig egészen Rád illet a stílus.;-)

Joe69 2010.04.28. 11:33:08

@Hirmondo Helen:
Lám -lám, szegény diszkópatkány pasik is szívnak...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.28. 13:09:38

@SeaSzilaHawk: Naláttya! Tud maga, ha akar. Amúgy nagyon tuti. 1 fokkal az utcasarkon kórzózó Ck felett van, kb. melós kategória. Füttyögni nem szokásuk. Egyszer két korombéli srác, 5 sör után poénból. De akkor én is tettem magam. 8)

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.28. 13:28:33

@neccharisnyás útonálló: Szóljál, kiseprem.
Most, hogy munkanélküli kéményseprő vagyok, minden meló jól jön.

Amúgy találtam egy megértő, jó embert végre, neki kiöntöttem a szívem Edömérnél, (de sade) másik nickemen, mert van az a típus, akire ránézek és valahogy azonnal bizalmat érzek iránta.
Te ismered ezt az érzést?
Ősbizalom.
Elpanaszolod minden gondod-bajod, nyomorúságod.

Bah.
Ilyenekből van kevés manapság sajnos.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.28. 13:46:40

jelezném ,hogy vicc volt.
Gunyoros vicc kategórija.(nem neked, de hátha valaki nem érti:D)

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.28. 14:35:02

@gájricsi dezső: Munkanélküli vagy és puncid sincs. Ez így tényleg elég gáz.;-)

SeaSzilaHawk 2010.04.28. 14:37:57

@Joe69: Én tökre aztr hittem, hogy te írtad, mert te vagy ilyen frusztrált a nők miatt:D

@neccharisnyás útonálló: Na várjál, várjál! Ketten ittak 5 sört, vagy külön külön 5-5 sört. Mert azért 2 és fél sörtől szerintem még nem indokolt az utcán minden csaj után való fütyülgetés...kivéve, ha amúgy is ezt szokták csinálnixD.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.28. 14:45:16

@Hirmondo Helen: lehet hogy van ;D
CSak nem úgy, ahogy te azt gondolod.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.28. 15:56:09

@gájricsi dezső: Jah. Úgy ahogy gondolod, na úgy nekem is van farkam.;-)

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.28. 15:56:54

Írok még egyet, talán előbújik az előző kommentem...

Joe69 2010.04.28. 17:49:09

@SeaSzilaHawk:
Ezek szerint már legalább ketten vagyunk frusztráltak. De mi legalább bevalljuk, ellentétben veletek:))

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.28. 18:00:25

@F.Lackó: Látom nyomon követed a pályafutásomat.;-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.28. 20:18:36

@gájricsi dezső: Várj, csak az első bekezdés volt a vicc? Mert az ösztönös bizalomról mesélnék. Szerintem nálad. Itt nem offolok.

@SeaSzilaHawk: Ja, ez a saját szófordulatom. Tudod, azokra, akik beszédesek lesznek, ha isznak. Rájuk mondom, hogy "már bennük van 5 sör, ilyenkor már a lelkük legmélyebb bugyrát is megnyitják előttem". Mellesleg nemtom mennyi volt bennük, ha volt egyáltalán. Csakhát fiatalság, bohóság. Poénkodtunk. Tetszett a látvány, miközben kísértem barátnőt táncikahelyre, cserébe visszafelé kellettem magam egy kicsit, és ők vették a poént. Aztán mindenki jót mosolygott a dolgon.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.28. 20:21:17

@gájricsi dezső: Node, kedves miért munkanélküli? Nem reptette elég lelkesen a turult és kizárta a zeneVona a Sasfészekből? Tessék megkeresni a vécésnénit. Ő majd ajtót nyit, ha cserébe meghallgat néhány anekdotát a keserű sorsáról.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.29. 10:03:02

@neccharisnyás útonálló: Kirúgtak a kéménypucolóktól.
Kiderült, hogy a főpucevátor egy ballibsi reakciós kommunista-sémbérenc.
Aki naponta rituálisan a turulos zászlóra hugyozott. (amit bevittem a munkahelyi büfébe dekorációnak, hogy egy kevés kultúra legyen már ott.
Az egyik nap ezt megelégeltem.
Fejbevágtam a szellemdobbal(ami a turulos zászló felett lógott szintén azén érdememből) majd megátkoztam, hogy miközben az asztrálsíkon a vérét szíjja Csaba királyfi, köpjön a szájába egy csodaszarvas.

Ezt követően ideges lesz.
Bár előtte ájult.
Ez a sorrend.
Aztán meg én jogtalanul ki lettem rúgva.
Így most itthon tengődöm, és kommentelek.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.04.29. 10:03:49

lesz=lett
Múlt időben.
Bár lehet, hogy még mindig az.

Dorelle 2010.04.29. 15:40:21

Azta mennyi pozitívság 1helyen, tiszta píszenláw! Meg is kérem majd a fogdokit, h színes kis gumikat rakjon majd legközelebb a brackett-jeimre a fogszin. Tavaaasz \o/

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.29. 15:43:38

@Dorelle: Látod, látod.. Mennyivel jobb kedved lenne :D Tavaaasz baszki tavaaasz!! :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.29. 15:44:54

@gájricsi dezső: Hát, a félszemű, féllábú, félfarkú turul nemzzen nekik egy egész Álmos-hadat. Én nemtom. A nekem kipostázott reprezentatív mintaegyedekkel semmi gond nem volt. Hun lakik maga? Lehet ott más szisztémán alapul a kéményseprő-maffia felépítése. Vagy beférkőztek közéjük bizonyos szabadkőműves elemek bomlasztás céljából.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.29. 15:47:34

@F.Lackó: Most iszom, baszki! :D :D :D Fincsi.... hideg... :P

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.29. 15:51:45

Szívecske, felugrasz, a párját neked adom.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.29. 16:00:19

@neccharisnyás útonálló: Dolgoznom kell. :( Viszont holnap elmennék érte, ha lehetséges :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.29. 16:03:21

@F.Lackó: Holnapra barátné ruccan le színház utáni sörözésre. Kár. Pedig akkor nem kellene a fővárosig zötyögnöd. :D

Blogtali? 8)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.29. 16:08:21

@neccharisnyás útonálló: Jövőhónapban már kapok fizut végre. :) Szóval már tényleg nem lesz akadálya, hogy összeröffenjen a csapat. Szerintem májusba meg is ejthetnénk a dolgot.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.29. 16:21:35

@F.Lackó: Jó. De aki hozza a sört, Radlerből ne vegyen. Citromosat szeressem, de ezek a nyomi ***megnézi a gyártót*** MAGYAROK, baszki! fogták, lenyomták a piatartalmat, összekeverték limonádéval meg édesítőszerrel, azt kész. Ja, és bodzás is van. Maradok a Gössernél. Az 3,3-as. Ebben csak SÖRAROMA van. Söraromás limonádé. Bexarás!

SeaSzilaHawk 2010.04.30. 10:15:20

@Joe69: Hehe...én már nem vagyok frusztrált, de amikor az vagyok, akkor simán bevallom:D Szerencsére a frusztrációmon a mostani barátnőm könnyít:D

SeaSzilaHawk 2010.04.30. 10:19:47

@neccharisnyás útonálló: Juhhejjjj....végre. Egy hasonlóan citromos löttyöt elítélő emberke. Hát nem csak én vagyok egyedül? Hála a jó égnek. A sör az sör és nem citromos lötty. Ennnyyyiiii baszki, Ennnyyyiiiii!!!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.04.30. 14:46:31

@SeaSzilaHawk: Kedveském, félre tetszett érteni. Én a márkához társuló minőségen fintorogtam, nem a nedű meglétén. De én nő vagyok. Nekem elnézik, ha szemetet tömök magamba.

SeaSzilaHawk 2010.04.30. 18:25:27

@neccharisnyás útonálló: Én senkinek sem nézem el, hogy citromlét iszik, és azt mondja, hogy ő márpedig sörözni volt:D

@F.Lackó: Akkóóó igyad baszki, Igyaaaaddd! De ne merd azt mondani söröztél, inkább azt mondhatod, hogy csajos napot tartottál, és ittál egy kis csajos piát:D:D:D:D

joemann 2011.01.30. 19:54:39

aki esetleg nem kapott elég kedvet az élethez, itt lehet folytatni az olvasást:

www.puafestival.com/forum/cikkek/kedv-motivacio-a-game-hez/

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.01.30. 21:58:52

@joemann: Óigen! Az ütnivaló bolondok parádéja! :D

díva naíva 2011.01.30. 22:09:26

@joemann: baromira idegesítő a belinkelgetésed minden poszthoz, nem állnál le??