Miért tartunk szeretőt?

Szeretnék minden kedves olvasót megkímélni a sablongondolattól, miszerint a válasz a címben feltett kérdésre szimplán az, hogy a férfi nem kapja meg a szexet olyan formában, ahogyan azt ő elképzeli, ezért a harmadik félnél keresi az effajta örömöket. Nem feltétlen így van, hiszen, ha csak ennyin múlik a dolog, a férfiak nem szeretőt tartanak, hanem egész egyszerűen eljárnak kurvázni. Tiszta, nem beszél, profi. Akkor mégis mi kell ahhoz, hogy párkapcsolatunk mellett egy másik nővel keveredjünk románcba? Mi játszódik le ilyenkor bennünk?
 
Bármennyire is hihetetlen kedves hölgyek, az ilyen dolgok hátterében legtöbbször az érzelmek állnak. Igen, mi is képesek vagyunk érezni, sőt bizton állíthatom, hogy ilyen esetekben kevesebbszer vezet minket az a bizonyos testrészünk. Bár látszólag kevés esetben cáfolunk rá a hírhedt mondásra miszerint a mindig a farkunk után megyünk, a szerető téma jócskán túlhalad egy szimpla megcsaláson, itt már többről van szó, mint mikor az asszonyt nem lehet rávenni az orális szexre. Ilyen helyzetben a kiváltó ok inkább lelki eredetű. Bár kétség nem fér hozzá, a jó szex sok mindenre rá tud venni minket, itt inkább okozat, mint ok.
Sok családos férfitől hallottam már, hogy ő bizony nagyon szereti a feleségét, de mégis szüksége van arra a másik nőre is. Persze nem kérdés, ha választani kellene, egyértelműen a családját választaná. A legtöbb esetben soha nem válna meg társától, viszont előfordul, főleg a 40-50-es korosztályra jellemzően, hogy a románcból szerelem lesz. A szerelem pedig a ferfi legrafináltabb ellensége, ugyanis képesek egy jó szex, vagy egy fiatal, megértőbb nő miatt elhagyni a családjukat, (amit rendszerint rövid időn belül meg is bánnak ) ahelyett, hogy társukkal együtt tennék rendbe dolgaikat. Úgy is mondhatnám, egy rendesen odarakott szopással és némi női bájjal sok férfit meg lehet bolondítani. Bár attól függetlenül, hogy bizony igen csak fel tudja kelteni figyelmünket egy szép mell, vagy kerek fenék látványa, nem akarjuk megkefélni az összes szembe jövő jó nőt, még akkor sem, ha feláll a farkunk a  meztelen női test látványára. Ahhoz, hogy a pasi megtegye, amit nem szabadna, több kell egy jó alkalomnál. Azt akarni is kell. Ahhoz pedig, hogy akarjuk is megtenni, minimum szükséges egy szar kapcsolat. Ugyanúgy, ahogy minden egy párkapcsolatban ez is két emberen áll, vagy bukik. A probléma az, hogy nálunk elég, ha magunkba leépítjük a dolgokat és elkönyveljük a helyzetet menthetetlennek.
 Sokakban felmerül a kérdés: Hogy tud a pasi mással lefeküdni, ha szeret valakit? Úgy gondolom a válasz egyszerű. Bármelyik férfi képes megcsalni párját, csupán egy kellően rossz kapcsolat és egy legalább annyival jobb harmadik fél szükséges hozzá. Az érdekes, hogy még mindig nem feltétlen a szexről szól a dolog.
Szexhez nem szükséges érzelem, sem a nőknek, sem pedig a férfiaknak. Egy családos ember nagyon kevés esetben vállalja a szeretővel járó rizikót, ha csupán szexről van szó. Bár tény, hogy ilyenre is van példa. Ahogy a cikk elején is írtam, sokkal biztosabb örömlányhoz járni. (Aki esetleg a pénzügyi velejárója miatt cáfolná előző mondatom, gondolják még egyszer végig mennyivel kerülhet többe egy fiatalabb nő meghódítása, megtartása, esetleges bosszúszomjának elfojtása hosszútávon.)
 
Úgy gondolom a férfi egy rossz kapcsolatban hosszú távú őrlődés után jut el arra a pontra, hogy legyen elég bátorsága, ereje, és pofája ahhoz, hogy másfelé kacsintgasson. Ha ezen a ponton túlment, tiszta lélekkel fog félrekefélni is. Az a tipikus férfi teória, hogy erről a dologról a feleség, társ tehet, mivel nem volt elég jó hozzá, hibás. Ugyanolyak hibásak mindketten. Hagyták kihűlni, megromlani párkapcsolatukat. A férj hazaviszi a munkát, stresszt, a feleség nem kíváncsi az ottani dolgokra. Erre a pasas megiszik két sört este, mert kivan, mint a kutya, az asszony meg vacsorát ad a gyerekeknek és elmegy aludni. A szex természetesen kimarad csakúgy, mint eddig, és másnapra csak még rosszabb lesz. A férfi még inkább bezárkózik, a feleségnek meg van elég gondja, ahhoz, hogy ezt ne vegye észre. Ezek az apró kicsi mindennapos dolgok aztán az évek alatt a férfi gyomrában óriási gombóccá nőnek, amire egyszerűen otthon nem képes megtalálni a gyógyszert. A legrövidebb utat keresi a boldogsághoz, majd a kialakul a munkahelyi románc. A munkatárs leányzó persze megértő, aranyos, kedves, szinte gondtalan nő, akivel aztán a szex is sokkal jobban működik, ráadásul minden este jól le is cidázza. Ezzel a mondhatni reális példával azt akartam érzékeltetni, hogy a szex valóban csak az egyik meglehetősen pozitív velejárója a dolognak, nem feltétlen a valódi ok. Lehet, hogy a pasinak csak egy megértő nő hiányzik az életéből, vagy egy ember, aki igazán megbecsüli őt, felnéz rá. Aztán persze vele a szex is sokkal jobb lesz, sőt leginkább már csak vele lesz jó a szex is…
A probléma szerintem ott kezdődik, hogy ténylegesen mindig a könnyebb utat választjuk. Hiszen mennyivel egyszerűbb a jót megtalálni egy új kapcsolatban, mint régiben keresni. Egy bizonyos idő után már nem törjük magunkat, hogy az újra és újra felmerülő problémákat párunkkal megoldjuk. Beletörődünk, ultimátumokat adunk, félrelépünk. Bár annyira tökösek azért mégsem vagyunk, hogy egyszerre egy nővel legyünk kapcsolatban. Netán az a helyes, amikor hazudunk, félrelépünk, sumákolunk? Nem hinném. Akkor mégis miért nem hagyjuk el párunk, ha találtunk új kedvest? Simán hazamegyünk ebédre bevágni a jó kis pörköltet nokedlivel, majd este ugyanolyan higgadtsággal vágjuk gerincre a nőcskénket. Ez a nagy helyzet.
Itt jön a képbe a tipikus férfi logika. Talán azért nem lovaglunk el szeretőnkkel a naplementébe, mert társunkat (is) szeretjük. Nem vagyok biztos abban, hogy ez lenne a korrekt megfogalmazás, bár sok férfi tényleg így gondolja. Úgy hiszem, szeretőt azért tartunk, mert benne találjuk a legegyszerűbben azokat a jókat, amiket társunkban már nem látunk, illetve meg sem próbálunk meglátni Így lesz teljes a kép. Beszélhetünk itt akár szexről, megértésről, megbecsülésről, kedvességről, figyelmességről, tényleg bármi olyan dolog lehet, amit a férfi egyszerűen másban talál meg, mert másban akarja megtalálni.
Mi férfiak a legtöbbször magunkba zárkózunk, nem mondjuk ki problémáinkat, legalábbis nem annak, akinek igazán kellene. Próbáljuk a dolgokat magunkban lerendezni, meghozni olyan döntéseket, ami társunkra is legalább annyira tartozna. Szeretjük a kiskapukat, az egyszerű, ésszerű lépéseket, a könnyű utat választani, majd mindent ráfogni a másikra, ezzel megnyugtatva magunkat, hiszen mi mindent megtettünk a kapcsolat megmentése, újrafűszerezése érdekében. Igen, ezt már rég letisztáztuk magunkban…
 

F.Lackó 17 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokrol.blog.hu/api/trackback/id/tr262548144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homohominilupusest 2010.12.30. 19:25:46

Végre egy új cikk! Már vártam. Sőtt, a téma is magával ragadt. Mondjuk az én nézőpontom kicsit más. Van néhány barátom, akiknek ugyan úgy mint nekem, hosszú párkapcsolatuk volt. A hangsúly a volton van. Érdekes mód itt egyik kapcsolatban sem a férfiak léptek félre hanem a nők. Volt aki meg tudott bocsátani a szerelmének, volt aki ott helyben faképnél hagyta a barátnőjét, mint utólag kiderült ők tették jobban. Lehet csak nekem van ilyen érdekes ismerősi köröm, de az is lehet hogy nem velem-velünk van a baj. Miért van az hogy sírva, könyörögve kéri vissza magát a csaj miközben azt ordítja hogy szeret és csak velem akar lenni? Ha egyszer előtte meg mással kavar, szexel....

Joe69 2010.12.31. 01:23:08

Végre, nem halt meg a blog, és nem a konkurrencián kell nyomulnom ! A posztot nyilván egy érett, bizonyára nős, érzékeny lelkű férfitárs v. azzal analóg személyiség:)) követte el, kulturáltan, kissé dagályosan, az ütősség szándéka nélkül. Jómagam két postban és rengeteg kommentben foglalkoztam már a témával, sokkal durvábban, brutálisabban. Talán azért, mert nekem, idősebb, ám nőtlen és gyermektelen férfiként sokkal jobban meg kell harcolnom egy új viszonyért - az új nőért. A nős férfinek persze még nagyobb csatát kell megvívnia - a saját feleségével, gyerekeivel, és főleg a lelkiismeretével - az új nő viszont nekik sokkal könnyebben jön.

Ez utóbbiért irigylem őket, az előbbiért persze a legkevésbé sem.Mert a nős férfi kell (vagy legalábbis kellene) a nők jelentős részének, az általam vélt okokat saját posztomban részletesen elemeztem - ha idősebb a férfi, akkor ez bizony tény, a nős sokkal izgalmasabb nekik, mint a nőtlen, aki már "gyanús" ! Nyilván ennek megvannak a tudatalatti-biológiai stb. okai, meg az, hogy sok nő így reagálja le a saját kapcsolatképtelenségét, felelősségvállalásra való képtelenségét. Talán legkevésbé van ebben valamiféle hidegfejű számítás, amire utal, hogy általában nem a szerető nő, hanem a feleség borít, ha borítás van. Szerintem az sem jellemző, hogy a férfi váltana saját akaratából, "tisztán" - inkább csak húzzák a "triászok" a dolgot, ameddig csak lehet..

És persze már ebben a témában is régen női irányítás van. Ismeretségi körömben számos házasságot láttam felbomlani - kivétel nélkül az asszony kezdeményezte a válást. Volt, ahol a férj hűtlenségére hivatkozott, de legalább annyiszor olyan is, hogy büszkén bevállalta, hogy márpedig neki már a férje helyett másik pasi kell.

BUÉK 2011 !

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.12.31. 01:33:57

Üdvözletem az uraknak! :) Peersze, így az év utolsó előtti napján belehúztam. :D Igazából most jutottam el oda, hogy ismét írnom kell. Utólagos engedéllyel pár helyen átírtam a posztot egy jó pohár bor után. Így már jobban a magaménak érzem.. Reagálni fogok mindenre, de most nem az jön.. :)

BUÉK!

bagolybagoly 2010.12.31. 11:19:43

Nem is az a nyomorult, hogy valaki a kapcsolat kihültével másvalakibe szeret. Számtalan oka lehet. Akár úgy is, hogy senki nem hibás a történtekért. Az az undorító, hogy teljesen természetesnek érzik, a lamúrozás után/mellett visszakocogjanak az akolmelegbe meg az all inclusive kiszolgálásba. A képmutatás non plus ultrája pedig az, amikor emellett még képes valaki nyöszörögni, hogy miiiilyen nagyon nehéz neki, hogy a régi kapcsolatot nem rúgná fel, mert ezmegaz, na de hát a mindent elsöprő új szerelem.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.02. 11:28:11

@homohominilupusest: Persze, a nők is ugyanúgy tartanak szeretőt, csak talán okosabban csinálják a dolgokat. :)

hajtűkanyar 2011.01.02. 20:16:22

na, elszállt a szöveg.
újra írom, hátha.
azt hiszem a szexnek mint elsődleges oknak semmi köze a szeretőhöz. sokkal inkább a bizalmasságot hozza vissza, a már megfakult és idejében meg nem újított kapcsolatból. nincs benne rutin, csak újnak ható élmények és nagyobb egymásra figyelés.
ami hiányzik az otthoni életből, mert a férj általában túl ostoba hozzá, hogy rájöjjön, mikor és hol kéne változtatni, a feleség meg szívesebben játszik a régi beidegződések mentén és nem frissíti ismereteit a kapcsolatukról. hiszen olyan könnyű besorolni a régi tapasztalatok alapján. és máris megvan az az ítélet, ami hiányzik minden friss kapcsolatból: te ilyen vagy és ilyen is maradsz.
másik probléma, hogy pocsék a kommunikáció az elejétől kezdve, amikor meg a nő, mint érzékenyebb állat, megpróbálja szóba hozni, a férfi, aki nem volt erre trenírozva, hogy szembenézzen saját érzéseivel, vagy hibáival, agresszíven, esetleg érdektelenül reagál, amit a nő az előbbiben említett reflexióból sértésnek vesz. meg mert unja, hogy a gyűrűs hímvesszője tompa, mint a fakard és mindent a szájába kell rágni. pedig kezdetben egyik sem gondolt előre, hogy bizony, a problémákat majd meg kell oldani, aminek feltétele, hogy beszéljék meg, nem csak gyere és szopjál le a bokorban-t játsszanak.
a szerető tartásban meg már ezeken túl és ezek nélkül újra lehet játszani. talán tanulnak belőle.
aztán lehetne még ragozni. de mindenki azt kapja, amit érdemel.
én is.
:)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.02. 20:48:03

@bagolybagoly: Alapból undorító ez a szeretősdi, de amiről te beszélsz, mikor nyöszörögnek is, hát azt már tényleg nem tudom megérteni. Örülnék egyébként, ha írna kommentet olyan nő, vagy féfi, aki volt / van ilyen helyzetben.

Sonja White (törölt) · http://sonjawhite.blogol.hu/ 2011.01.07. 16:16:36

Szerintem meg olyan az egész mint egy jó kis demo. Kapok is valamit, de mégse kell érte (túl) sokat adni. (értsd: pl. nem kell elköteleződni igazán) Addig műxik, amíg ez így mindkét félnek jó. Aztán ha az egyik fél besokall, akkor jönnek a befejezés különböző verziói. Az már már más kérdés, hogy melyik kapcsolat fejeződik be :D
Szerintem.
(Mondta a nyuszi a kvantumfizikára... ;) )

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.07. 16:23:34

@Sonja White: Beszélni róla mindig egyszerűbb. :) Csak aztán amikor emberek, családok mennek tönkre, akkor már nem is látszik olyan jó kis bulinak.

Sonja White (törölt) · http://sonjawhite.blogol.hu/ 2011.01.07. 17:29:29

@F.Lackó: Szerintem sem jó buli. Csak próbáltam elméletet gyártani, hogy miért teszik sokan mégis...
Én inkább egyedül vagyok, mint hogy nap mint nap hazudnom kelljen, vagy miattam kelljen valakinek hazudnia.
Egyszer a munkahelyemen egy kollegám kérdezte, hogy kit zavarna, ha a kiszemeltjének lenne házastársa... legnagyobb megrökönyödésemre csak engem zavart volna... pedig voltunk a szobában páran.
Hiába. Én naiv vagyok és idealista :D:D

díva naíva 2011.01.19. 15:35:58

na, Lackó, először is nem tetszett, hogy nem mindkét oldalt írtad le, ez fordított esetben is milliószor előfordul... eddig szembe állítottad a női-férfi oldalt, most a nők eltűntek az éterbe :)

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2011.01.19. 15:48:47

@díva naíva: Jól látod, ezt most csak rólunk, férfiakról szólt.:) Úgy tervezem, hogy egy-egy témát külön férfi-női szemszögből fogok megírni, külön posztokban. pl: csajos buli - kanbuli. Egyrészt, így egy poszton belül jobban ki tudom fejteni a dolgokat, úgy, hogy csak arra koncentrálok, és nem is lesz túl hosszú. A másik dolog pedig, hogy nem fogyok ki hamar a témából. Szóval részletesebb cikkek lesznek, nem egybe minden. :)

Caddy 2011.01.20. 06:37:29

Hm. Szerintem nem ennyire bonyolultak a férfiak. :)
A szex igenis fontos, csak sok év után már nem úgy működik, ahogy kellene. Egyetértek a pörkölt nokedli párhuzammal, miszerint pont ugyanilyen természetességgel kellene asszonyt is megcsinálni esténként.
A szerető azért jó, mert ott csak ünnepnapok vannak, mindig.

joemann 2011.01.30. 19:14:10

Sokan a gyerek miatt maradnak együtt. De ha azt vesszük hogy a gyerek azt látja hogy a szülök kapcsolata szar az apa meg valahogy mégis boldog...
Szerintem így lesz apja fia vagy apja lánya.

Anex81 2011.03.06. 00:24:00

Mindenkinek van igaza valahol!
Ugy ferfinak mind nonek ebben az esetben...
Ferjes no vagyok en is minden a legnagyobb rendben a csaladban es a szex is jo a parommal....de megis tartok szeretot (is)!
Teny hogy sosem hagynam a csaladom senkiert semmiert!
Gondolom felteszitek magatokban a kerdest "ha minden olyan rendben miert kell a szereto?"
Ha hiszitek ha nem hosszu ido elteltevel ugy a pasik mint a nok megjegyzem a nok is(csak kevesen ismerik be) "megunjak " egymast es szukseg van a valtozatossagra az uj meg az izgi dolgokra is...
Okes hogy szeretjuk egymast de mar nagyon sablonos neha minden...ugyanaz a melos duma meg az elet dolgai amit mar annyira tudunk es megis ismetelgetjuk egymasnak nap mint nap .....
Az embernek kell nemi szabadsag es szukseg van az uj dolgokra is....Ha minden nap ugyanazt a filmet neznetek szerintem halalra unnatok mar...
Es most jon az a resze a dolognak hogy nektek ferfiaknak igenis fontos szerepe van a szexnek....hat kerem ezzel a nok is igy vannak nekunk is fontos ez a resz....
Amelyik no nem ezt allitja az vagy hazudik vagy valami sulyos betegsegben szenved!Legrosszabb esetben igenytelen no akinek minden mindegy es ha mar nagyon unja akkor is azt mondja "nagyon jo ez igy sosem kellenne nekem mas pasi..."
No vagyok anyuka vagyok szertem a csaladom!
Iteljetek ahogy akartok de szeretot tartok es nem azert mert a ferjek nem jok szo sincs errol csak hogy megjobbak legyenek melletunk.....
Pl en rengetek ujdonsagot hazahozok ami feldobja az egesz hazassagot!
Szerintem ezzel nincsen semmi gond se no se ferfi reszerol ha valaki szeretot tart maganak.....Csak leheto annyira esszel kell ezt tenni hogy a masik fellel ne ereztessunk semmit!